Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

Az országgyűlés képviselőházának 10 moratóriumnál, a devizagazdálkodásnál talán még lehet olyasmit mondani, ami fedi ja kormányt azért, amit cselekedett vagy nem cselekedett, de az árletörés problémája nem ilyen. Hiszen Németországban 1931. november közepén és december elején megjelentek az lígynevezett Notverordnungok, a szükségrendeletek, amelyek ugyanakkor, amikor a fizetéseket esókxentették és bizonyos adókat felemeltek, az összes árak nivellálása végett árleszállításokat rendeltek el s ezeknek az, árleszállításoknak keresztülvitelére árdiktátort neveztek ki. (Eckhardt Tibor: Mussolini két évvel ezelőtt meecsinálta.) Lehet akkor megállni ott, hogy azt mondjuk, íme, derék, korrekt, jóindulatú urak ülnek a bársonyszékekben, tehát méltók arra, hogy bizalommal viselteesünk irántuk és támogassuk őket munkájukban? Lehetetlen ezt a konzekvenciát levonni, mert akkor, amikor látjuk, hogy mindenütt másutt hasonló esetekben megtalálták a szükséges orvoslási módszereket, ennek a kormánynak csak le kellett volna kopíroznia azokat az orvoslási módszereket s utánna kellett volna csinálnia, még ahhoz sincs energia benne, hogy másoljon és utána csináljon valamit abból, amit mások már megcsináltak. Nyugodtan merem állítani, nem hiszem, hogy a kormány tagjai között csak egyetlenegy is van, •— a pénzügyminiszter urat sem kivéve — akinek csak megfordult volna a kezében a német Notverordnung szabályzata, nem hiszem, hogy csak látták is volna azt a füzetet. (Kertész Miklós: En mutattam nekik egyszer!) Mélyen t. Képviselőház! Hát komoly ország az, ahol lehetséges, hogy ilyen gazdasági viszonyok között egy kormány — bocsánatot kérek a szóért — ilyen tájékozatlansággal, ilyen erélytelenséggel, ilyen — szinte azt kell mondanom — gazdasági könnyelműséggel kezeli a dolgokat, mint ahogy az igen t. kormány csinálja? Hiszen akkor, amikor megcsinálták már számára más emberek, hozzáértőbb emberek, nyugaton szükséges rendelkezéseket és papírra fektették, csak le kellett volna fordítaniuk és alkalmazni kellett volna nálunk. Még azt sem tették. De hiszen akkor ezekbe a bársonyszékekbe Magyarország bármely falujából, bármely tíz legprimitívebb embert fel lehetne hozni és be lehetne ültetni. Méltóztassék elhinni, hogy ez az ország egy hajszállal sem esne jobban vissza, mint ahogy visszaesett és semmiféle változás nem volna a kormányzat ban ahhoz képest, ami itt folyik hacsak nem a nemzet javára. Végignéztem ezeket az • intékedéseket és látom ezt a rettenetes tétlenséget és tehetetelenséget, amelynek szülőanyja majdnem mindig a ndatlanság. Veheti tehát valaki rossznéven az ellenzéktől, a nemzet közvéleményétől, ha irtózva fordul el ettől a kormánytól, ha másfele tekint, és nem tudja azzal a lelkesedéssel támogatni a többségi pártot, ahogyan talán öt vagy tíz esztendővel ezelőtt támogatta, amikor látott cselekvést, látott ténykedést, látott gondolatokat, amelyek talán rosszak voltak, talán jók voltak, de hiszen az ember az életben sohasem tudja, hoery a téves cselekvésével ér-e el sikert, vagy egészen jól kigondolt helyes cselekvésével. Ezek azok az okok, amelyek a többségi nárttal szemben és a kormánnyal szemben minket arra a nagyfokú bizalmatlanságra kénvszerítenek. amelyet érzünk velük szemben. Es amikor ezekben az alapavető kérdésekben, mint a valutaprobléma, az áralakulás problémája, a külkereskedelem problémája, azt kell 2. ülése 1932 június 10-én, pénteken. 