Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-96

Az országgyűlés képviselőházának 96, a szövetkezet, akkor biztosan termelek, mint ahogyan biztosan termel ma az, aki cukorrépát termel. Az nem a bizonytalanságba termeli a maga 200—300 métermázsáját, azt átveszi a cu­korgyár. A dohánytermelés is tervgazdaság, amely pompásan beválik. A többi termelő vi­szont aggódik, hogy nem szárad-e meg a termé­nye, nem penészedik-e meg, nem fog-e megrot­hadni, vagyis a gazdaság egyéb ágai teljesen ki vannak téve a legnagyobb bizonytalanságnak. Ez az idő nagyon rövid arra, hogy ezt a kérdést minden vonatkozásában kifejtsem, én 1 csak megpendítem ezt a gondolatot, amelynek már igen sok híve van aiz országiban és ha jól tudom, egy társaság is alakult, amely igyek­szik ezt a kérdést a közéletben megérlelni és a gazdasági életbe belevinni a termelés átszerve­zésének gondolatát- Már közkeletű kívánsággá érlelődött meg, hogy bele kell vinni ezt a gon­dolatot az életbe és ez nem sikerül úgy. ha a Konjunktúrakutató Intézet, vagy ia Külkeres­kedelmi Intézet azt jelzi az újságban, hogy most ezt keresi példán] Svájc, Svédországban, Franciaországban ez a kelendő és az, a kisem­ber egy ilyen kívánsághoz alakítsa termelését. Ebbe a munkába szervesen bele kellene kap­csolni az utolsó kis holdig minden gazdaságot. Ha a gazda tudja, hogy az ő feleslegét, miután ilyen módon bekapcsolódott egy nagy értékesí­tési szervbe, el tudja adni, akkor nyugodt, mert a termelésnek ez a módja számára nyu­galmi állapotot teremtene. Ez annál inkább indokolt, mert ma már nam úgy van, mint békeidőben, hogy jött a kereskedő, megvette akármije volt, vagy bevitte a piacra és eladta. Ma éppen: az eladási lehetőség a legkritiku­> sabb, hiába termeli a maga termeivényeit, hiz­lalja az állatait, nem tudja értékesíteni még alacsony árak mellett sem. Ehhez még egy kérdést akarok hozzákap­csolni- Ha egy ilyen termelő, átvevő fogyasz­tási szövetkezet termelésének ezt az átszerve­zését magáévá teszi és életbelépteti, akkor ma­• gának az államhatalomnak is segítőtársává lesz a nehéz adózási viszonyok között. Meg­jegyzésem talán kissé merésznek látszik, de úgy gondolom, hogy az életben sok esetben realizálható és hogy ezzel nagy szolgálatot tennénk az állam eddigi helyzetének és annak a szegény embernek, aki állatjából saját ere­jével a viszonyok mostohasága folytán nem tud pénzt teremteni. A pacsai esethez kapcsolom szavaimat: miért történt ebben az esetben kár 1 ? Azért, mert az adóban lefoglalt állatot a falun ke­resztül vitték ki^a vásárra. Árverés vagy buj­togatás, vagy bármi egyéb idézte elő, a főok azonban mégis az volt, hogy árverésre visznek és potom áron adnak el állatokat, amelynek árából az adót akarják kiegyenlíteni. Ha az árverésekre kerülő állatokat, vagy az egyéb olyan fogyasztásra szánt mezőgazdasági cik keket, amelyeket akár adóban, akár más tar­tozás fizetésére lefoglalnak, nem úgy árverez­nék el, hogy jelentéktelen filléreken vesznek meg nagy értékeket, hanem úgy, hogy ilyen fogyasztási vagy termelő szövetkezetekbe át­utalnák és a napi áron vennék meg, akkor jól járna az a szerencsétlen adófizető, aki, ha a jól, tisztességesen értékesített állatának árá­ból levonják az államnak és a közületnek tar­tozó adót, és valami plusz marad, akkor azt még vissza is kaphatja. Ezt meg lehet csi­nálni és ezzel nagy szolgálatot tennénk annak a társadalmi rétegnek is, amely a viszonyok­nál fogva sem az állammal, sem a közületek- j kel szemben nem tud eleget tenni fizetési kö~ I ülése 1932 június 3-án, pénteken. 