Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-102
454 Az országgyűlés képviselőházának . effektive nem kapott kézihez 290-et, hanem csak 211 milliót azért, mert a kormánynak bizonyos kötelezettségei voltak már az előző esztendőkből. (Eckhardt Tibor: Az interkalárék kamataira. Az sok volt!) De le kell szögeznem, hogy a kölcsön maga 290 millió pengő hozadékkal zárult, mert végtére azért nem a hitelező felelős, hogy ebből a 290 millióból nekünk egyéb tartozásokat kellett visszafizetni. A 376 millióból tehát kaptunk 290 milliót, ebből levontak 85 milliót. Valami valutaárfolyam differencia miatt, amely 14 millió pengőt tett ki, 211 milliót kaptunk a végső fokon, ez volt az a pénz, amely a magyar kormány kasszájába befutott és amely felett neki intézkednie kellett. Ezidőszerint ebből a pénzből már egy fillér sem áll rendelkezésre. (Eckhardt Tibor: Ez természetes!) Ennek a pénznek az volt a feladata, hogy ennek a pénznek a segítségével hozassék rendbe a magyar valuta. A magyar valuta rendbehozatalára azonban ebből egy fillér sem lett felhasználva, de egyetlen fillér sem, hanem ez az egész összeg, ez a 211 millió pengő úgynevezett hasznos beruházásokra használtatott fel. A hasznos beruházásokról legyen szabad röviden csak a következőket megemlítenem. Hasznos beruházások voltak például: annak a budapesti kikötőnek a rendezése: 19 millió pengő, amelyről méltóztatnak tudni, hogy milyen hasznos beruházás volt. Például 35 millió ment az utakra és ezek közöt az utak között vannak az utóutak, amelyek abszolúte nem azok az utak, amelyek a magyar paraszttársadalmat, a magyar gazdatársadalmat elsősorban érdeklik. Ezek között a beruházások között itt van például a Wien—budapesti kábel, amely egymagában 8 millió pengő, mintha ez nem •maradhatott volna el, mintha ezzel nem lehetett volna várnia ennek az országnak, amely a régi Nagy-Magyarország forgalmát is le tudta bonyolítani a régi postával és távirdával. Itt van a Máv. számára is egy 31 millió pengős befektetés. Kérdezem, hogy a szorosan vett mezőgazdaság 1 számára mekkora tétel ment el ebből a 290 millió pengőből, amelyért 376 millió pengővel tartozunk? A mezőgazdaság- számára elment: tejszövetkezetekre 0*7\ millió pengő, terményértékesítési akcióra 6 millió pengő és a Faksz. számára 28 millió pengő. Tehát 35 millió pengő körüli összeget, vagyis az egész 376 millió pengős népszövetségi kölesönnek 10%-át teszi ki az az összeg, amely az úgynevezett magyar mezőgazdaság* javára felhasználtatott. De nem is ez az érdekes, hanem az az érdekes, hogy mit fizettünk mi eddig és mit kell még nekünk fizetni. Most méltóztassanak nekem azt mondani: Uram, hiszen ön minket bolondoknak kell. hogy tartson, ha ilyet mond. Hét esztendő alatt, 1931. év végéig 241 millió pengőt fizettünk. Jelenlegi tőketartozásunk 325 millió pengő és évenként még 35 millió pengőt kell fizetnünk 12 esztendőn keresztül, ami 420 millió pengőt jelent. (Eckhardt Tibor: Ezt mondottuk mi 1924-ben!) Összecsapom a kezemet. A pénzügyminiszter úr azonban azt fogja mondani, a magyar becsület az első. Igaz, hogy csak 290 milliót kaptunk kézhez és igaz, hogy lefizettünk már 240 milliót, de hajlandó vagyok még fizetni 420 milliót 12 esztendőn keresztül. Mélyen t. Képviselőház! Dicsérem a magyar lojalitást, a magyar gavallériát, méltóztassanak tovább így fizetni. (Eckhardt Tibor: 2. ülése 1932 június 10-én, pénteken. És