Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

60 Az országgyűlés képviselőházának tott akció él a köztudatban földreform név alatt, amely fölidJreform szinte iskolapéldája szerintem annak, hogy: hogyan nem szabad földreformot csinálni. A földbirtok helyes és igazságos megoszlására irányuló földbirtokpolitika elől ma senki sem zárkózik el, de szerintem földreform alatt ma egy, nem tudom, kisebb-nagyobb keretek közt mozgó földosztást értünk, amelynél a megváltást szenvedőket bizonyos mértékig kártalanítjuk wagy nem és amely akció, ha egyszer le van bonyolítva, akkor a földreform végre van hajtva, akkor

r ajánljuk magunkat, pihenhetünk. Szerintem éppen a fordítottja szükséges az egészséges földbirtokpolitikánál. Itt nem egy földreformmal kell jönni, hogy gyerünk, elveszünk ennyi földet, azután szétosztjuk és azzal a kérdés meg van oldva... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gr. Apponyi György: ... hanem egészséges földbirtokpolitika csak azokon a nyomokon haladhat, amelyeken annak idején Darányi Ignác haladt, természetesen tovább fejelesztve a mai kor követelményeinek megfelelően. Helyes földbirtokpolitika nem állhat meg a,

f fejlődésben és egy úgynevezett földreform végrehajtásával nem szűnhetik meg. Mert ha itt hiányzik a pénzügyi alap, mondjuk, nagyobb akciók lebonyolítására, még mindig itt van a részesgazdálkodás támogatása, a különböző telepítési akciók végrehajtása. Érdekes, t hogy mennyire nem gondoltak ezekre a mi első úgynevezett földreformtörvényünk megaloktásánál és hogy mennyire túltengett a politikai momentum. Ez pedig mindig őrült hiba, mert a gazdasági és szociális természetű intézkedéseket nem lehet politikai alapon megoldani; az gazdasági és szociális szempontból vagy helyes, vagy rossz. Politikai szempontból^ pillanatnyi előnyöket biztosíthat, de a végén az egész ország fizet rá. Amikor ezt a földreformtörvényt tárgyalta a nemzetgyűlés, egy akkori kormánypárti képviselő, aki ma — úgy tudom — aktív főispán, amikor Czettler Jenő képviselőtársunk szóvátette azt, hogy esetleg a legsürgősebben földet kívánók részére, lehetne hamarosan egy csomó földet részesművelésre kiadni, azt mondotta, hogy a magyar embernek nem kell olyan föld, amely a telekkönyvben nincs a nevére írva. Ha ez nem demagógia, akkor nem tudom, hogy mi az. Demagógiával, politikai frázisokkal kenték el és csinálták meg teljesen tévesen a gazdasági, szociális szempontból és a társadalom békéjének szempontjából egyaránt kártékony földreformot. Ha mi egészséges földbirtokpolitikát akarunk^ folytatni, akkor ennek éppen a fordítottját kell tennünk, amennyiben a politikát, a demagógiát ki kell kapcsolni^ belőle és olyan intézkedéseket kell életbeléptetni, amelyek tényleg a termelőrétegeknek, a gazdaközönségnek érdekeit szolgálják. Nekünk azután egészen mindegy, hogy minek nevezik azt. A magántulajdon elvét természetesen nem «-»••abad megsérteni, de minthogy a magántulajdon elvén annyiban már rés van ütve, hogy sok esetben a magasabb közérdek szempontjából korlátozzák a magántulajdont, itt az igazságos középutat megtalálva folytatólagos és nem egyszersmindenkorra végrehajtott földbirtokpolitikára van szükség. Itt azután tág munkaköre yolna^ mindazoknak, akik a gazdasági akadémiáról kikerülnek, akik ma mint gazdatisztek, vagy más hasonló végzettségűek, állástalanok. Meg vagyok győződve arról, hogy