Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-103

522 Az országgyűlés képviselőházának 103. ülése 1932 június 11-én, szombaton. megakasztaná. (Gr. Sigray Antal: Mint amit Bethlen István mondott!) Az természetes és igaza van db'ben Sándor Pál képviselőtársamnak, hogy nekünk nem érdekünk, hogy; az exisztenciájukat nehezen fenntartó vidéki pénzintézetek összeomoljanak. Ezeknek is szükségük van a hitelnyújtásból eredő^ bevételekre. De viszont adódlnék a Pénzintézeti Központon keresztül az előbb említett mód, hogy az a 7—800-000 pengő, vagy lehet, hogy igaza van Farkas képviselőtársamnak, akár egy millió pengő körüli kamatmegtérítési alap megteremtessék. A Bethlen Isván-i elgondolás az 1 percentes hitellel lelhet jelszó, lehet a dologhoz nem értő publikum előtt népszerű ség-restauráló szer, (Derültség a baloldalon. — Mozgás a jobboldalon.) de gazdaságilag értékesíthető eszme a gazdasági élet javára nem lehet. Nem vagyok ugyan anékdotázó ember, (Halljuk! Halljuk!) de az 1%-os kamatláb elképzelése, méltóztatik tudni, hol van? Ott van, amikor a kereskedő és a szövetkezet egymással verseng és a szövetkezet kiírja, hogy nála a hering 60 fillér, a kereskedőnél pedig 1 pengő. Erre a paraszt bemegy a kereskedőhöz, kér heringet s a kereskedő azt mondja, 1 pengő az ára. Micsoda disznóság

