Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

406 Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. bolygassuk ezt a^ szisztémát, alkalmazkodjunk hozzá, de^ elimináljuk azokat a teljesen fölösleges hibákat, amelyeket a rendszer érintetlenül hagyása mellett eliminálni lehet ebben a szituációban. Miért nem volna lehetséges, — amit Magyar Pál t. képviselőtársam itt javasolt — hogy végeredményben a valuta reális értékének megfelelő^ 30%-os prémiumot kapjon az, aki Magyarországból kivisz árukat és egy megfelelő, mondjuk, valutailletéket fizessen az a külföldre utazó vagy külföldről árut importáló egyén, aki Magyarországba akar behozni árut. A cél nem lehet egyéb, mint a spekuláció kártékony tevékenységét távol tartani a pengőtől. (Helyeslés.) Ezt tökéletesen biztosítani lehet azzal, hogy a pengő árjegyzése marad változatlanul az, ami volt, de miért ne adassék meg az exportőrnek az a teljes kereset, amely őt megilleti külföldre kivitt árúja után, amikor a magyar mezőgazdasági helyzetnek egyik legsúlyosabb jelensége éppen abból adódik, hogy a mezőgazdasági cikkek áralakulása olyan természetű, hogy az önköltséget sem fedezi már és a jövedelmezőséget nem biztosítja. (Ügy van! a balközépen.) Miért ne lehetne ezt az exportprémiumrendszert, azt mondhatnám, automatikusan ezzel a 30%-os valutával megoldani, ami nem jelentene semmiféle külön megterhelést a költségvetés számára, mert hiszen ezeket a 30%-os exportprémiumokat nem közterhekből, nem állaimi bevételekből, hanem az importőr javára eddig juttatott nemzeti ajándékból, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) a külföldi utazóknak adott nyaralási valutáknál elért illegitim vagy legalább is felesleges haszonból lehetne fedezni a magyar mezőgazdaság javára. (Gr. Hiuiyady Ferenc: De ne az exportőrnél maradjon a haszon, hanem menjen le a gazdához!) Gróf Hunyady Ferenc t. képviselőtársam közbeszólása igenis, nagyon helyes, hiszen ezt a rendszert ki lehetne úgyis építeni, hogy ne a közvetítőkereskedelemnek utaltassék ki ciZ G-S"* portilleték, hanem követlenül a termelő javára Írassék. Ebben sem látnék semmiféle nehézséget. (Magyar Pál: A gyakorlat majd kialakul!) Eber Antal t. képviselőtársam ma délután kifejtette, hogy csak az elmúlt esztendőben 80 millió pengő kárt jelentett a magyar mezőgazdaságnak, effektív, készpénzben szenvedett veszteséget a devizagazdálkodásnak ez a rendszere. De aránytalanul több kárt jelent ez a magyar mezőgazdaságnak, mert hiszen nemcsak az a pénz vész el, amelyet a külföldre kivitt árú után nem kap meg a gazda, hanem a belföldi áralakulás, azt kell mondanom, az egész magyar mezőgazdasági termelés, legalább is minden olyan mezőgazdasági termék ára, amelyből többet termelünk, mint amennyi a belföldi fogyasztás, végeredményben függ a külföldre kivitt árúk után kapott pengő menynyiségétől. (Ügy van! Ügy van!) Ez az exportpremizálási rendszer tehát, amely nem terhelné a magyar állam költségvetését, végeredményben a »magyar mezőgazdasági termékek túlnyomó részének 30%-os áremelkedését jelentené nemcsak külföldi relációkban, hanem a belföldi piacon is, ami feltétlenül a magyar mezőgazdaságnak bizonyos mértékű megsegítését vagy legalább is helyzetének könnyítését jelentené. Ez a rendszer egyúttal azzal az előnnyel is jár, hogy aránytalanul több valutához juttatná a Nemzeti Bankot. Az a