Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

Az országgyűlés képviselőházának 95. megsegítése valóiban a legfontosabb. En nem vagyok iparellenes, kereskedelemellenes, tőkeellenes, sőt azt mondom, hogy a tőkére szükség van, ezt tudjuk nagyon jól. Nem vagyok ellensége annak a tőkének, amely itt benn dolgozik az országban, amely a termelést elősegíti, amely a mezőgazdaságot, ipart, kereskedelmet finanszírozza, egyáltalában annak a tőkének, és mindennek, ami dolgozik és mindenkinek, aki dolgozik, van itt létjogosultsága, Ne tessék félreérteni. Azt mondják a gazdakepviselőkről, pártállásra való tekintet nélkül úgy itt, mint amott, hogy tőkeellenesek, és a kapitalizmust szidják. Dehogy vagyunk tőkeellenesek, hiszen amiben szenvedünk, az éppen a tőkethiány. Bár lenne tőke! De az a tőke, amely nem dolgozik, .amely kimegy Liechtensteinbe, szüli azt a jogos felháborodást, amelyet legelsősorban iazok a tisztességes kapitalisták szenvednek meg, akik itt bent dolgoznak tőkéikkel, bent forgatják tőkéiket a becsületes, tisztességes termelő munka előmozdítására. Annak ellenére, hogy súlyos aggodalmaim vannak, amelyeket, azt hiszem, mindenki kénytelen osztani, annak ellenére, hogy a helyzetet nem nagyon rózsásnak látom, annak ellenére, hogy igazán sok olyan kérdés van, amelyre talán magam sem tudnék magamnak kielégítő választ adni, minthogy bízom >a földmívelésügyi miniszter úr személyében, akinek a mezőgazdaság érdekében kifejtett működését régen ismerem az Országos Magyar Gazdasági Egyesületből és egyebünnen és akinek erélye is ismeretes főispán korából, — nagyon kérem a miniszter urat, hogy most is tanúsítson olyan erélyt mindenfelé, ahol a mezőgazdaság ügyét esetleg háttérbe akarják szorítani, vagy pedig az Ő költségvetését még jobban meg akarják nyirbálni — minthogy teihát bízom abban, hogy a mini,s,zter úr nem fog engedni, a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Takách Géza jegyző: Sauerborn Károly. Sauerborn Károly: T. Ház! Visszatérve előttem szólott Apponyi György gróf és Láng Lénárd igen t. képviselőtársam felszólalására, én is megütközéssel láttam azt, öszehasonlítva a többi tárcákkal, hogy a földmívelésügyi tárca javára az ország költségvetésében csak 28 és félmillió pengőt, ilyen kevés összeget biztosítottak. Én is bíztam abban az erélyben, — mint ahogy Apponyi gróf igen t. képviselőtársam is kifejezést adott annak irányában bizalmának — amely erélynek híre futott már akkor, mielőtt még a földmívelésügyi miniszter úr állását elfoglalta; bíztam abban, hogy nem lesz lehetséges az, hogy ez a tárca legyen az a tárca, amellyel a legmostohábban bántak el. Igaz. hogy csak 521.000 pengő az a minusz, amennyivel kevesebbel dotálták a folyó évben, mint a múlt évben, ellenben ha összehasonlítjuk a többi tárcával éspedig összehasonlítjuk a belügyi tárcával, amelyet 95,643.000, a pénzügyivel, amelyet 105,931.000, a kereskedelmivel, amelyet 43,153.000. s a vallás- és közoktatásügyivel, amelyet 105,204.000 pengővel dotáltak, úgy ezt az egész összeget olyan csekélységnek találhatjuk, amelyet tekintetbevéve, csak azt következtethetjük ebből, hogy a koumány felfogása szerint ebben az országban a mezőgazdaságot illetően minden rendben van. itt a problémák többé megoldásra nem is várnak. T, Ház! Hogy itt igenis nagy problémák vannak, pár példával akarom csak igazolni. ülése 1932 június 2-án, csütörtökön* 61 Ilyen