Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1932 június 10-én, pénteken. 501 tok? — Ulain Ferenc: Nem maradunk itt! — vi­téz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Ez komolytalanság! — Zaj a baloldalon. Taps jobb­felől. — Kun Béla: Nem kell bennünket arra figyelmeztetni, tudjuk, hogy itt kell lenni! — vitéz Gömbös Gyula honvédelmi misziszter: Já­ték! — Zaj. — Propper Sándor: Nem mi kértük a 12 órás ülést! — Egy hang a középen: Min­denkinek itt kell lenni! — Buchinger Manó: Mindnyájunknak el kell menni! — vitéz Göm­bös Gyula honvédelmi miniszter: Helyes! — Elénk éljenzés és taps jobb felől. — F. Szabó Géza: Ne szentségtelenítse meg ezeket a szava­kat. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kérem a szónok urat, folytassa beszédét. Illetőleg bocsánatot kérek, félbe kell szakítanom, mert e percben gyulladt ki a lámpa, amely az 5 perc elteltét jelzi. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a je­lenlévő képviselő urakat megszámolni. (Egy hang a középen: Menjen ki Propper! '.— Prop­per Sándor: A cselédjét küldje ki!) Esztergályos János jegyző (megszámolja a jelenlévőket): Harmincöt! (Temesváry Imre előadó: En vagyok a harminchatodik! — Zaj jobbfelől.) Nem, már bele van számítva a kép­viselő úr! Elnök: Mivel a Ház nem tanácskozókópes, az ülést 10 perere felfüggesztem és ha akkor sem leszünk tanácskozóképes számban együtt, a névsorolvasást el fogom rendelni. (Helyes­lés. — Zaj.) (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Meg­állapíttatom a Ház tanácskozóképességét. Ké­rem a jegyző urat, szíveskedjék megszámlálni a jelenlévő képviselő urakat. Takách Géza jegyző (megszámlálva a je­lenlévő képviselőket): 51! Elnök: A jegyző úr bejelentése szerint 51 képviselő úr van jelen. A Ház tehát tanács­kozóképes. Szakács Andor képviselő urat ké­rem, méltóztassék beszédét folytatni. Szakács Andor: T. Képviselőház! Csak egy pár percig veszem igénybe szíves türelmüket. (Halljuk! Halljuk!) Miként már voltam bátor utalni rá Bajcsy-Zsilinszky Endre t. képviselő­társam aggodalmaival kapcsolatban, (Halljuk! Halljuk!) a magyar nép megmentésének az az egyetlen módja, hogy nagyszabású telepítéssel munkához és kenyérhez juttassuk, nem elha­nyagolt gondolat az ellenzéken, mert a legna­gyobb ellenzéki pártnak, a független kisgazda­pártnak programmjában ez igen fontos köve­telmény. Azt hiszem, ezt Bajcsy-Zsilinszky Endre t. képviselőtársam is örömmel veszi tu­domásul, akinek fejtegetéseivel különben én a magam részéről majdnem száz százalékig egyet­értek. A jelen napok sok súlyos problémát, ak­tuális kérdést vetettek fel. mint például a föld­teherrendezés, amely elodázhatatlan követel­mény, az Ofb.-földek annuitásának rendezése amely kérdésben a kormánypárt agrárcso­portja igen helyes irányban keresi a megol­dást, és ezt örölmimel akceptáljuk itt is (Kun Béla: Helyes!), a kamatkérdés, amely szintén megoldást követel. (Kun Béla: Le kell szállí­tani!) Itt van azután a termelés értékesítésé­nek mind égetőbb és mind sürgősebb problé­mája. (Kun Béla: A fejkvótát nem szabad be­hozni!) Ezekben a kérdésekben a túloldal gon­dolkodó része és az ellenzék között elvi ellen­tét nincs, Ha a mélyen t. túloldal, illetve a kormány az agrárcsoport követelését magáévá téve (Kun Béla: Ezt várjuk!) konkrét meg­oldásokkal lép