Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-104

14 Az országgyűlés képviselőházának 1 más országokkal való összehasonlítása, hanem — bocsánatot kérek — a tehetetlenség megállapítása, annak a tehetetlenségnek a megállapítása, amelyre azt kell mondanom, hogy vámbékében nem tudtunk élni, de viszont vámháborút sem tudtunk folytatni. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Leszállt az, agrártermények ára. Harmadrésszel kevesebbet kaptunk értük, mint amennyit kaphattunk volna tavaly! Egyszerű a dolog!) Minek következtében? (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Leszállt kiviteli cikkeink ára egyharmad részére!) Leszállt azonban a fa ára is. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Dehogy szállt le!) Leszállt a szén ára is! (Felkiáltások a jobboldalon: Nem szállt le) Engedelmet kérek, csak nem fogja a mélyen t. miniszter úr azt mondani, hogy a vámháború megindításakor a legmerészebb fantáziájú cseh is gondolhatta volna azt, hogy amikor a mi kivitelünket sikerül nekik 153 millió pengőről 29 millió pengőre csökkenteni, ugyanakkor egyidejűleg a mi passzivitásunk 20 millió pengőről 26 millió pengőre fog emelkedni, vagyis egész kivitelünknek 89%-a mint passzivitás fog jelentkezni. Ez semmi egyéb, ' mint tehetetlenség, amellyel tűrtük azt, hogy ők a mi odairányuló exportunkkal szemben a rendelkezésünkre álló minden eszközt a legkimerí- • többen felhasználjanak, mi pedig részben hezitálva, részben elkésve, részben ma sem kimerítő módon éltünk azokkal a fegyverekkel, amelyekkel retorziót gyakorolhattunk volna. Most itt van Románia példája. Mi az utóbbi időben clearingiszerződéseket kötünk és clearing-szerzíődésekkel igyekszünk, — mert hiszen a clearing-szerződéseknek ez volna az értelme — a bevitel és a kivitel közötti egyen súlyt fenntartani. Továbbá clearing-szerződést kötöttünk Ausztriával, sőt a mi bűnünk lesz az, hogy ea a clearing-szerződésrendszer egyálta Iában megindult, mert amikor tavaly augusztusban mi a devizakorlátozásokat behoztuk, ez adta az első impulzust arra, hogy ilyen el ear ing-szerződések létesüljenek Ausztriával szemben, amellyel clearing-szerződést kötöttünk; ez év első harmadában a múlt év első negyedével összehasonlítva, aktív egyenlegünk 20 millió pengőről lecsökkent 15 millió pengőre, vagyis az első negyedévben rosszabbul állunk 5 millió pengővel: Svájccal szemben pedig, amellyel szintén clearing-szerződést kötöttünk s amellyel a múlt év első negyedében 7-7 millió pengővel aktívak voltunk, ez, most leszállt 0'2 millióra, illetőleg 0*2 milliós paszszív szaldóvá alakút. De nem tudtunk clearing-szerződést kötni Romániával, amellyel szemben 1930-ban 43 millióval, 1931-ben pedig 51 millióval volt passzív külkereskedelmi mérlegünk, úgyhogy ez év első negyedében a kép az, hogy ezekkel a körülöttünk fekvő országokkal szemben külkeresedelmi mérlegünk úgy alakult, hogy Csehországgal passzív egynegyedévben 5*1 millió pengővel, Romániával szemben 8-2 millió pengővel, Jugoszláviával szemben 0*4 millió pengővel, összesen tehát 13-7 millió pengővel. Ez egy egész évre számítva azt jelentené, hogy 55 millió pengővel fogunk adózni ennek a három körülöttünk fekvő országnak, ahová mezőgazdasági kivitelünk lehetősége fogalmilag nem forog fenn,^ ellenben tűrjük a retorziókat Ausztria részéről, ahova kellene, hogy mezőgazdasági kivitelünk irányuljon; tűrjük azért, mert a mi külkereskedelmi politikánk az, hogy