Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

60 Áz országgyűlés képviselőházának 9< 39 '1% -a éri el, illetőleg (haladja meg a mani­tobabúza minőségét. Világosan mutatja ez azt, bogy az 1930. évi következtetések nem vol­tak helyesek, az akkori minőséget egy külön­leges klimatikus viszony hozta létre, amelyet azután a normális éghajlati helyzet ismét helyr ëb illőntett. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ez nem azt jelenti, igen t. Ház, mintha én azt mondanám, hogy a magyar mezőgazdaság főtermelvényét nem kellene nemesítenünk és nem kellene a legnagyobb buzgalommal, elmé­leti és gyakorlati kísérletek útján tovább foly­tatnunk a növénynemesítés megkezdett mun­káját, sőt ellenkezőleg. Én már gondoskodtam is arról, hogy mint állami feladat, teljesen füg­getlenül minden konjunkturális helyzettől, az állami ménesbirtokokon történjék tovább a nemesítés, a legnagyobb céloknak és gondola­toknak megfelelően. (Helyeslés a jobboldalon.) Az a hétfajta búzaféleség, amely ebben az or­szágiban megállapíttatott, mint legkitűnőbb búzaféleség, minőségileg és mennyiségileg is megfelel minden kívánalomnak. Ezeknek a — én így szoktam nevezni: búzatáj faj taságok­nak — az egyes vidékeken való elhelyezése és ottani továbbtermelése minőségi és mennyiségi javulást jelent és jelenti e mellett a standar­dírozás nagy gondolatának megvalósítását, amellyel viszont összefügg exportvonatkozás­Iban az a nagy kívánalom, Ihogy mindig azt a foúzafajtaságot tudjuk nagyobb tömegben ex­portálni, amely a legmesszebbmenő kívánal­maknak megfelel. T,. Ház! Mi arra törekszünk, hogy Magyar­ország búzájának minden egyes szeme a leg­kitűnőbb legyen. A magyar búza ma a világ­versenyben is megállja a helyét és ha az a minőség exportáltatik, amely a legjobb az or­szágban, akkor panasz erre a búzaminőségre soha nem lehet és akkor igenis elérhetjük azt, hogy régi szokás szerint a magyar búza kül­földön keverési célokra használtatik. T. Ház! A búza nemesítésével kapcsolato­san tervbevettem lisztkísérleti állomások vidé­ken való felállítását is, (Helyeslés.) mert hi­szen ez a kettő parallel kell, hogy menjen, rendelkezésre kell, hogy álljon a gazdáknak a vidéken a kísérleti állomás, amely búzájuknak megvizsgálásával mindjárt megmutatja azt, hogy termelési irányuk helyes volt-e? (Helyes­lés.)^ Azonkívül tervbevettem, hogy a nemesített vetőmagnak t SL 'különféle szaporítótelepeken való elhelyezése úgy történjék, hogy az a nagy fuvarköltségtől és az adminisztrációtól lehe­tőleg mentes legyen, másrészt rá kell szoktat­nunk a gazdatársadalmat arra, hogy aki neme­sített vetőmagot kap, nem azért kapja, hogy a malomba vigye be többlettermelését, hanem azért kapj a, hogy a többletet átadva szomszéd­jának,^ ennek is módot és lehetőséget nyújtson nemesített búza termelésére. Hiszen minden esztendőben nemesített vetőmagot kiosztani olyan nagy tehertétel volna, hogy erre az állam budget-je sem most, sem a közeljövőben nem vállalkozlhatik. (Ügy van! Ügy van! a jobb­oldalon.) Én hiszem is, hogy a gazdatársadalom a maga ^józan,^ intelligens felfogásával ezt meg íogja érteni és így megfelelő irányítás mellett a. célt elérhetjük. Körülbelül 1500 viagón búza lesz az, amit itt az ősszel vetőmagnak kiosztunk. A múlt évben 27—28 ezer métermázsát osztot­tunk ki, úgyhogy ez olyan kvantum, amelynek '. ütése 1932 június 2-án, csütörtökön. megfelelő