Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

Az országgyűlés képviselőházának 102. hogy — eltekintve attól, hogy az összes államok el vannak nála adósodva — ezeknek az államoknak hóna alá nyúljon és ezzel megmentse kapitálisának legalább egy részét. mert ha ezt nem teszi meg, akkor tényleg vége van a kapitalizmusnak, akkor a kapitalisztikus irány meg fog szűnni. Az országok nem fognak tönkremenni, csakhogy a kapitalista irány megszűnésével az államok más formát fognak felvenni. Már Werner Sombart azt mondotta (olvassa): «Der Kapitalismus muss vernünftiger werden, wie es seinem zunehmenden Alter entspricht.» A kapitalizmusnak meg kell okosodnia, amint az haladó korához illik. Ha azt nézzük, hogy a kapitalizmus az utóbbi időben milyen rettenetes bűnöket követett el, ha látjuk a Kreuger-konszern dolgait, a Credit-Anstalt ügyeit, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) a német nagybankok pusztulását, a konszerneknek, nem mondom, hogy pusztulását, hanem meggyengülését. (Farkas Elemér: Amerikáról se tessék elfeledkezni!) ha a kapitalizmusnak volt arra pénze, hogy ezeket segítse, akkor mért ne segítené saját egoisztikus érdekében azokat az államokat, amelyek a kapitalizmus biztonságát akarják előidézni? Mért ne segítené ezeket? Hol van itt a ráció, hol van abban az okosság, hogy nem segíti? Azt állítom, hogy ma a kapitalizmus direkt a szovjet érdekében dolgozik. Eltekintve attól, hogy Németország és Amerika ezer és ezer mérnököt küldött a bolsevizmus segítségére, hogy gyáraikat felépítsék, — azt mondják, hogy Ford volna az ő programmjuk megalapítója és segítője. — Amerika óriási összegeket hitelezett Oroszországnak azért, hogy megvalósítsa azt, ami ellenük van. A bolsevizmus ugyanis a kapitalizmus tönkretételét akarja. Ha mindezt így látjuk, akkor azt mondom, hogy tényleg olyan időket élünk, amelyeket nem tudunk megérteni, (Farkas Elemér: Úgy van!) mert eltagadhatatlan, és ezt itt is konstatálni akarom és nem akarom, hogy xigy vegyék, mintha én itt a bolsevizmusnak propagandát akarnék csinálni, — azt hiszem, rólam ezt senkisem tételezi fel (Helyeslés.) — hogy bizonyos eredményeket az oroszoknál letagadni nem lehet. Bizonyos eredményeket értek el és ha sikerül nekik ezt így folytatni, kivált Európa és Amerika segítségével, akkor sokkal nagyobb eredményeket fognak elérni. Éppen a kapitalizmus fogja tehát segíteni ezt az orosz bolsevizmust, hogy magát a kapitalizmust tönkretegye. Ugyanez az eset volt, amikor az angolok az indusokat az ő egyetemeikre csődítették és megtanították őket a népszabadság eszméjére és így tovább. Mi történt? Most azok az ifjak ássák alá az angol világbirodalmat, akik ott megtanulták, hogyan kell az államot szabaddá tenni. Úgy tettek, mint Hermann, aki mikor a iómaiak közt kitanulta a hadimesterséget, hazament és felszabadította Germániát. Ugyanaz az öngyilkos kísérlet az, amit most a kapitalisták csinálnak az orosz szovjettel. Milyen célja, van tehát annak, hogy a kapitalisták olyan erősen támogatják a szovjetet? Ez nézetem szerint meg fogja bosszulni magát. Ezzel szemben azonban nem akarják támogatni azokat afc államokat, amelyek szívesen fizetnének, ha volna miből és amelyek csak a lehetetlenség határán fogják elhatározni, hogy nem fizetnek. Ha rajtuk nem segítenek, akkor milyen ráció van abban, hogy a saját