azokból az országokból hozunk be, ameÖU. ülése 1932 június IJf-én, kedden. lyek tőlünk nem vesznek semmit, és azokba az országokba akarunk kivinni, amelyektől nem tudunk vásárolni semmit, mert ami vásárolni valónk van, azt máshonnan vásároljuk. Én már az appropriációs vita során bátor voltam mondani, hogyan méltóztatnak elképzelni azt, hogy ha nekünk volna fánk vagy olajunk kivinni való, milyen megdönthetetlen érvekkel tudnánk azt alátámasztani, hogy milyen irtóztató rossz a világpiac a fára és az olajra nézve, hogy milyen veszteséggel kell _ mindenáron eladni, mi pedig veszünk fát, olajat olyan országoktól, amely országokba semmiféle kivitelünk nincs, amelyek közül eggyel vámháborúban is állunk. Bocsánatot kérek, ha ezeket az adatokat tekinti az ember,. akkor nem juthat más meggyőződésre, mint arra, hogy a mi külkereskedelmi politikánk nélkülözi az egységes elgondolást, nélkülözi az erős akaratot és nélkülözi azt a végtelenül nehéz* de szisztematikus munkát, amellyel a mai rossz időkben valami fenntartható. Ha ennek okait keresem, megtalálom ezt abban, amit már a külügyi tárca tárgyalása alkalmával el is mondottam. De hivatkozhatom Matlekovits Sándorra is, a vámpolitikai tudománynak legnagyobb magyar tekintélyére és világtekintélyére. 1922-ben, amikor a Magyar Közgazdasági Társaságban díszülésen az ő 80. születésnapját ünnepeltük, nagy beszédben válaszolt. Ő nem. tartozott a leisetreter-ek közé, ő merte véleményét megmondani; ennek volt azután következménye az is, hogy a háború utáni vámpolitika irányításából, mint egy quantité négligeable tökéletesen kikapcsoltatott. Akkor ő a következőket mondotta (olvassa): «Habár e szerint a kormány egészen belátása szerint intézkedhetett a vámpolitikára nézve, mégis oly zavaros helyzet állott be e téren, mely közgazdaságunkra nagyon hátrányos. Mindenekelőtt nincs meg az egységes vezetés. A kereskedelmi politika ma a külügyi, kereskedelmi. fötfdmívelési, közélelmezési és pénzügyminiszter hatáskörébe tartozik.» Azóta a közélelmezés szerencsére kivált, de viszont meg kell mondanom, hogy a devizanehézségek következtében itt új fórum; iktattatott be a Nemzei Bank személyében, amely például a clearing-szerződéseket maga tárgyalja. Nagyon örülök, hogy tárgyalja, mert hiszen jobban tárgyaltatnak le, mintha ezek a vegyes fórumok tárgyalnák, de tény, hogy Matlekovits megállapította azt, hogy: «... el lehet képzelni, — mondja — hogy a bürokratizmus rendszerében milyen összhang uralkodhat a kereskedelmi politikában.» Én is azt merem mondani, hogy a mai viszonyoknak és annak okát, hogy a rossz helyzeten túlhaladó módon mutatkozik a mi külkereskedelmi politikánk káros eredménye, ma is főképen abban látom, hogy itt nincsen egységes vezetés, nincs senki, aki kizárólag és teljes mértékben felelős volna Magyarország külkereskedelmi politikájáért. Ebben a külkereskedelmi politikában, eltekintve, ismétlem a devizakérdéstől, a clearing-kérdéstől, amely tulajdonképpen ma a leglényegesebbek egyike a külkereskedelmi politikában és amelyet javarészben a Nemzeti Bank lát el, — mégegyszer ismétlem, örülök, hogy ezt a Nemzeti Bank látja el, mert legalább azoktól a befolyásoktól, azoktól az összeütközésektől mentes, amelyek több minisztérium kooperációja esetén íadódnak, — mégis azonban azt kell megállapítani, hogy t hiányzik teljesen az egység a magyar kormány külkereskedelmi politikájában és külkereskedelmi tárgyalásaiban. Formailag, a