Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-101
394 Az országgyűlés képviselőházának 101. vagy a hatóság, ezt meg- kellene nézni, annyi azonban bizonyos, hogy az ilyen cseretelep arra készül, azért állítanak oda egy cseretelepet egy harmadik községben, hogy ott konkurráljon azzal a szerencsétlen malommal, addig, amíg tönkre megy s amikor tönkre ment, diktálja az árakat. Ha módjában van a kormánynak az ilyen dologba beleavatkozni, csak az igazságnak tesz eleget, ha ezt megteszi. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A múltkor Klein Antal t. képviselőtársam az élesztőgyárakról beszélt és kimutatta, hogy az élesztőgyárak 100%-os haszonnal dolgoznak. Ha ez így van, aminthogy nem vonom kétségbe, hogy így van, hiszen több is van ilyen, kérdezem, miért nem méltóztatnak itt valami módon belenyúlni abba a kasszába, miért engedi magát az igen t. kormány látszólagos szakemberek által félrevezettetni, mert nem teszem fel, hogy a kormány a maga esze után csinálta. Hiszen a miniszter nem tudhat mindent, még akkor sem, ha jogász, neki is hozzáértő embereke^ kell meghallgatnia. Ismétlem, miért nem nyúl bele a kormány mindezekbe a kérdésekbe 1 ? A kormány az ország érdekében, miért éppen a koldusoktól, a munkásságtól akarja elvenni a pénzt lisztforgalmi adóban, amely munkásságnak nincs meg a mindennapi munkája, a mindennapi kenyere. Miért annak a kétholdas gazdának kell ezt megfizetnie, akinek egész éven át a kenyeret vennie kell. A mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr azt mondotta a múltkor, hogy az ő emberei, a cséplők, az aratók stb. el vannak látva. Ezt elhiszem, nem vonom kétségbe. Amikor a miniszter úr hivatalos helyiségében megkérdeztem a miniszter urat, hogy a rendelettervezet készen van-e, azt méltóztatott mondani, hogy készen van, erre kifogást tettem s akkor azt mondotta a miniszter úr, hogy az ő emberei nem esnek abba a kategóriába, hogy lisztet kell venniök, mert van gabonájuk. Ezt elhiszem. Azt azonban a mélyen t. miniszter úr is nagyon jól tudja, hogy ebben a kis országban sem egyforma gazdagok az emberek, s feltételezem, hogy a miniszter úr otthonában is vannak egykétholdas emberek, akik kilószámra vesznek lisztet és ott is annak a szegény embernek meg kell fizetni a 12 pengő 50 fillér forgalmi adót is. Onnan méltóztassék elvenni, ahol nagy hasznok mutatkoznak. Nem akartam ugyan ezzel a szóval élni, de a nép már nemcsak azt mondja, hogy nem mer a kormány ebbe a kérdésbe belenyúlni, hanem már tovább is mennek és akárhányszor olyan jelzőkkel illetik a kormányt, hogy kénytelenek vagyunk megvédeni. Mivel látom, hogy a nagyiparral szemben — bár ismerem a nagyipar küszködését és a nagyipar költségeit — a kis kézművesiparosság hátrányban van, mert nem látom azt, hogy az álláshalmozásokat megszüntetnék, a mammutfizetéseket vagy erősebben megadóztatná a kormány, vagy rendszabályozná, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) mert sajnálattal kellett látnom, hogy a kormány a tisztviselők fizetését leszállította, anélkül, hogy létminimumot állapított volna meg (Kun Béla: A legkisebbekét is leszállította! Nem tudnak megélni!) és ezzel igen nagy sérelem esett rajtuk, ellenben a mammutfizetésekkel rendelkezők könnyű helyzetben vannak, (Kun Béla: Grasszálnak!) amikor mindezeket szomorúan tapasztalja az ember, napról-napra hallja a jajszót, látja a könnyet, a kétségbeesést, azért a lelkiismeret