tőkéjüket ülése 1932 június 10-én, pénteken, 441 akarják megmenteni. Hiszen csak ezek a rombadőlt államok képesek a bolsevizmust feltartóztatni, csak ők tudják megmenteni a kapitalista vagyont. Mit használ az a 25 millió aranyfrank, amelyről Hunyady gróf beszélt, mondván, hogy van egy barátja, aki 25 millió aranyfrankot tart az ő safe-jében? Az is el fog veszni. Ebben semmi rációt nem találok. Én tehát azt állítom, hogy ha a jövőben is hiányozni fog a bátorság az akciókra, ha a bizalmat a következőkben a bizalmatlanság tetanusz-mérge hatja át, ha a leromlott emberiséget a végső elkeseredésben a falnak viszik, szóval ha nem revideálják az eddigi szűkkeblű és balga elgondolást, akkor a kapitalizmus el fog merülni, de az emberiséget nem fogja tudni magával rántani, csak más irányba tereli. Már Zaratusztra mondja, meglehetősen cinikus megjegyzésében: «Gib den Hunden zu essen, damit sie dich* in ßuhe lassen». Abban a pillanatban, amikor a kapitalisták szemben állanak millió és millió szegény emberrel, akik nem tudnak magukon segíteni, akik nem tudnak családjuknak egy falat kenyeret nyújtani, a gazdagok sem ehetnek nyugodtan az asztalukon. Abban a pillanatban megszűnik a különbség az egyes emberek közt, mert ha nekem azt kellene látnom, hogy gyermekeim és feleségem éheznek, nem tudom, hogy megmaradnék-e az a becsületes ember, aki vagyok. Én mindenre képes volnék. Azt hiszem, igen sokan ülnek itt, akik velem egy módon gondolkoznak. A szegény emberek szaporodásával szemben a gazdagság szaporodása nem tehet jót. Ezért mondom : der Kapitalismus muss vernünftiger werden, látnia kell, hogy saját létéről van szó: meg kell oldani ezeket a kérdéseket úgy, hogy minden embernek legyen egy falat kenyere. Csakhogy úgy áll az egész kérdés, mintha a hullámok el akarnák temetni a nemzeteket. Nemcsak a mi országunk, az egész világ, a délamerikai államok, Észak-Amerika, egész Európa összes államai majdnem kivétel nélkül a lehetetlenség határán állanak. Mint a német mondja, auf dem Dache sitzt ein Greis, der sich nicht zu helfen weiss. Nem tudnak segíteni magukon, nincsenek meg azok a nagy emberek, akik a múltban voltak, akik új ideákkal, határozottsággal, egyéniségük latbavetésével kivezetnék a nemzeteket a rettenetes hínárból. Nincsenek meg a nagy emberek, elvesztek, nem tudom hová lettek. Merem állítani, a mi országunkban is az a baj, hogy nincsenek elhatározott emberek, nincsenek meg azok a gerinces régi magyarok, akik száz év előtt kiküzdötték Magyarország szabadságát és az elsők voltak, akik a magyar nyelvet uralkodó nyelvvé tették. A múltban voltak erélyes embereink, akik nem féltették életüket sem, ha az ország érdekei megkívánták. Most nem látom ezeket, nem látom az ideákat sem, amelyek kivezetnének a mai helyzetből, nem látom a csücskét sem a rózsaszínű felhőknek, amelyeket az ország látóhatára fölött látni szeretnék. Nem látok semmit, tisztán csak a kétségbeesést az arcokon, azoknak az arcán pedig, akik tudnának segíteni, látom a tehetetlenséget az egész vonalon. T. uraim! Láthatták, mai beszédemben nem tettem szemrehányást a múltra nézve, készakarva kerülni akartam ezt. Ha azonban önök folyton az agrárviszonyokat hangoztatják, ha látom, hogy az önök soraiban is fellázadnak az eddigi szisztémák ellen, akkor kérdeznem kell mégis, miért nem lázadtak fel t. képviselő-