az országgyűlés elé, mi leszünk az utolsók, akik ebben megakadályozni kíván­nók az ő működését (Kun Béla: De ha nem teszi magáévá?), sőt ha valóban sürgősen meg akarja valósítani ezeket a fontos követelmé­nyeket, örömmel fogunk csatlakozni azokhoz, akik ezeket a törekvéseket megszavazzák (Ulain Ferenc: Feltéve, hogy nem Bethlen István csinálja!) Azonban ne homályosítsák el ezek a leve­gőben függő súlyos nagy kérdések a jövő nagy problémáját. Mi fog történni itt nem 800.000 lélekkel, mert az alföldi nincstelen proletáro­kat sokkal nagyobb számra becsülöm. Legalább 2 millió magyar ember lézeng és nyomorog eb­ben az országban, a nincstelenség börtönében, tehát ha mi nem akarjuk Trianon gyászos mű­vét önmagunk befejezni, és nem akarjuk to­vábbi milliókkal megcsonkítani a magyar nemzet törzsét, igenis kötelességünk ezekről a testvéreinkről és ezek megélhetéséről gon­doskodunk. (Kun Béla: Ügy van!) Ennek pe­dig a mai viszonyok között más megoldása nincs, mint hogy ezeket a munkálkodni, dol­gozni akaró százezreket saját életkörülményeik között megélhetéshez juttatni. Nagyszabású közmunkák megindítására valóban nincs al­kalom és pénz. Hogyan fog tehát itt megélni ez a pár millió magyar ember? A külföldi nagy nemzetek a tengeren túl gyarmatokat tudtak hódítani és azóta évszáza­dokon át munkásfeleslegeiket hajóra tették és kiszállították az újonnan felfedezett világré­szekbe. Azok ott új. hatalmas birodalmakat alapítottak, amelyek ma is összefüggésben van­nak az anyatesttel. Nekünk is van ilyen gyar­matunk. Nem kell a magyarnak tengerre szál­lani, hogy gyarmatosítson és letelepedhessen és új virágzó országrészeket csatoljon az anya­államhoz. Ezek a gyarmatok itt kínálkoznak az üresen álló latifundiumokban. A magyar ter­mőföld egynegyede még mindig üres latifun­dium, amelyen alig egypár alkalmazott lézeng. Ezekre a gyarmatokra kell letelepíteni nép­feleslegünket és ebből származik legalább fél­évszázadra nemzeti problémánk megoldása. Mert nemcsak ezek az emberek, ezek a jelen­leg reményvesztetten itt az éhhalállal küzködő emberek válnak a sir felé haladó karaván he­lyett tevékeny, országépítő munkásokká és nemcsak az állam budget-je szabadul meg a munkanélküli segély rémétől, vagy pedig a téli inségakciók áldozatától, hanem ebből a két­millió emberből, vagy talán még több millióból is, amely ma teljesen ki van kapcsolva Magyar­országon a fogyasztásból, idehaza tudunk fo­gyasztópiacot teremteni és akkor nem lesz em­ber Magyarországon, aki csak éppen annyit eszik, hogy a puszta életét eltengesse, (Úgy van! Ügy van!) hanem igenis, emberi sorshoz méltó módon fog az országban megélhetéshez jutni. Amint Zsilinszky Endre t- barátom mon­dotta, ez az egyetlen megoldása az egyéb ter­melő ágak újrafellendülésének is. Méltóztassék elképzelni azt. hogy ha megfelelő Programm szerint, lamely programúinak felállítására igenis elérkezett az idő itt Magyarországon, évente százszámra alakulnak új községek, mennvi új életlehetőség támad ebben az ország­ban. Nemcsak azok a földmíves-proletárok jut­nak megfelelő családi otthonhoz, megélhetéshez és válnak fogyasztókká, de határtalan új terü­letek nyílnak meg a kereskedők és az ipar szá­mára is. E amellett azok az elgondolások a szel­lemi proletariátus foglalkoztatására és megél­67*

Next

/
Thumbnails
Contents