Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

Az országgyűlés képviselőházának 95. búzamennyisége összesen kötrülbelül 20 millió métermázsát tesz ki. Azt kérdezem azonban, — és igen szeretnék a földmívelésügyi miniszter úrtól felvilágosítást kapni erre nézve — hogy legalább ennek a minimális kvantumnak, ennek a reánk eső 5 millió métermázsának az exportja, amelyet tavaly nagynehezen exportálni tudtunk, biztosítva van-e s hogyan és miképpen van biztosítva? Ugyanakkor, amikor az előbb kénytelen voltam szóváteni a Nemzeti Bank devizapolitikáját, amellyel a legmerevebben és a legridegebb módon ragaszkodik ahhoz, hogy úgyszólván minden fillér külföldi fizetési eszköz a Nemzeti Bankba folyjon be, — ellenben, mint látjuk, ez alól mégis történnek kivételek — nem tudom biztosan, megvan-e a Nemzeti Bank vezetőségének az oka arra, hogy olyan mereven ragaszkodjék ehhez, mert nem tudom, hogy amit az egyik oldalon keres, annál nem sokkal nagyobb-e a másik oldalon az ország egész gazdasági élete szempontjából a ráfizetés. Ha csak vesszük azt, hogy a pengőnek de facto az igazi árfolyama külföldön nem is 30, hanem 35—40%-kai áll alatta a hivatalos árfolyamnak, az exportáló mezőgazdaságnak nagy előnyére volna, ha ezt a benét, vagy ennek legalább egy részét a termelőrétegeknek juttatnák. Es itt nem csupán a mezőgazdaságot értem. Ha tehát a Németországba 12 pengő 50 fillérért eladott búzamennyiségnél ezen 40%-os disparitás mellett a valódi árat számítjuk, akkor ez valójában 17 pengő 50 fillérnek felel meg, azonban vegyünk csak 15 pengős búzaárat, ebből kiszámítható, mennyit lendítene a gazdaközönség sorsán, ha a külföldről befolyó valuta egy részét a termelőrétegeknek juttatnák. En őszintén bevallom, nem ismerem a mélyebben fekvő okokat és a fontos szempontokat, amelyek a Nemzeti Bank vezetőségét irányítják; én a kérdést csak azért tettem szóvá, mert az úgynevezett esirkebúza esetével kapcsolatban a Nemzeti Bank igenis megengedi a külföldre való eladást anélkül, hogy megkapná a devizákat. Engem e kérdésben az érdekel, hogy miért ne tudna a Nemzeti Bank az ország többségét képviselő fölmíves- és .gazdaközönség érdekében kivételt tenni. A termés értékesítés és az aratási gondok szóvátétele után legyen szabad most a földmívelési tárca költségvetésével általánosságban foglalkoznom. r Előra jelzem, hogy :a költségvetést a kormány iránti bizalomból elfogadom, azonban súlyos aggodalmaim vannak és főképpen súlyos aggodalmakat táplálok amiatt, amit az előttem szólott Lang Lénárdot, képviselőtársam is felemlített, hogy a földmívelési tárca dotációja más tárcák dotálásához viszonyítva feltűnően, hogy ne mondjam, viszatetszést szülőén szerény. Amidőn Ivády Béla volt földmívelésügyi miniszter úr elmondta expozéját, melyet az egész Ház pártkülöribség nélkül nagy tetszéssel fogadott, tisztában voltunk azzal, hogy a jövő évi, vagyis a most tárgyalás alatt álló költségvetés szűkebb keretek közé lesz szorítandó, mégis azt gondoltuk, hogy az egyes tételek törlését speciálisan a földmívelésügyi tárcánál nem fogják olyan nagy szigorral keresztülvinni, mint a többi tárcáknál, hanem ellenkezően, sok jogos^ kívánságot fognak figyelembe venni és a tárca egyes címeit gazdagabban fogják dotálni. En a. mos tani földmívelésügyi miniszter úr személyével szemben teljes bizalommal viseltetem, tehát ne tekintse ülése 1932 június 2-án, csütörtökön, 59 a személye elleni bizalmatlanságnak, amit most mondok, de ki kell jelentenem, hogy az egész ország gazdaközönségére igen rossz hatást tett Ivády Béla akkori iföldmívelésügyi miniszter úr hirtelen távozása, amelynek igazi okairól hiteles tudomásunk ma sincs. (Sauerborn Károly: Szembe mert szállni a szeszkartellel!) A Programm, melyet utódja is magáévá tett, megnyugtatta az ország közvéleményét, szép reményeket keltett, azonban nagyon súlyos aggodalmaink vannak aziránt, vájjon lehetséges lesz-e és mily módon ennek megvalósítása. Az elmúlt napokban a kultusztárca vitája során sok szó esett az ifjúság, elsősorban a diplomás ifjúság problémájáról. A földmívelésügyi tárcánál külön is szóvá kell tennem a gazdasági akadémiákról kikerülő diplomás fiatalemberek

