Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

484 Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1932 június 10-én, pénteken. szélhetek, — mert ez már nem is politikai szempont, hanem súlyos gazdasági szempont — hogy a Pénzintézeti Központ felelős azért, hogy hogyan merte törvény ellenére folyósítani azt az 52.000 pengőt. Én bementem a telekkönyvi irodjába és megnéztem, ugyan kik azok, akik ezt a szerződést megkötötték. Azonban a telekkönyvi iroda vezetőjével együttesen^ is hiába próbáltam kiböngészni azokat az aláírásokat, senki sem tudja elolvasni őket. Krikszkrakszok, úgy írták alá, hogy sohasem tudjuk meg, kik voltak azok a természeti személyek, akik a szerződést megkötötték. (Csizmadia András: Szóval azok írni megtanultak, mások pedig tanuljanak meg olvasni!) Pénzt felvenni tanultak, azt nagyon jól értették! 52-000 pengő nem két fillér, t. Képviselőház és ezt odaadták egy nem pénzintézetnek, nem pénzügyekkel foglalkozó intézménynek évekkel ezelőtt. Ha látnák t. képviselőtársaim az elszámolást, akkor döbbennének csak meg azon, hogy a folyósításoknál hogyan számolták el ezeket a pénzeket, hogy milyen jutalékok és jutalmak fizettettek ki. Az ember megborzad az ilyesmi láttára és nem csodálkozik, hogy idáig kellett jutni ilyen, gazdálkodás mellett, nem esodálkozhatik azon, hogy itt Csáky szalmája volt az, amit közpénznek neveznek. Én kérek minden lelkiismeretes képviselőt, hogy menjen el holnap a telekkönyvi hivatalba, üzenem a pénzügyminiszter úrnak, akinek van egy kis köze a Pénzintézeti Központhoz, hogy küldjön be valakit a telekkönyvi hivatalba és nézéssé meg a 11.499. számú betétet Budapest főváros pesti részének erről a telkéről és házáról. Ennek tulajdonjoga 1893foan kebeleztetiett. be becsületes vétel címén egy intézményre. Nézéssé meg a tulajdonban való kiáltozást és nézéssé meg utána a megterhelésben való változást. Ki fizeti ezt valaha vissza? Mert annak az intézménynek nincs vagyona, annak az intézménynek nem lehet olyan vállalata, amelynél hasznos invesztíciók történnekEzért, amikor én ezeket felhozom, azt mondom: ha egy kormányzat tőlem bizalmat kér, akkor adjon garanciákat arra, hogy ilyesmi többet nem fog előfordulni. Akkor én azt várnám el, hogy ha a múltnak ezek a sötét árnyai itt felvonulnak, akkor ezeket ki kell gyomlálni. Kern elég azt mondani és el is hiszem, hogy a fogadkozás őszinte, hogy a kormány puritán és mindazt, ami törént, el akarja felejteni. Nem elég elfelejteni, szóvá is kell tenni. Az állam jövedelmezőségei szempontjából én egy egészen más rendszert követnék. Felvetek például egy kérdést, amely — higyjék el — megszívlelendő. En azt mondom, hogy itt a költségvetésben a trafik, a dohány mindig mint az egyik legnagyobb jövedelmi komplexus szerepel. Nézzék meg: dohánymonopólium csak Magyarországon és az utódállamokban van, amelyek valaha az Osztrák-Magyar Monarchia részei voltak. Se Franciaországban, se Németországban, se Angliában ilyesmit nem találunk. Ez a Bach-korszak maradványa, amelynek nagyon kellemetlen ízét tapasztalhattuk itt az utóbbi időben egészen feleslegesen. A magyar televény földben termelt dohánynak olyan kezelése, amelyet a modern technika mellett a. szabadverseny alakjában lehetne folytatni, sokkal több adóbevételt jelentene ennek az országnak, mint amennyit ez a monopólium jelent. Hogyan kell fenntartani? Szörnyű