Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-95
52 Az országgyűlés képviselőházának 95. túloldalon is követelik, hogy végre-valahára teremtsenek rendet azokban a lehetetlen vételárakban, amelyeket megállapítottak, mert nem tudják fizetni. Előttem van egy kimutatás, amely szerint 490.000 földhözjuttatott közül 270.000 nem fizet, mert nem tud fizetni és inkább elhajszolják és otthagyják azt a földet, mert nem tudják kivenni belőle azt az összeget, amelyért ezeket a földeket kedvezőbb konjunktúra idején a mezőgazdasági népesség nyakába. sózták. Nem első kötelessége volna-e a kormányzatnak, hogy ha rosszul gombolta be a kabátot ezen a téren, gombolja ki és jobban gombolja be utánad De most is csak tanácskozások folynak ebben a kérdésben és — amint értesültem — a tanácskozások tárgya nemcsak az, hogy lejjebb szállítsák esetleg a föld vételárát, vagy halasztást adjanak a fizetésre azoknak á. boldog igényjogosultaknak, akiknek földet juttattak, hanem az a tendencia, az a gondolat is felmerült, hogy esetleg visszaadják volt tulajdonosaiknak ezeket a földterületeket. (Mozgás.) Legalább is így beszélnek és így írnak ezekről a kérdésekről. A kormány kötelessége ezt a hírt megcáfolni, ha nem így van, mert különben csak tréfa és játék az egész földreform Magyarországon, amely pedig most is a legtipikusabb nagybirtokosország Európában. Nem szabad a földmívelésügyi kormányzatnak még lehetőséget sem adni arra, hogy esetleg a volt földtulajdonosok visszakaphassák azokat a földeket, amelyeknek árát a boldog igényjogosultak részére nagyon magasan állapították meg, de amely vételárat most, ebben a pillanatban az érdekeltek nem tudnak fizetni. De itt van a másik kérdés. Ha már a helytelen politika következtében a tönk szélére juttatták a kis mezőgazdaságokat, mit akarnak velük és hogyan akarják megmenteni őket 1 ? A túlsó oldalról is felhangzott az, hogy nyomorúságban van a kis törpebirtokosság és meg kell menteni. 1931-ben a választásokra készült egy földteherrendezési törvény, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amelyet mint kortestörvényt meglobogtattak kint a falvakban is az akkor már eladósodott kis mezőgazdák körében. Tessék végre-valahára komolyan foglalkozni a földteherrendezés kérdésével és tessék megmenteni azokat, akiket a helytelen politika következtében tönkretettek. De mi lesz például a hitbizományok kérdésével? Nagyon szerettem volna, a földmívelésügyi kormányzat felfogását hallani ebben a tekintetben. (Farkas István: Egyáltalában mi lesz a tízezer holdakkal?! Mert a magyarságot csak ezen keresztül lehet megmenteni!) Az utóbbi évtizedben néhányszor komoly ígéretet kaptunk a hitbizományok reformjára — hogy így mondjam. Ezeket be lehetne kapcsolni éppen a termelés szempontjából és szociális szempontból is az ország népességének előretörekvése érdekében a földreformba. Mi van a hitbizományok reformjával? Egy pillanatig sem hiszem, hogy Európában itt 52 hitbizomány egymillió kat. holddal meg tudjon állni, amikor a hitbizományokat szerte egész Európában, még Spanyolországban is, megszüntetik, amikor Spanyolországban éppen most hajtanak végre gyökeres földbirtokreformot azokon a területeken, amelyeket az Egyháztól és a nagybirtokosoktól igénybevették. Én szeretném hallani a földmívelésügyi kormányzat véleményét a tekintetben, mi lesz a mezőgazdasági munkások szociálpolitikájának kérdésével? A földmívelésügyi miniszter ülése 1982 június 2-án, csütörtökön, úr egyik elődje, Mayer miniszter úr sok ideig korteskedett ezzel a jelszóval, a mezőgazdasági munkások szociálpolitikai védelmével. Szeretném tudni, mit szándékozik tenni a pénzügyi kormányzat ezen a téren? Vagy itt van a mezőgazdaságig munkások igen nagy munkanélküliségének kérdése. Az előadó úr beszédében kitért erre a kérdésre is, és elismerő szavakkal emlékezett meg arról, milyen türelmesen viselik a mezőgazdasági munkások keserves és nagyon súlyos helyzetüket. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De én többet szerettem volna hallani az előadó úrtól és többet szeretnék hallani a földmívelésügyi kormányzattól arranézve, hogy mi a szándéka és mi a terve a mezőgazdasági munkanélküliséggel szemben, a mezőgazdasági munkásoknak nyomorúságban szenvedő tömegei megsegítésére? (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Mert ne legyünk naivak és ábrándozok, ne higyjük azt, hogy a mezőgazdasági termelés terén hirtelen, máról-holnapra olyan lényeges változások történhetnek, amelyek a mezőgazdasági munkások életviszonyaira is kihatással lesznek. Én nem hiszem ezt egy pillanatig sem és én meg vagyok róla győződve, hogy a földmívelésügyi miniszter úr sem hiszi. Ha pedig ez így van, akkor önként adódik a kérdés: mi történik azzal a koplaló, nyomorult, éhező tömeggel, amely magyar, amely keresztény, amely része az országnak, amely szociális elégedetlenségben és kétségbeeséssel nézi a holnapot? Szerettem volna legalább annyit hallani, mit szándékoznak vele tenni. Itt a kisgazdapárton felvetik a telepítés kérdését. Igenis, telepíteni kell a mezőgazdasági munkásokat, mert sajnos, Magyarországon a mezőgazdasági munkások számára új honfoglalást kell csinálni. Itt vannak a nagybirtokok. Mi történjék azzal a nagybirtokkal, amely 400.000 pengő adóhátralékban^ van? Talán elengedik neki ezt az adóhátralékot? Nem lehetne esetleg telepítési célokra igénybevenni azokat a birtokokat, amelyek nem teljesítették az állammal szemben kötelességüket? Ezek csak gondolatok, amelyeket pillanatnyilag vetek fel, mert hiszen nincs időm arra, hogy részleteikben is foglalkozzam ezekkel a kérdésekkel; de méltóztassék tudomásul venni: bármilyen türelemmel és nyugalommal viseli is a magyar mezőgazdasági munkásság azt a sorsot, amelybe nem az ő hibájából jutott, egyszer mégis csak elég lesz neki. Szeretnék rámutatni arra, hogy az éhség sohasem jó tanácsadó és azokat az embereket, akik éheznek, akik koplalnak, akik nem tudnak családjuknak kenyeret- adni, akik nem tudnak ruhát vásárolni, akik a kétségbeesés szélén állnak, nem kell izgatni. A t. túloldal mindig arra hivatkozik, hogy mi izgatjuk az embereket. Dehogy izgatjuk. A nyomorúság izgatja őket! (Br. Vay Miklós: A tagsági díjakat azért beszedik!) Az a tény izgatja őket, hogy nincs kenyerük, nincs semmijük és hogy a legnagyobb bizonytalanságban élnek. Éppen ezért szerettem volna, ha a kormányzat ezeknek az állapotoknak megszüntetése céljából ötlettel, gondolattal és cselekvéssel lépett volna a törvényhozás elé. Annak az ideje már lejárt, hogy a gazdasági erőviszonyok döntik el egyes társadalmi rétegeknek vagy osztályoknak az életszintjét; erről ma már beszélni sem lehet. Igenis, állami beavat-