vagy 100 millió pengő zálogul van lekötve!) Méltóztassék a mélyen t. kormány továbbra is így gazdálkodni és méltóztassanak elhinni, hogy a. magyar nép, a magyar gazdatársadalom, a magyar gazdaközönség, sőt a magyar gazdasági élet is végtelenül nagyra fogja becsülni az önök pénzügyminiszterét azért, hogy hajlandó most, amikor hét esztendő alatt az ország 50 millió hijján kifizette mindazt, amit kellett, hajlandó még 400 milliót fizetni 12 esztendőn keresztül. Tegyük azonban félre a multat, mert keserű valósággal állunk szemben. Kérdezem, el lehet-e képzelni azt, hogy amikor a magyar pénzügyminiszter úr kiküldöttje, Teleszky János decemberben kint volt Londonban, ott olyan megállapodást kötött a londoni hitelezőkkel, hogy azonban a népszövetségig kölcsön az elsők egyike lesz, amelyért megkapjak a valutát, még akkor is, ha ezt a Stillhaltet bevezetik. Erre a kölcsönre, erre a legsötétebb uzsorakölcsönre, amely a földkerekségen valaha volt, a magyar pénzügyminiszter úr az ő nagyszerű munkatársával, Teleszky János úrral együtt elvállalta azt a kötelezettséget, hogy ezt pedig fizetjük szakadásig. Kérdezem, ha egy ember, egy államférfi gerinccel, bátorsággal, intelligenciával odaáll a világ szeme elé és azt mondja az angol, az amerikai hitelezőknek, — mert hiszen ezek a hitelezőink —, de a dán, svéd, stb. hitelezőinknek is azt mondja: nem hitelezők, társadalom — a világ bármely népéhez fordul is szózatával — mondjátok meg, tisztességes dolognak tartjátok-e, ti nagy világ népe, ti erkölcsös angolok, ti üzletekben járatos amerikaik, svájciak stb., hogy én magyar nemzet, a világnak egyik leglerongyoltabb népe, miután már kifizettem 50 millió pengő hijján az egész tartozást, 12 éven keresztül még 420 millió pengőt rizessünk nektek? Nem fizetek, mert ha ti azt meritek mondani, hogy ilyen körülmények között fizetnem kell tovább, akkor ti farizeusok vagytok és benneteket a saját tisztességesen gondolkodó népetek is meg fog vetni azért, hogy ilyen követeléssel álltok elő. (Űay van! Űgy van! a baloldalon.) De ha az igen t. pénzügyminiszter úr szakadásig akar fizetni a magyar gazda, a magyar termelő és a magyar tisztviselő zsebéből, akkor csak fizessen, csak ne legyen bátorsága ahhoz a magyar termelőhöz, gazdához ' ' tisztviselőhöz odafordulni és attól kérni a bizalmat, mert ha én vagyok ott és tőlem kéri a bizalmat, ilyen gesztió után bizalom, amelyben én fogom részesíteni az igen t. pénzügyminiszter urat, nagyon furcsán nézne ki, mert az úgy nézne ki, mint amikor valakinek nagyon energikusan ajtót mutatnak. Mélyen t. Képviselőház! Ezek voltak azok a gesztiók, amelyeket ez a kormányzat végez és most azt kérdezem, hát nem kell nekünk felháborodnunk afelett, ami itt folyik, hát nem kell nekünk felháborodnunk afelett a gazdálkodási módszer felett, amelyből csak egy szemernyit mondottam el. De tovább megyek. Ismét be kell kapcsolódnom egy előbbi gondolatomban, tudniillik, hogy csak egy példával illisztráljam a helyzetet. Itt van az árprobléma. A t. földmívelésügyi miniszter úrnak is van köze hozzá, mert hiszen például a jutáról is szó van ezeknél a pamutproblémáknál. Azt hiszem méltóztatnak tudni, a juta egységára a külföldön — úgy tudom — talán 93 fillér. Magyarországon azonban 185 fillérért adják, tehát a duplájáért. (Eckhardt Tibor: 179-ért!) Állandóan változik, mondjuk 180-ért, pár hónappal ezelőtt azonban 210 volt az ára.