91 telezettségének. Pár héttel ezelőtt Gyula vidé­kén voltam, ahol barátaimmal érintkeztem és egy igen érdekes esetet hallottam, amely bele­tartozik a minőségi termelés kérdésének kere­tébe. Azt mondotta egyik barátom, hogy — ha jól tudom — egy volt katonatiszt az általa fo­gadott napszámosokkal jár ott kertről-kertre és permetezteti különböző óvószerekkel a gyü­mölcsfákat. Hogy hogyan, milyen módon és mi­lyen címen, azt nem tudja, ő csak ezt a ka­tonatisztet ismeri, aki azt mondja, hogy s, vele előre megállapodott gazdaközönség és úriemberek gyümölcsösét kezelteti, a kezelés ellenértéke pedig az, hogy amikor a gyümöl­csöt elfogják adni, a gyümölcs árából azt a percentet, amibe a munkadíj és a szerek ke­rültek, le fogják vonni. En ilyen esetet még nem hallottam, igen t. Kénviselőház, amikor a gazdát minden anyagi obiigóból jóformán kikapcsolva, jön esy másik közület és a gazda gyümölcsét egész­ségessé teszi munkájával és ezzel a minőségi termelést elősegíti. Azért ajánlom ezt a minisz­ter úr figyelmébe, mert nagyon helyesen tennék ezek a vegyi gyárak, amelyeknek a ve­gyi szerei magánvételben igen drágák, — amit kifogásolunk — ha az egész vidéket eláraszta­nák ilyen gyümölcskezelő instrumentumokkal és megkapnák az idény elmultával a gyümölcs értékesítéséből azt a percentet, azt a jövedel­met, amit ők maguknak bekalkuláltak. Sajnálatomra, az idő rövid, bár több ilyen praktikus megoldási módra tudna csekélységem még tervezetet mondani. Majd alkalmat és mó­dot keresünk azonban arra, hogy ezekkel a fel­vetett ideákkal, elgondolásokkal vagy tapasz­talatokkal járuljunk hozzá, hogy ez a nagy, egyetemes r kérdés, amely apró mozaikokból van összetéve, realizálódjék és ezzel hozzájárul­junk egy-egy gondolattal ezeknek a nagy kér­déseknek megoldásához. Látom a tegnap esti beszédből, hogy a miniszter úr, bár teljesen kategorikus és teljesen tiszta programmot min­denben nem adott, — mert hiszen még nagyon sok kérdés rémlik és ködlik előtte, de az alap­elvei helyesek, megállapításai megnyugtatóak — ezeknek a terveknek végrehajtásával azokat a^ célokat, amelyeket kitűzött a földmívelésügyi tárca keretében, el fogja érni. Befejező mondatként még azt legyen szabad megjegyeznem, nagyon szükséges volna, hogy azok a más társadalmi rétegek, amelyek elju­tottak addig % hogy itt mindent a mezőgazdaság szanálására és felsegítésére kell fordítani, ezek a mezőgazdaságnak — hogy úgy mondjam — siratóasszonyai eljutnának nemcsak a megálla­pításig, hanem a^ konzekvenciáig is. Sándor Páltól kezdve Gál Jenőig és Fenyő Miksáig mind az agrárkérdéseket siratják, de a kon­zekvencia az volna, ha az ipari élet terén is elkövetnének mindent, hogy az iparcikkek ára valahogyan leereszkednék a szerény mezőgazda­sági árhoz (Malasits Géza: Majd megmondom, ihogy miért nem ereszkedik le!) vagy a mező­gazdasági ár menne a ranglistán felfelé, hogy egymáshoz valahogyan közelebb kerüljön ez a két most már mostohatestvér, amelyek azonban békében mégis édestestvérekkent haladtak egy­más mellett. Amíg ez a közeledés nem követke­zik be, addig harc lesz és gyűlölet s a kon­zekvenciák le nem vonásával nem fogjuk tudni előbbre vinni az ügyet. Látom, hogy a miniszter úr az általam jel­zett irányban halad és ezért a címet elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző; Vázsonyi János!

Next

/
Thumbnails
Contents