harcra kél az aggyal, de mivel sem népszerűség hajhászó, sem pártbontó lenni nem akarok, ülése 1932 június 9-én, esütörtökön. azt mondom, hogy igen fájdalmas érzéssel, igen nagy aggodalmak mellett és arra való tekintettel, hogy az ország érdekét így szolgálom és bízva, hogy a kormány megszívleli az általam elmondott és a képviselőtársaim által is hangoztatott sajnálatos bajokat, a felhatalmazási törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Képviselőház! Magyarország gazdasági életének egy szomorú korszaka a múlt év, ha jól tudom, augusztus havában kezdődött, amidőn a kormány egy most már, azt hiszem, mindenki által helytelennek ismert intézkedés következtében elrendelte a bankzárlatot. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek az első ijedelemnek a hatása alatt a magyar gazdasági életben messzemenő változások történtek, mert hiszen ennél az intézkedésnél nem lehetett megállani. Bár későbben sikerült több átmeneti intézkedéssel megszüntetni a bankzárlatot, ez azonban mégsem jelentette azt, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) hogy a gazdasági élet visszatért volna a normális keretekbe. Nem tért vissza a gazdasági élet a normális keretekbe főképpen azért, mert hiszen a kormány ugyanakkor elrendelte a külföldi fizetési eszközök zárlatát és ezeknek a külföldi fizetési eszközöknek a zárolása maga után vonta az egész külkereskedelmi forgalom korlátozását is. Ha ma megnézzük azt, hogy külkereskedelmi mérlegünkben milyen változás állott be, akkor világosan látható, hogy ez szorosan összefügg azzal a valutagazdálkodással, amely az utóbbi években folyt. Ez alkalommal is rá kell mutatnom arra, amiről már itt a Házban egy ízben beszéltem, hogy a bankzárlat előtti időben élelmes emberek— ez a Nemzeti Bank jelentésében elég érthetően és világosan meg van írva — közel 200 millió pengőt vittek ki az országból és ennek a 200 millió pengőnek hovafordításáról a mai napig nem kaptunk elfogadható kimutatást, sőt felvilágosítást sem. A pénzügyminiszter mindig megkerüli ezt a kérdést mélységes hallgatással, holott — úgy vélem — (Halljuk! Halljak! a szélsöbaloldalon.) ennek a 200 millió aranypengőnek a bankzárlat előtti időben —• hangsúlyozom, — közvetlenül a bankzárlat előtti időben való kicsempészése az országból, bár ez akkor még törvényes és szabályszerű módon történt, az egész Nemzeti Bankot olyan válságos helyzetbe hozta, hogy csak a Német Jegyintézet és a Nemzetközi Fizetések Bankjának támogatásával tudott legsürgősebb kötelezettségeinek is eleget tenni. Üjból megismétlem a pénzügyminiszter úrhoz azt a kérést, hogy adjon felvilágosítást arról, mi történt azzal a 200 millió pengővel, amit közvetlenül a bankzárlat előtti időben vittek ki az országból. Ennek pontos számadatait a pénzügyminiszter úr éppen úgy megtalálja a Nemzeti Bank jelentésében, amint én megtaláltam. Nem lehet közömbös Magyarországra, a magyar gazdasági életre az, hogy amikor itt ilyen súlyos viszonyok vannak, mire fordították közvetlenül a kapuzárás előtt a 200 millió pengőt? (Nánássy Andor: Próbaszívásra! — Derültség.) Fordították ezt az összeget talán külföldi tartozások kiegyenlítésére 1 ? Akkor kell erről valamelyes elszámolásnak lennie! Fordították talán egyéb kötelezettségek kiegyenlítésére, árutartozások fizetésére? Ez mind igazolható és mind kimutatható, de mégis érdekelne az, hogy ebből az összegből mennyi ment Liechtensteinbe, Va-
