Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-103

Az országgyűlés képviselőházának 103. getlenül az ottani szakértők megállapítása volt az, hogy a magyar kötvényekben való tőkeelhelyezés bizonyos fokú kockázatot jelent — hiszen ez tette indokolttá az akkori pénzpiaci helyzettel szemben horrens magas kamatokat — és hogy ez 'a kockázati eset bekövetkezett, az az amerikai tőzsdepublikumnak igen kevéssé lehetett meglepetése, miért az a tőzsdepublikum be kellett, hogy idegződjék erre. Hiszen beidegződött arra is, hogy bár 1928-ban az amerikai -befektetéseket illetően a «prosperity» törhetetlenségét nevelték bele, szemben a magyar papirok spekulatív jellegével, azok a papirok, amelyek a felfelé való fejlődés tűrhetetlenségének jegyében helyeztettek el nálunk, ma az akkori kurzusok tizedén, sőt annál alacsonyabban is állanak, amivel szemben az akkor spekulatívnak jelzett magyar papirok ma is a kurzusok harmadán és legfeljebb ötödén, vagy hatodán jegyeztetnek. (Ügy van! balfelől.) Amikor tehát a pénzügyi világ ennek következményeit levonta, nem látom be, hogy mi egy magasabb, de érzésem szerint gyakorlatilag nagyon nehezen értékelhető erkölcsi felfogáshoz való ragaszkodásunkban szembeszálljunk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket ez a kurzus-alakulás jelent számunkra kétféle szempontból. Abból a szempontból, hogy egyrészt lehetővé teszi idehaza a gazdasági életet megélénkítő új hitelélet kialakulását, másrészt azonban lehetővé teszi azt is, hogy gazdasági erőink annyira megerősödjenek, hogy amikor újból normális gazdasági viszonyok fognak uralkodni a világon, megint mint hitelképes egyed jelentkezhessünk a világpiacon. (Upv van! Ügy van! balfelől.) Mert méltóztassanak elhinni: bármilyen erkölcsöt, bármilyen megértést tanúsítunk is ma a világpiaccal szemben, (Gr. Sigray Antal: Az mindegy!) ha ennek folyamán adósképességünk le fog romlani akkor jöhetnek a legjobb viszonyok, senki sem fog velünk törődni. Bármilyen élelmesek, bármilyen, a magunk érdekeit önösen szem előtt tartók leszünk azonban most, ha ennek nyomán újból jó hitelegyedekké tudunk válni, akkor a tőke ismét fog nálunk jelentkezni. (Ügy van! Ügy van! a, jobb- és baloldalon.) Ebből a szempontból kifolyólag tehát semmiféle skrupulust nem mutatok abban az irányban, hogy a nemzetközi pénzügyi gyakorlatnak megfelelően végre megtörténjenek az intézkedések olyan irányban, hogy az ország külföldi adósságainak törlesztésére mindaddig, amíg termelő erői rendbehozva nincsenek, egy fillért se vonjanak el a belső gazdasági erőktől és az így előálló összegeket a gazdasági élet megsegítésére fordítsák. (Helyeslés.) így szabadul fel elsősorban az a költségvetésünkben szereplő cirka 90 millió pengő, (Bródy Ernő: 100 millió!) — cirka 90 millió, mert 90 millió az, ami külföldre megy és 10 millió itthonmarad, amely a fennálló rendelkezések szerint nemcsak hogy nem esik moratórium alá, de még a transzfermoratórium alá sem, mert hiszen ez a népszövetségi és a caisse commune-ba teljesítendő fizetések összegét reprezentálja, ame- . lyeknek az ország gazdasági erőitől való elvonását minden erkölcsi meggondolással szemben a magyar gazdasági élet ellen való legnagyobb véteknek tekintem. (Elénk helyeslés balfelől.) Ha ezek után ennek a kérdésnek belső pénzügyi részét veszem vizsgálat tárgyává, méltóztassanak megengedni, hogy az itt felmerült' gondolatokkal kapcsolatban a következőKÉPVISELÖÍIÁZI NAPLÓ IX. ülése 1932 június 11-én, szombaton. 