módon való szaporításával minden­esetre a célhoz közeledünk. • T. Ház! Ha a búzaterület és az úgynevezett termelési átszervezés kérdésénél nézem, hogy békében a mai Magyarországon mennyi volt a búzaterület és mennyi ma, azt találom, hogy a mai Magyarországon körÜUbelül 280 ezer ka­tasztrális holddal több a búzával bevetett terü­let. Körülbelül ennek a területnek keretében kell keresnünk azt a mennyiséget, amelynél a talaj és klíma nem felel meg a príma búzatermelés­nek és itt kell próbálnunk és megtalálnunk az átszervezés lehetőségét. A magyar búzaterület nagy mennyiségben való átszervezésére nem lehet gondolni. Magyarországot klímája és ta­laja predesztinálja a búzatermelésre, tehát bú­zát kell termelnie, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: öt év alatt huszonöt százalékkal emel­kedett a búzaterület! Legalább ezt a 25%-ot kell leépíteni. Ez már természetellenes!) A másik szántóföldi termeivényünk a ten­geri, amelyre különösebb súllyal kell gondot fordítanunk. Hiszen az országban a klimatikus és talapviszonyok igen megfelelnek a tengeri­termelésnek, sem a kereskedelmi mérleg szem­pontjából, sem gazdasági, sem semmiféle elgon­dolásból nem indokolt, hogy mi tengerit impor­táljunk. Ha még azt is tekintetbe veszem, hogy a tengeritermeléssel hány mezőgazdasági mun­kásnak tudok kenyeret adni, akkor peredeszti­nálva látom az országot arra, hogy a tengeri termelésével kiküszöbölje az importot és takar­mányozási szempontból is könnyítést és lehe­tőséget nyújtson. Ami az ipari növényeket illeti, itt különö­sen ki kell emelnem a cukorrépát, a fonálnövé­nyeket, az olajos magvú növényeket, amelyek ammt méltóztatnak tudni, mind a mezőgazda­sági iparnál nyernek elhelyezést. Itt nagyon fontosnak tartom, hogy a mezőgazdasági ipar érdekei mellett a mezőgazdaság megtalálja jo­gos kívánságainak kielégítését. Az árakat az kell, hogy szabályozza, hogy a mezőgazdaság milyen áron tudja ezeket a termeivényeket elő­állítani és harmonikus megegyezéssel biztosí­tani kell, hogy ezeknek az ipari növényeknek területei az országban arányosan oszoljanak meg, mert ismét a mezőgazdasági munkások nagy érdeke, hogy ezek a növények mentől na­gyobb területen, az országban való helyes meg oszlással termeltessenek és ezáltal az ő kerese­tük olyan időben is biztosi ttassék, amikor más szántóföldi terményekkel kapcsolatos munkák már szünetelnek. Ha mezőgazdasági termeivényeink soroza­tát nézem, a takarmánytermelést kell ismét ki­emelnem. A takarmánytermelés nemcsak azt jelenti mezőgazdasági vonatkozásban, hogy mint elővetemény az utónövény termelését fo» kozza, hanem — amint az előttem szólott igen t. képviselő urak közül többen említették — éppen állattenyésztésünk értékesítésére rend­kívül nagy befolyással van. Azonkívül más nagy jelentősége is van. Megfelelő nagy ta­karmánytermeles mellett az állatértékesítés, az állati termények árának megállapítása mellett a trágya szempontjából is fontos, mert ezáltal szemtermelésünk növelésére nagy befolyással van. Ha nézem a szomszédos államokat és a messzebb fekvőket is és azt látom, hogry ma. amikor az állatárak egész Közép-Európában a legnyomottabbak, amikor az értékesítés igen súlyos problémává vált és amikor más álla­moknál is bizony le kell a borjút is vágnia an­nak a gazdának, hogy előteremtse közszükség­1 letét, akkor jövőbe tekintve az az elgondolá-

Next

/
Thumbnails
Contents