itt elhelyezkedési alkalom kínálkozik, annyival K ülése 1932 június 2-án, csütörtökön, is inkább, mert ezek, ha annyit kapnak, hogy ne éhezzenek, szívesen elmennek akárhova akármennyiért. Egy hónappal ezelőtt a 33-as bizottságban szóbakerült a földbirtokreform során kiosztott földek árleszállításának kérdése és egyéb ezzel kapcsolatos kérdések. Az is egyik bizonyítéka annak, hogy már az akkori földreformtörvény megszerkesztésénél és keresztülvitelénél is milyen hibák történtek, hogy ennyi évvel a földbirtokreform végrehajtása után ez a kérdés már régen nincsen tisztázva olymódon, hogy itt már ne lenne semmi szükség arra, hogy ezt újra elő kelljen venni. Tény az, hogy az akkor megállapított árak a mai szabadforgalmi árakhoz viszonyítva is olyan magasak, hogy a földhözjutottak nem tudják fizetni a törlesztési részleteket. A cél ellenkezőjét érjük el, mert ahelyett, hogy megsegítenők, tönkretesszük őket. Itt azonban teljesen osztom Gyömörey képviselőtársam felfogását, amelyet lő annakidején a 33-as bizottságban is kifejtett, hogy tudniillik itt nem volna helyes bíróság utján szállítani le az árakat, mert ez a bírói ítéletek szempontjából jogbizonytalanságot és veszedelmes precedenst alkothatna más kérdésekre, hanem a törvényhozás útján kell ezt a kérdést újból rendezni. Igen kérném a földmivelésügyi miniszter urat, hogy az egész ország minden vidékén élő földIhözj'uttatottaknak ezt az állandó panaszát valamilyen intézkedéssel úgy orvosolja, hogy a törvényhozás által hozandó intézkedéssel orvosolja. Ez gyorsan és mielőbb orvosolandó, mert é^nen azoknak nagy rétege, akiket az állam, a kormány meg akart segíteni, megy tönkre. Itt van még specialiter az a vidék, amelyben e~- kerületet van szerencsém képviselni, Nyugatmagyar ország. Vas-, Sopron- és Zalamedvéknek egy kérdése, amely tulajdonképpen összefügg azzal, amit felszólalásom elején voltam bátor mondani. Ez az állatexport kérdése. Erre bővebben kiterjeszkedni nem akarok, de is"en kérem a földmivelésügyi miniszter urat, — akiről tudom, hogv a dolog nem rajta múlik, mert ezek ér>tmgy fájnak neki, mint nekünk agrárképviselőknek, akik a kérdést szóváteszszük, — hasson oda, hogv itt könnyítések történjenek, kérje meg kollégáját, a pénzügyminiszter urat és elsősorban a Nemzeti Banknál hasson oda, hogy a deviza szempontjából valamiféle könnyítések történjenek, A kereskedő azelőtt végigjárta az összes falvakat, bement a kisgazdához s akinek volt eladó állatja, azét elhajtotta, az árát kifizette, a nyomor pedig ismeretlen fogalom volt azon a vidéken. Most a arazdák ott állnak állataikkal nem tudják eladni, a kereskedői nem jön, mert nem kereshet és a gazdák a szó szoros értelmében saját zsírjukba fulladnak meg- A szénen felhizlalt állatok ott vannak az istállóban és a gazda száraz kenyeret is alig tud enni, mert nincsen nénze. A múltkor, amikor kerületemet bejártam, az egyik falu bíráia, igen értelmes és vagyonos gazda, panaszkodott. Kivitt az istállóba, megmutatta, milyen gyönyörű állatjai vannak, és^ mégis végrehajtják. Erre azt mondottam, hát itt vannak az állatok, adjon el belőlük, mire azt válaszolta: uiram, próbálja maga eladni. Ezeket a kérdéseket az idő rövidségére való^ tekintettel csak futólagosan voltam bátor érinteni. Itt a gazdaközönségnek, a gazdálkodással foglalkozó néprétegeknek, akik ennek a nemzetnek többségét teszik ki, sürgős