Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

Az országgyűlés képviselőházának 102. hevült lélekkel, meleg szavakkal parentáltam el Tisza Istvánt, mint embert és mint hazafit. A végén azt mondottam, — sajnos, nincs meg a beszéd szövege, mert a bolsevizmus alatt eltűntek ezek a dolgok, de jól emlékszem a gondolatmenetre — szent a hitem, hogy a jövendő történet igazat fog adni Tisza István szellemének, emlékének és hazafias érdemeinek. Ennyi volt az, amit én erre nézve el akartam mondani. A dátumra pontosan emlékszem, 1918. december 4-én történt. Vázsonyi t. képviselőtársamnak tehát ki kell jelentenem, hogy mint annak a becsmérelt munkapártnak egy szerény exponense, aki soha életében Tisza Istvántól nem kértem semmit és nem is kaptam semmit, akit azonban megtisztelt barátságával és rokonszenvével, — tehát igenis, a munkapárt — ebből a szempontból ama nehéz és veszedelmes viszonyok között is teljesítette a kegyelet kötelességét Tisza Istvánnal szemben. Most méltóztassanak megengedni, hogy zárószóképpen csak a következőket mondjam, ismét ennek a tanulmánynak a végszavaképpen (olvassa): «Gyilkosok? A történelem egy-, kor ámulni fog a közelmúlt gyilkoskereséöi hajszáján. Nem azok az igazi gyilkosok, akikkel a törvényszék foglalkozott. (Szilágyi Lajos: Nem bizony! Hanem azok, akik a gyűlöletet szították ellene!) Az igazi gyilkosok egészen mások voltak. Azok Tisza István igazi gyilkosai, akik részben személyes ellenszenvből hosszú 15 éven át minden poklok alvilági szellemeit mozgósították ellene, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) akik ezekkel a szellemekkel szövetkezve, az utca démonait uszították rá és általa a nemzetre. Az ő 15 éves taknamunklájuk adta a technikai végrehajtó kezébe a gyilkos fegyvert.» Gondoljunk tehát, tisztelt barátaim, az ő utolsó szavára. Ö azt mondotta: ennek már így kellett lenni. Ö maradt és felelt úgy, ahogy utolsó szavával felelt, amikor elbúcsúzott tőlem. Maradt és felelt, mint hős és mártír. Ha most felnézek az. égre, ahova ő annyit nézett fel istenfélő, bibliás lélekkel, én is látok ott valamit, látom, hogy mint Goethe tragédiájában Faust halhatatlan részét angyalok viszik fel az égbe, a szent korona angyalai Tisza István halhatatlan részét, mint a nemzet élő lelkiismeretét viszik fel : oda a magasba. És csak egy a kívánságom, egy az óhajom ama történeti idők emlékére, az, hogy ez az élő lelkiismeret óvjon és védjen minket nemcsak mások, hanem saját magunk ellen is! (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ennyit akartam elmondani erről a kérdésről. Miután az appropriációnál beszéltem, egyszersmind még- azt teszem hozzá, hogy az appropriációt elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés és taps jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik?. Brandt Vilmos jegyző: Stranyavszky Sándor! (Buchin»er Manó: Tanulni is jó lesz a multakból!) Sztranyavszky Sándor: T. Képviselőház! Ha Pekár Gyula t. képviselőtársam nem tért volna ki Vázsonyi János képviselő úr tegnap elmondott beszédére, magam is kötelességemnek tartottam volna ezt, egyrészt annál a kegyeletes érzésnél fogva, amely ma is eltölt volt politikai vezérem emléke iránt, másrészt annál az igazságérzetnél fogva, amellyel történeti tényekkel szemben mindenki viseltetni tartozik. Pekár Gyula t. képviselőtársam megadta a választ és feleletet Tisza István volt politikai elvbarátai és hűséges politikai hívei részéről is. Én ezt a választ olyannak tartom, ülése 1932 június 10-én, pénteken. 