521 ket állapítsam meg. Olyan országban, ahol a jegybank olyan fontos funkciót teljesít, mint nálunk, — hiszen nálunk a jegybank feladata sokkal messzebb terjed, mint a valuta stabilizálással kapcsolatos hitelélet-irányítás, mert ma a jegybank a pénzviszonyok alakulása folytán a reeszkompt nyújtásával egyedüli jelentős hitelforrásává vált a magyar életnek — nagyon meg kell gondolni minden olyan intézkedést, amely a jegybank politikáját érinti, amely kihatásaiban nemcsak a valuta-politikára, hanem az egész magyar gazdasági életre közelről befolyással lehet. Mégis nyugodt lelkiismerettel azt állíthatjuk, .hogy olyan országban, ahol a pénz stabilitását nem az aranyfedezet adja, olyan országban, ahol az aranypengő statuálásával a pénz elértéktelenedésének külön törvényes intézkedéssel igyekeznek elejét venni, a magas kamatláb fenntartása nem szükséges a pénz stabilitásának fenntartásához, (Ügy van! jobbfelöl.) nem szükséges a hitelélet arányainak szabályozásához sem, mert ha a jegybank a reeszkompt tekintetében nem fejtené ki azt a rigorózus cenzúrát, amelyet ma kifejt, a 6%-os bankkamatláb nem volna akadálya egy sokkal jelentősebb hitelinflációnak, mint amilyennel ebben a pillanatban a reeszkompt szempontjából szembenállunk. Éppen azért, mivel ez ilyen előnyt nem nyújt, nem látom semmi indokát annak, hogy a kamatlábat normális mértékre leszállítva, legalább a már kontrahált adósságok kamatterheinek elviselése tekintetében könnyebbség nyújtassék a gazdasági életnek. (Élénk helyeslés balfelől.) Ugyanígy merem állítani, hogy a függőadósságok tekintetében a generális kamatleszállítás sohasem lehet olyan mérvű, mint amilyen különösen a kisexisztenciák és pedig nemcsak a kisgazdatársadalom, hanem a kisipar és a kiskereskedelem szempontjából is szükséges. A gazdasági élet általános színvonala sem nem indokolja, sem szükségessé nem teszi az olyan messzemenő intézkedést, mint amit ennek a számbelileg nagy, de hitelszubsztrátumban aránytalanul kicsiny rétegnek megsegítése szükségessé tesz. Éppen ezért őszintén szólva nem tudom megérteni, miért nem történik praktikusabb intézkedés abban az irányban, hogy a vidéki pénzintézetek, amelyek elsősorban hitelnyújtói ezeknek a kisexisztenciákat érintő hiteleknek, végre kimutatást nyújtsanak be az őket ellenőrző Pénzintézeti Központhoz az ilyen természetű hitelekről, feltüntetve ezeknek összegét, feltételeit, és lejáratát, hogy ennek nyomán végre praktikus megoldás léphessen életbe speciálisan ezeknek a legközvetlenebbül fenyegetett exisztenciáknak megsegítésére. Ilyen statisztikai adat hiányában konkrét dolgokat erre nézve ma nem tudok mondani, de amennyire a gazdasági életet ismerem, állítom, hogy az ilyen természetű, közvetlen veszéllyel, exisztenciális összeomlással fenyegető hitelek összege, a 25—30 millió pengő öszszegét nem halajdija meg. (Farkas Elemér: Ez nagy optimizmus!) íNem optimizmus, t. képviselőtársam. Ismétlem, ez érzés dolga. Lehet, Ihogy tévedek, de mégis szomorú dolog, hogy errenézve nincs statisztikánk. Ha azonban ez a statisztika imlegvolna, kitűnnék belőle, hogy 2—3%-os speciális engedmény, speciális megtérítés ezek részére — természetesen nem abban a formában, hogy az a vidéki pénzintézet engedje el ezt az összeget — mindenesetre könnyebben megvalósítható, mintha általános intézkedéssel olyan kamatmódosítás, kamatrendezés következnék be, amely az egész magyar hiteléletet 71