453 látnia az embernek, hogy a kormányzat menyI nyire tehetetlen, akkor ideáll a kormány pénzí ügyminisztere, és .amikor az egész ország közvéleménye a többségi párt vezérével együtt azt kiáltja — hogy ne mondjam úgy: azt ordítja: | — méltóztassatok már a gazdasági kérdésekj ben, a hitelkérdésekben, a kamatkérdésekben i intézkedéseket tenni, — >a pénzügyminiszter azt | mondja: én pedig kijelentem, hogy nem vaj gyök az adósok minisztere, ennek következté! hen a külfölddel szemben is. tartani fogom a nemzet kötelezettségeit, igenis fizetni fogunk. Igaz, hogy ezt a kijelentését egy hónap multán az igen t. pénzügyminiszter úr nem éppen dicséretes következetességgel meglehetős módon megváltoztatta, és nem tudom, hogy meggyőződésből-e, vagy a közönség felé való jóakaratú megnyugtatás céljából olyan színezetet adott első kijelentésének, mintha most már hajlandó volna a hitelprobléma körül valami változtatást is csinálni. Végtelenül sajnálom, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr nincs itt, de nagyon megkérem a t. földművelésügyi miniszter urat, legyen olyan kegyes és majd ha találkozik vele, mondja el neki a következő dolgokat; mert hogy a parlamenti naplóból elolvassa, azt nem hiszem. Miért olvasná el egy szerény ellenzéki képviselő kijelentéseit, amikor a világ egyik legpompásabb gazdasági készültségű népének Notverordnungjait sem olvassa el. De mégis elmondom ezeket azért, hogy a magyar társadalom és a magyar gazdasági élet lássa, hogy mi az, ami ebben az országban a gazdasági és pénzügyi helyzet szempontjából végbement és nedig a legtipikusabb kölcsönnel, az úgynevezett, népszövetségi kölcsönnel kapcsolatban. Méltóztatik tudni, hogy a népszövetségi kölcsön 1924-ből ered. Méltóztatik tudni, hogy akkor felhatalmazást kapott a Bethlen-kormány arra. hogy 250 millió koronának megfelelő külföldi kölcsönt vegyen fel és fel is vett 250 millió aranykoronának megfelelő kölcsönt, nem 250, hanem 253 millió aranykorona Összegben. A kormány úgy volt felhatalmazva .a kölcsön "felvételére, hogy annyi maradjon — mint ahogy mondani szokás — a tiszta hozadék a kölcsön után. Vagyis ennél nagyobb összegű kölcsönt vehetett fel, de úgy, hogy legalább 250 millió aranykorona álljon rendelkezésére. Most méltóztassanak mélyen t. uraim a következő páratlanul álló pénzügyi műveletet, figyelemmel kísérni. A zárszámadásokból és a. pénzügyminisztérium adatai alapján mondom el mindazt, amit most elmondok. 1924-ben a magyar állam 20 esztendőre kölcsönvett 250 millió aranykoronát. Rosszul mondom, hogy ennyit. Ennyit kellett volna kitennie a kölcsön összegének. Méltóztassék azonban a •következő számokat figyelni. Ezután már pengőben^ beszélek, mert az aranykorona bekapcsolásával megzavarnám az egész képet. A felhatalmazás alapján 1924-ben a magyar kormány felvett 376 millió pengő kölcsönt. Az árfolyamveszteség következtében a közvetítési költségek, illetékek és egyéb kiadások következtében azonban a magyar kormány kezéhez 376 millióból csak 290 milliót folyósítottak. (Egy hanp

r a baloldalon: Tényleg így van?) A zárszámadások alapján és a pénzügyminisztériumból szerzett hiteles adatok alapján állítom mindazt, amit most elmondok. (Eckhardt Tibor: Párolog a pénz!) 376 millió pengőről szól az állam tartozása, de effektive csak 290 millió pengőt folyósítottak. (Eckhardt Tibor: Párolgási koefficiens!) A 290 millióból azonban a kormány 61*