nagy bürokráciával egy fél minisztérium, pénzügy igazgatóság, pénzügyőrség, mind-mind ezzel az ellenőrzéssel van elfoglalva. Egy olyan országban, mint Magyarország, a dohánytermelés nagyszerű művelési ágat jelentene, s a trafikés dohánymonopólium helyett ezzel kellene kimennie a külföldre, mert újra piacokat lehetne teremteni. Higyjék el nekem, t. képviselőtársaim, hogy amikor a hollandusok idejöttek és Wekerle Sándor pénzügyminisztersége alatt nagyszerű ajánlatokat tettek az országnak, amikor 60 milliót akartak adni és rájuk sem îiallgattak, azok tudták, hogy mit csinálnak, azok azért jöttek ide, mert tudták, hogy ennél különb dohány világexportra el sem képzelhető és azt akarták, hogy ezt szertevigyék. Nem kellett a 60 millió és utóbb rosszabb szerződést kellett kötni. En azt mondom, hogy amit aza hollandus tud, azt a magyar kereskedő és termelő is tudja. Módot kellene találnunk arra, hogy a dohánytermelés ne legyen monopólium, mert modern államban monopóliumot csak olyan közszükségleti cikkekre szabad . kiterjeszteni, amelyek minden háztartásban nélkülözhetetlenek. Lehet a gázra, vízre és villanyra, ezt értem, de egy ipari termesztvényre, amelynek hasznothajtó mivoltának ott kellene mutatkoznia, nem lehet adni. Annyi embernek^ lehetne kenyeret adni, ha kevesebb bürokrácia volna, ha semmi ellenőrzés nem volna, s ha szabadverseny volna, hogy később nagyszerűen megtérülne minden és felszabadulna egy nagy apparátus. íme nézzék: Kolumbusz tojása! 1850-ből, a Bach-korszakból ittmaradt maradvány! Olyanok ezek, mint bizonyos jogszabályaink, amelyek unnd elavultak, de ittmaradtak, ittfelejtették őket. Az egész pénzügyi berendezkedésben mindenütt találok jogszabályokat, amelyek 60—80 esztendős, idejétmúlt viszonyokat szabályoznak. Ha ez így van, akkor én joggal elvárnám, hogy ezt a gondolatot karolja fel a t. Ház, és éppen ez késztet arra, hogy egy határozati javaslatot terjesszek elő (olvassa): «A Képviselőház utasítja a kormányt, hogy 1933. január 1-éig terjesszen elő törvényjavaslatot a dohány jövedék megszüntetéséről.» Meg vagyok győződve^ arról, hogy ezzel is az ország termelése fokozásának ügyét szolgálom, s meg vagyok győződve, hogy abban a nemzetmentő munkában, amely itt az ipari termelésnek és a föld hozadéka fokozásának jelentőségét mutatja, érdemleges munkát végezhetnénk, ha ezt a javaslatot a t. Képviselőház magáévá teszi. Azok a szempontok, amelyek az appropria ciós vitánál kell hogy szavazatunkat irányítsák, mint mondottam, kétirányúak. Az egyik a külpolitikai vonatkozás, amely a kereskedelmi szerződések elhanyagolásában jelentkezik, a másik a belpolitikai vonatkozás. A külpolitikát illetőleg legyen szabad figyelembe ajánlanom, hogy az egész világot érintő nagy kérdések tárgyalása kezdődik e hónap 16-án Lausanne-ban. Ott lesz egész Európa, le fogják talán rakni alapjait egy jövendő gazdasági kibontakozásnak. Én nem szeretném, ha mi megint a misera plebs contribuons szerepét játszanánk. A magyar parlament jusson tudatára annak, hogy nemcsak hivatalos bürokratikus képviselettel kell ott bírnia, hanem Lausanne-ba menjünk ki pártkülönbségre való tekintet nélkül, minden pártból álljunk oda és keressünk érintkezést a nemzetközi sajtóval, a nemzetközi képviselettel, magyarázzuk meg nekik, hogy Magyarországon segíteni annyit jelent, mint megoldani az egyik főkérdést,