rengeteg nehézség, az az elvonása a valutának a Nemzeti Bank elől teljesen feleslegessé válnék, mert hiszen a 30%-os exportprémium esetén a valutákat igenis mindenki szívesen beszolgáltatná a Nemzeti Bankhoz, és különösen, ha ez a rendszer még kiegészíttetnék azzal a külföldi kötvényekre kiadandó rendelkezésisel, amely az adósságoknak kötvényekben való visszafizetését egyszersmindenkorra kizárná, ellenben egy amortizációs kasszát nyitna, amelybe pengőben vissza lehetne fizetni a külfölddel szemben fennálló tartozásokat is. Ebben az esetben megszűnnék az egész pengőkínálat a külföld felé és a magyar pengőnek stabilitása teljes biztonsággal megvédhető volna. Ez a két rendelkezés magábanvéve jobban alátámasztaná a magyar pengő pozicióját, amelyre egyrészt az illegálisan elvont külföldön tartott valuták, másrészt a külföldre kicsempészett, kötvényvásárlás céljából illegitim forgalomban beszerzett valutákkal kapcsolatos spekulatív tevékenység károsan hat ki. (Ügy van! balfelől) Egészen megbízható helyről tudom azt a. tényt, hogy a zugforgalomban a pengő pillanatnyi értékelése mindenkor egyenes arányban alakul a kötvényeknek az idő szerinti, az országba vagy az országból be- vagy kisiibolás^ pillanatnyi helyzetével, vagyis a kötvényvásárlás külföldön rosszabbítja a pengőkurzust belföldön. Es ha ennek az illegális akciónak nem látom hasznát, — mert végeredményben nem az a fontos a magyar adós szempontjából, hogy kötvényt szerezzen, hanem az a fontos, hogy a külföldi hitelezővel szemben teljesíthesse a maga tartozását — egy ilyen amortizációs^ kasszának létesítése, a kötvényben való teljesítés kizárása és a kötvényekkel való sibolásnak eliminálása a pengő biztonságát jelentékeny mértékben fokozná. A pengővel kapcsolatban, amelynek biztonságát ellenzéki oldalról legalább annyira szívünkön hordjuk, mint a t. túloldal, kénytelen vagyok még rámutatni arra is, hogy a pengő mai látszólagos biztonságát az adja meg, hogy közel egy esztendőn keresztül a pengő védelmét teljesen és kizárólag a magyar mezőgazdaság vállaira hárította a t. kormányzat. Amikor a magyar mezőgazdasági termények ára részben 50%-os, de — azt hiszem, nem csalódom, ha azt mondom — átlagban legalább 25—30%-os áresésen volt kénytelen keresztülmenni, ugyanakkor az ipari cikkek árában indokolatlan és felesleges emelkedés következett be és végeredményben ma Magyarországon kétféle pengő van: van egy agrárpengő, amely aránytalanul drágább és^ van egy ipari pengő, amely aránytalanul olcsóbb a bankzárlat idejében volt pengőnél. Teljesen eltolódott az arány vásárlási erő tekintetében az ipari és a mezőgazdasági provinenciájú pengő között, és az egésa^ teher egyoldalúan a magyar mezőgazdák vállán nyugszik és minden (hasznát, — sajnos, nagyon sokszor illegális hasznát — ennek a helyzetnek a privilegizált, nagyon sokszor éppen a gazdasági kényszerhelyzet által monopolisztikus helyzetbe juttatott nagyipar kapja ebben a mai nyomorult gazdasági szituációban. En itt hónapok óta majdnem minden szerdán feltárom egy-egy interpelláció formájában azokat a legkülönbözőbb árdrágításokat, amelyeket a különböző kartellek előidéznek. Eddig túlnyomó részben csak a mezőgazdasági üzemanyagokkal foglalkoztam, amelyeknél semmiféle szempont nem engedi meg azt, hogy a nyersanyagok ára feleslegesen drágíttassék; hiszen végeredményben a mezőgazdaság renta-