f elhelyezkedésének kérdését. A gazdasági akadémiák is minden évben ontják a diplomás, végzett fiatalembereket, akik ma sem mint gazdatisztek, sem más állásban, a diplomájuk által nyújtott képesítés alapján elhelyezkedni nem tudnak. Hogy ezeket a fiatalembereket elhelyezhessük, hogy ezeknek valamiképpen foglalkozást, kenyeret adhassunk a kezükbe, e kérdésnél össze kell kapcsolni a diplomás fiatalság és a nem diplomás fiatalság kérdését. Mai, amikor annyira át kell szerveznünk a termelést, — erre nézve nincs kétség az országban — amikor annyi új termelési ágat kell életbeléptetni nemcsak a nagy gazdaságokban, de a kisgazdák birtokain is, igenis el tudom képzelni, hogy tudnánk a kétségtelenül nagytudású és nagy felkészültséggel rendelkező fiatalemberek^ legalább nagy részének elhelyezkedést biztosítani a termelés átszervezésénél, hogy a kisgazdafiatalságot tanítsák meg, vezessék, szoktassák, ott, ahol erre szükség van. Ez sok pénzbe nem kerülne, mert ha valaki ma kap egy olyan állást, amely mellett éhen nem hal, szívesen elmegy. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon) Az a kevés pénz, amibe ez kerülne, sem volna kidobott pénz, mert termelésünknek imjindinkább szükségessé váló átszervezését nagyon megsegítené, évekkel előbbre vinné. Az az akadémiából kikerült fiatalember, aki a termelés technikájának legmodernebb módjaival tisztában van, ezt a tudást kivinné a falura és tanítaná a kisgazdafiatalságot. Nem volnának pár év múlva olyan állapotok, amelyeket ma, sajnos

k az ország nagy részében a kisgazdabirtokokon látunk. Ez a gazdatitkári r intézmény, lamely azonban még mindig sántikál. A másik ezzel kapcsolatos kérdés, a gazdatisztek kérdése. Nem hallgathatom el, hogy az a sok panasz, amely a gazdatiszti kar részéről elhangzott ás el fog hangzani most a napokban a gazdatisztek országos kongresszusán, száz százalékig megáll és helyes. Ebben az országban a magyar gazidátiszti kar tönkrejuttatására kétségkívül nagy lökést adott az elhibázott módon' végrehajtott földreform. Ha itt egészséges földibirtokpolitikát folytatnánk, amelyre éppen rá akarok mutatni, akkor senki, akinek a mezőgazdaság terén tudáísa van, senki, aki dolgozni akar, szükségtelenné nem válik, hanem ellenkezőleg, minden munkaerőt alkalmazni és foglalkoztatni tudnánk. Azért > mondom, hogy a földreform szó előttem ominózus, mert egyrészt az utódállamokban speciálisan egy túlzott nacionalista politika alapján végrehajtott és végeredményben a magyarság kisemmizésére irányuló akciót is földreformnak neveznek, másodszor itt minálunk egy jó szándékkal, de teljesen elhibázott módon végrehaj8*