429 mint ami részemről is elhangzott és ezért áttérek az appropriáeiós javaslattal kapcsolatiban mondandó néhány megjegyzésemre. (Halljuk! Halljuk!) Tudatában vagyok annak, hogy, mert a kormány pártjából kiléptem, azt várják tőlem, hogy megtagadjam a multat, (Szilágyi Lajos: Mint olyan sokan!) vagy azt, hogy a múlttal, melynek részese voltam, azonosítsam magamat mindenben és a múlt egyes cselekményei felett kritikát gyakorolni ne merészeljek. Amennyire inkorrekt eljárás volna az első feltevést valóra váltani, annyira férfiatlan viselkedés volna a második feltevésnek hódolni, csak azért, hogy magamat megóvjam egy esetleges kritikától. Nincs és nem is volt soha emberi munka, mely abszolút tökéletes lett volna. Nem volt és nem is lesz politikai rezsim, amelynek nyomán kritikai alapra ne volna lehetőség. Mindazért, ami bekövetkezett a gazdasági válság terén, mindazért, ami reánk, szerencsétlen magyarokra szakadt, csupán Bethlen Istvánt és kormányát 'tenni felelőssé, éppen annyira helyt nem álló és igazságtalan dolog, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mint azt állítani, hogy minden úgy következett volna be, mint ahogy bekövetkezett, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) ha az elmúlt tizenkét esztendő gazdasági irányvezetése szerencsésebb lett volna, mint amilyen volt. (Sándor Pál: Ez igaz! — Kun Béla: Űgy van!) Az egész világ háborúja nyomán az egész világ gazdasági válsága következett be. Nem lehet csodálkozni a felett, hogy a világ pusztulását a világ súlyos gazdasági válsága követte. (Kun Béla: Ügy van!) Az egész világra kiterjedő pusztítás és pusztulás nyomán természeti törvényszerűséggel következett be az egész világ nyomorúsága. Látszat, csalóka fény volt csupán az inflációs idők gazdasági fellendülése, (Gr. Hunyady Ferenc: A konszolidáci!) a sok bank, ipari és kereskedelmi vállalat mohó alapítása, a többtermelésre való hangos biztatás és az annak érdekében szükséges invesztálásra felajánlott, kínált, szinte ráerőszakolt kedvezményes vagy nem kedvezményes, de mindenféleképpen terhes kamatozású kölcsönök nyújtása. A stabil valutára való áttérés és a népszövetségi kölcsön felvétele után meg kellett volna szüntetni az inflációs idők stílusát, nem költekezni tovább és egy kétségtelenül nagystílű kultúrpolitikával pótolni akarni boldog, gazdag évtizedek mulasztásait öt-hat esztendő leforgása alatt. Az államnak és az állam példája nyomán a magángazdaságoknak a legnagyobb takarékosság elve alapján kellett volna eljárni. Nem biztatni kellett volna a költekezésre, az invesztálásokra az állam polgárait, hanem a népszövetségi kölcsön egy rérészét legalább és a pár éven keresztül jelentkezett költségvetési feleslegeket is tartalékolni kellett volna aranyban, esetleg idegen valutában ezekre a mai nehéz időkre, gondterhes időkre. Ezeket az elkövetkezett időket megérezni lett volna kötelességük azoknak a gazdasági szaktekintélyeknek, akik ma a csalhatatlanság bélyegével felszerelten intézik országunk ügyeit. Amikor gróf Bethlen István az elmúlt év őszén lemondott nehéz, súlyos válságos világgazdasági helyzet közepette, az új miniszterelnököt, gróf Károlyi Gyulát kétségbe nem vonható jószándék, komoly törekvés vezette arra, hogy az országot súlyos helyzetéből kivezesse. Sajnos, törekvése, szándéka nem vált be. Hogy célját el nem érte, az kétségtelen. Sőt 58*