1

, mondja a paraszt, odaát a szövekezetnél csak 60 fillér. Hát akkor miért nem vesz kend ott, kérdi a kereskedő. Mert ott nincs, feleli a paraszt. Nohát, ha nálaim sem lesz, akkor nálam 40 fillér lesz. (Derültség.) Ilyen, a realitásoknak meg nem felelő gazdasági megállapításokkal én nem jövök. En a gazdasági realitások megállapításánál se pártpolitikaii szempontokra, se népszerűségi szempontokra nem vagyok figyelemmel. En igenis, akár a pénzügyminiszter úr, nagy tisztelője vagyok a gazdasági törvényeknek, de mindig csak abban az értelemben, hogy tudom azokat a realitás területén úgy alkalmazni, hogy a inai viszonyok között a gazdasági élet előnyére szolgáljanak En nem az elméleteknek vagyok a híve, nem az elméletek szépségéért rajongok, hanem mindig az él bennem, az lükteti tevékenységemet, hogy az elméletekből mennyit tudok úgy átvinni a gyakorlatba, hogy a gazdasági élet hasznára váljék. {Általános helyeslés.) Itt azt kell megállapítanom Bethlen István gróf igazolására, hogy ha pénzügyi kérdésekben olyan, a realitásokkal kapcsolatban nem álló demagóg jellegű követelésekkel lépnek fel, én ezt a hibát nem tudom teljesen azoknak a terhére írni, akiknek részéről ezek a kívánságok elhangzanak. Meggyőződésem szerint, ha a pénzügyi politika irányításában egy bizonyos fokú aktivitás mutatkoznék abban az irányban, hogy nemcsak mi képviselők, hanem a közgazdasági közvélemény is azt látná, hogy itt történik valami, akkor ezek az indokolatlan és tarthatatlan kívánságok nem merülnének fel. A tespedés, a semmi nem történés nyitja meg a gátját a lehetetlen kívánságoknak, mert lélektani tény az, hogy ha már kívánok valamit, nagyot akarok kívánni. De állítom, ha a reális események azt igazolnák, hogy itt egy öntudatos gazdasági politika dolgozik azon, hogy a világgazdasági jelenségek dacára minden kis lehetőséget, amely adódik, a termelő lakosság javára felhasználnak, akkor meggyőződésem szerint ezek a demagóg hangulatkeltések se volnának olyan elburjánzottak, mint e pillanatban. En már azért is, a lélektani átalakulás érdekében, de mindenekfelett a gazdasági jövő szempontjából is fontos erkölcsi és lelki egyensúly fenntartása érdekében is szükségesnek tartanám, hogy végre egy minden réteghen érzékellhető aktív gazdasági politita folyjon, amely nem hivatkozik arra», hogy olyan mélyre süllyedtünk, hogy most már változásnak kell jönni, amely nem hivatkozik arra, és nem mentegeti magát azzal, hogy az egész világon rettenetes és kibírhatatlan állapotok vannak, amely nem igazolná magát azzal, hogy nálunk hatalmasabb országokban is milyen rossz viszonyok vannak, hanem amely egyedül azt tenné vizsgálat tárgyává, milyenek a lehetőségek idehaza és bármilyen kicsiny, bármilyen részletkérdésnek látszó, de gyakorlati értékkel bíró területet lát az alkotásra, azt késedelem nélkül, a bürokrácia béklyóit ledobva, máról-holnapra, hogy úgy mondjom 24 óra alatt megvalósítaná. Es ha itt az áralakulás folyamán egyesek árdiktátor után kiáltanak, én, aki pártállásomnak és egész lelkületemnek megfelelően a demokratikus önkormányzatot tartom a népek legértékesebb jogának, azt mondom, hogy mi ebben a pillanatban egy végsőkig menő gazdasági háború közepette egy ostromlott vár vagyunk, s ezért itt egy gazdasági diktátor szükségét latorca, akit nem feszélyeznek pártkeretek, nem feszélyeznek különféle bürokratikus eljárások, hanem akiben megvan a tetterő és a felelősségérzet, hogy minden lehetőt, amit e pillanatban meg lehet tenni, múlhatatlanul megtegyen. T. Ház! Ezzel párhuzamosan nagyon természetesen sok mindennek meg kell történnie, ami egyfelől a múlt hibáit kiküszöböli, másfelől a jövőt előkészíti. Mert ne áltassuk magunkat: lehet a multat mentegetni, lehet a múlt hibáira nézve az akkori meglátásnak az indokát felhozni, ma azonban már kétségtelen, hogy bármilyen optimisztikusan vagyunk is hajlandók a magyar jövőt megítélni, azok a keretek, amelyekre berendezkedtünk, itt meg nem maradhatnak. En teljesen osztom Berki Gyula t. képviselőtársamnak azt a megállapítását, hogy ma a keretek lerontása, lerombolása beláthatatlan társadalmi következményekkel járhat. Teljesen átérzem azt, hogy ma minden gesztusnál, amelyet megteszünk, gondolnunk kell arra, hogy nem szabad az úgy is elszaporodott exisztencianélküliek számát növelni. Egy nagyon rossz magyar szó, a «leépítés» szolgál ennek a folyamatnak a megjelölésére. Leépíteni annyira ellentétben van az építés fogalmával, de még ebben a formájában is megvan egy konstruktív értéke, mert az építés szó benne van. Tehát lerombolni nem szabad, hanem a lefaragásnak is építés jellegével kell történnie abban a formában, hogy sehol új exisztencianélkülieket ne termeljünk. Ne a kis exisztenciák megszüntetésére méltóztassanak gondolni, és ha én az itt, ebben az irányban történteket vizsgálat tárgyává teszem, el kell szomorodnom, mert azok a számszerű adatok, melyekre az egyes minisztériumok a költségvetéseikben rámutattak, csak szomorúsággal tölthetik el az embert. Méltóztassanak megnézni ezeket a számadatokat. Mindenütt díjnokok, hivatalsegédek, kisexisztenciák megszüntetésével operáltak, (Igaz! Ügy van! balfelől.) ugyanakkor, amikor az egész területen igen sok jelentős, az államra nehezedő exisztenciának áttolása a magámgazdasági életre nem jelentene társadalmilag exisztencianélküliséget. (Farkas Elemér: A Ganz-elbocsátásokat méltóztassék megnézni!) En őszintén megmondom, t. képviselőtársam, hogy én már 1926-ban mertem a Gyáriparosok Egyesületében kiállani azzal, hogy méltóztassék egy egészséges átorganizációt megcsinálni, mert a magyar gazdasági lehetőségek mellett azokat a gyár-