Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-101
Az országgyűlés képviselőházának 101. is bővítsem, azzal, hogy ezen a színpadon Károlyi Gyula miniszterelnök úr igen rossz színésznek bizonyult, mert csak nagyon rosszul tudja leplezni azt, hogy ő ezt az egész parlamentet és az egész parlamentarizmust menynyire unja, hogy ne mondjam: utálja. Ez az ő ízlése számára éppen nem a legrosszabb bizonyítvány, ellenben mint miniszterelnököt nem helyezi jó világításba, miniszterelnöki mivoltára ez a legeslegrosszabb bizonyítvány: alkalmatlan ilyen időkben arra a helyre^ amelyen áll, s hogy alkalmatlan, merem túlzás nélkül állítani, ez az osztatlan közfelfogása Magyarország egész népének, talán az egységespártot kivéve. (Kertész Miklós: Nem is biztos! — Derültség.) Az sem biztos. Alkalmatlan főként azért, mint mondottam, mert elmulasztotta azt a történelmi kötelességét, hogy __ ama néhány hónap óta, amióta ez neki módjában állott volna, nem tette meg, hogy a választójog titkosságáról szóló törvényjavaslatot letette volna a Ház asztalára. Hogy miért nem, az a mai viszonyok között szinte érthetetlen, hiszen az előttem szólott t. Berki képviselő úr erősítgette itt nagyon hosszan, hogy ő a választójog titkosságának, a választójog becsületes reformjának igazi híve. (Téglássy Béla: Nemcsak ő, hanem mi is!) En ebben az összefüggésben tesâk arra akarok rámutatni, 'hogyha Berki t. képviselőtársam a titkosságnak és a becsületes választójognak valóban olyan igazi, olyan rendületlen híve, mint amennyire ezt hangoztatja, akkor neki már fel kellene hagyni azzal az itt ismételten hangoztatott argumentumával, hogy a titkos választójog idején, a Friedrichkormány idején, a titkosság ellenére nem tudtunk egyetlen mandátumhoz sem jutni. Ez, t. Ház, ismerve a viszonyokat és ismerve a körülményeket, cinikus^argumentum (Peyer Károly: Cservenka a Dunába került ezért!) és aki ilyen argumentumokkal dolgozik, az kétségessé teszi, hogy a választójog becsületes reformjának olyan igazi híve volna, mint amilyennek magát itt feltünteti. T. Ház! Csak az összefüggés kedvéért akarok Berki t. képviselőtársam beszédének egy részére még reflektálni, egyetlen mondatban, amennyiben ő itt valamilyen tervet adott elő, amely arra vonatkoznék, hogy a munkások a vállalkozóktól kérjenek, követeljenek, vagy fogadjanak el valamilyen természetbeni fizetést. (Berki Gyula: Részben!) Erre vonatkozóan egyelőre csak annyit mondhatok, hogy ez a természetes,^ a ^naturális gazdaságnak bizonyosfokú visszaállítását jelenthetné. Erre mi nern nyilatkozhatunk ebben a pillanatban, nekünk közelebbről meg kell vizsgálnunk azt, hogy nem valami jancsibankóféle rendszer van-e a dolog mögött? (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha majd erről részletesebben lehet beszélgetni, akkor majd nyilatkozatokat is tehetünk. Ami végül Berki képviselő úrnak azt a megjegyzését illeti, hogy ő a kenyérfogyasztás emelését szeretné biztosítani, erre csak azt jegyzem meg, hogy amikor sem munka, sem munkaniélkülisegély nincs ebben az országban, nem nagyon tudom elképzelni, hogyan óhajtja vagy gondolja Berki képviselő úr a kenyérfogyasztás emelését biztosítani? (Berki Gyula: Van rá eszköz!) 'De vissza kell térnem Hunyady Ferenc gróf képviselőtársunknak a mai appropriációs vita legelején mondott felszólalására. Tartozom ezzel a képviselő úrnak, aki azt mondotta, hogy abban az afférban, amely a miniszterelnök úr és a magyarországi szociáldemokrataKÉPVISELÖHAZI NAPLÓ IX. ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 415 párt és a szociáldemokrata munkásság között hetekkel ezelőtt támadt, Károlyi Gyula miniszterelnök úr biztosította a magyar polgári gondolat győzelmét. Mi semmi ilyen győzelemről nem tudunk. (Peyer Károly: Azt hiszem, a miniszterelnök sem!) Ha az urak és a miniszterelnök úr olyan igénytelenek lettek volna, hogy azt, ami akkor történt, saját győzelmüknek gondolják, ez ellen természetesen nem tehetünk semmit. Mi azt nem tartjuk győzelemnek, de ha az urak mégis megmaradnak a mellett, hogy győzelem volt, amit akkor arattak, akkor legyen szabad ezzel szemben felhívnom a figyelmüket arra, hogy ezt a győzelmet önök egy leláncolt, lebéklyózott magyar munkássággal szemben érték el, egy olyan munkásosztállyal szemben, amelytől minden szabadságot, minden megmozdulási lehetőséget elvettek, elkoboztak és elraboltak. Ha majd a munkásosztály abba a helyzetbe jut,hogy ezeket a béklyókat lerázza magáról, majd meglátjuk, hogy az akkori győzelmek alapján Hunyady Ferenc gróf úr és az ő felfogásához közelálló képviselők fogják-e dicsérni a kormányzatot. Különben lehetséges, hogy addigra Hunyady gróf úr már főrend lesz, a Felsőháznak lesz tagja, amire nézve csak azt jegyzem meg, hogy én már most borzadok attól a gondolattól, hogy mint ősz főrend micsoda beszédeket fog tartani az a férfiú, aki ma, ilyen fiatal korában ilyen reakciós. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Ott hagytam el a beszédem tulajdonképpeni fonalát, hogy ia magyar dolgozók legfontosabb kívánságait figyelmen kívül hagyta ez a költségvetés, holott nekem az a felfogásom, hogy ezeket a követeléseket teljesíteni kellett volna, három olyan döntő okból, amelyek bármelyikének elhanyagolása valóságos bűn az országgal, a nemzettel szemben a mai nehéz viszonyok közt. Ez a három döntő ok szerény nézetem szerint a következő: Először is a Bethlen-kormány tízéves áldatlan működése és a Károlyi-kormány majdnem egyesztendős kísérlete után most már egészen kétségtelen, hogy egy privilegizált választójogú parlament közömbös az ország- népének kívánságaival és követeléseivel szemben, hogy egy ilyen pacrlament alkalmatlan arra, hogy azokat a reformokat megvalósítsa, amelyek megvalósítása nélkül az ország katasztrófája fel nem tartóztatható. A második döntő ok az, hogy valósággal kaotikus veszedelmek fenyegetik egész Európát. Nem tudhatjuk, hogy ezekből mi fejlődhetik az egyes, országokban, nem tudjuk, mi fejlődhetik ki ezekből nálunk is. Ilyen időkben szerény felfogásom szerint egy igazi autoritással biró népparlamient lehet az a kristályosodási pont, amely ilyen veszedelmek esetén az országot végtsŐ megrázkódtatásoktól és az elpusztulástól meg tudja kimélni. (Ügy van! a< szélsőbaloldalon.) A harmadik ok, hogy tragikus gazdasági helyzetben vagyunk és e tragikum mellett most az állapotok olyanok, hogy valami külső segítségre semmiféle kilátás nem nyílik sehol, seminilyeu iráuyban, lamiböl következik iata, Ihogy tehát csak a népi erőknek felsegítése és felszabadí- tása lehet iaa, ;ami bennünket ezeken a sorsos, nehéz időkön át tud segíteni. Engadije meg nekem a t: Ház, hogy ezt ; a három indokot kissé közelebbről is megvilágítsam. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ami első tételemet illeti, t. Ház, hogy a privilegizált parlament reformok megalkotására nem alkalmas, az szerény nézetem szerint az itt tör56