par excellence az erdősítés kérdése. A mai közgazdasági viszonyok között, a világ közgaz daságának mai tendenciája mellett, amikor minden állam autarchiára törekszik, amikor minden állam önmagát akarja ellátni saját termeivényeiből, nekünk is elsősorban arra kell törekednünk, hogy azokkal a mezőgazdasági és egyéb termeivényekkei lássuk el magunkat, amelyeket eddig külföldről hoztunk be. Ilyen elsősorban a fa. Ha az utóbbi tíz év külforgalmi statisztikáját nézzük, azt látjuk, hogy 1920-tól 1929-ig circa 828 millió pengő értékű fát hoztunk be, ezzel szemben ugyanebben az időben összesen 608 millió pengő értékű búzát vittünk ki, úgyhogy körülbelül 220 millió pengővel több fát hoztunk be, mint amennyi búzát kivittünk ez alatt a tíz év alatt. Eltekintve a mostani év adataitól, jellemző a tavalyi évnek ebben a két cikkben történt forgalma is, amennyiben 1931-ben — ellenére a mindkét cikkben beállott súlyos viszonyoknak, mert nemcsak a magyar búzának, hanem a fának az ára is lement, az építkezést pedig majdnem teljes mérvben felhagyták, — a fabehozatal 68.4 millió, a búzakivitel pedig 41.2 millió pengő volt. Azt hiszem, ezek a számok mindent megmondanak és szinte rámutatnak arra az útra, amely utat nekünk követnünk kell. Bűn és kár minden esztendő, amelyet az erdősítés területén elmulasztottunk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) E tekintetben nagyot vétettünk eddig is, mert azok a területek, amelyeket erdősítésre fel tudunk használni és fel is kell használnunk, mind olyan területek, amelyek nagyobbára más termelés céljaira egyáltalában nem is valók. Ezek nagyobbára vagy homokterületek, amelyeken a legjobb esetben rozsot lehet termelni, — de ez a mai viszonyok között nem rentábilis — vagy szikes területek, amelyeken megint csak búzát lehet termelni, vagy pedig vad vizes területek, zsombékos, mocsaras területek, amelyeken szintén vagy rossz kaszálót lehet létesíteni, — haszontalan savanyú füveket adnak — vagy pedig legelőnek lehet használni, de annak is rosszak, amennyiben nagyobbára métellyel vannak megfertőzve. Szóval ezek a területek eddig is kihasználatlanul rendelkezésünkre állottak. Ügy a búza, mint a rozs azok a cikkek, amelyeknél nem arra kell törekednünk, hogy a termelési területüket növeljük, hanem ellenkezőleg, arra, hogy ezek vetési területét csökkentsük, mért ezekből vagyunk éppen kivitelre szorítva, már pedig ha ezeket kivisszük, csakis veszteséggel tudjuk eladni, különösen azokat a búzákat és rozsokat, amelyek ilyen rosszminőségű földön termelhetők. A földmívelésügyi kormány 1927-ben erdősítési tervet állapított meg, amelynek értelmében 270.000 katasztrális hold homok és kopár területet kellett volna 15 év alatt beerdősíteni. Erre évenként másfélmillió pengőre lett volna szükség. Ellenben mi történt 1 Négy év alatt összesen másfélmillió pengőt fordítottak erre ugyanakkor, amikor mindenféle haszontalansásra, szegedi Szent Márk-térre, harang-játékra, szarkofágra, balatoni halbiológiai intézetekre, meg ilyen nemcsak másodrendű, hanem egyáltalán haszontalan célokra milliókat és milliókat fordítottak. Ha ezt akkor megkezdték volna, tekintettel arra, hogy az erdők egy része, különösen az akácosok és a nyárfaerdők 15—20 év múlva használhatókká válnak, már 5—6 évvel előbbre volnánk és előbb-utóbb itt volna az idő, amikor ebben a tekintetben a külföldtől nagymértékben emancipálni tudnánk magunkat.