Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 1Ó1. duzba, vagy egyéb helyekre, ahol ezeket az öszszegeket tartalékolják és felhasználják arra, hogy egyéb spekulációkat csináljanak, mint amilyenekre bátor leszek majd később rá is mutatni. (Farkas István: Síbolják ki és be a valutát! — Temesváry Imre előadó: Az nem is kell, csak aranyat kell venni!) 200 millió pengőnyi valutát kivinni az országból akkor, amikor a beavatottak már tudták, hogy a zárlat rövidesen el fog következni, olyan súlyos cselekedet, amelyet szó nélkül tűrni nem lehet és én most már ismételten kérek e tekintetben felvilágosítást. A kormány részéről mindezideis

1 semmiféle felvilágosítást nem kaptam. Méltóztassék kimutatást készíttetni arról, hogy a Nemzeti Banktól annakidején kik milyen összegű valutát vettek igénybe. (Berki Gyula: Mi is szeretnők tudni! — Farkas István: Mért nem csinálják meg?) Mutassák ki azok, akik ezeket a valutákat igénybe vették, hogy milyen célra fordították ezeket a valutákat, mert ha legális és a kereskedelmi életben szokásos célokra fordították és fizetési kötelezettségeiknek tettek eleget, senki sem fogja kifogásolni és mindenki rendben levőnek fogja találni. Ha azonban valaki felhasználta beavatottságát arra, hogy tudván, hogy a bankzárlat el fog következni, ilyen összeget kicsempésszen az országból, azt hiszem • kell lennie valamely törvénynek Magyarországon, amelynek alapján őt is felelősségre lehet vonni és kényszeríteni lehet arra, hogy ha mást nem, ezeket az összegeket ma a magyar állam rendelkezésére bocsássa, hogy külföldi és egyéb kötelezettségeinek eleget tudjon tenni. Ami a továbbiakban történt, nem volt más, mint ennek az egy hibás intézkedésnek következménye. Magyarországon a kormány hosszú ideig tétovázott, hogy mit tegyen. Mindig bízott abban, hogy Németországban be fog állani a fizetésképtelenség, vagy számított arra, hogy Ausztria meg fog előzni bennünket. Minthogy azonban sem Németország, sem Ausztria nem jutott olyan messzemenő elhatározásra, mint mi, kénytelen volt Magyarország egyoldalúan az úgynevezett transzfermoratóriumot elrendelni, amelynek lényege az, hogy fizetünk .a külföldnek, de tulajdonképpen nem fizetünk, mert hiszen az összeg itt marad Magyarországon. A belföldi pénzpiacon lényegesen segített az a kölcsön, amelyet annakidején még az előző kormány eszközölt ki, az úgynevezett francia kölcsön,' amely, ha jól tudom, 80 millió pengő körül volt. Ennek az öszegnek azt a részét, amelyet a magyar kormány megkapott, mert bizonyos levonások történtek ott, elég helytelenül arra használták föl, hogy a külföldi adósságokat fizessék, holott már akkor tudták, tudniok kellett, hogy ezeknek a külföldi kötelezettségeknek sokáig nem fognak tudni eleget tenni. Mégis az utolsó pénzt is kamatok fejében külföldre fizették ki. Ezeknek a rendelkezéseknek ellenére a kérdés nem nyert rendezést és hiába emelte a kormány az egyik oldalon az adókat, hiába igyekezett a másik oldalon a fizetések redukálásával valamelyes megtakarítást elérni, a költségvetés egyensúlya még ma is csak elméletben és papiroson van biztosítva, a hiány minduntalan jelentkezik, amely hiánnyal szemben a kormány időközi intézkedésekkel kíván valamelyes segítséget nyújtani önmagának és az államnak. Az, hogy újabban a kormány kincstári jegyekre nagyobb összeget vett igénybe a bankoktól és egyéb intézményektől, a gazdasági életet még jobban megfojtotta, meg nazies e 1932 június 9-én, csütörtökön.* 395 gyobb válságot idézett elő. Csak arra hivatkozom, hogy annakidején, amidőn a társadalombiztosító intézeteket megalakították, nagy grafikonokban mutatták be, hogy miképpen fog az ilyen címen befolyt tőke megint a gazdasági életbe yisszaáramlani építkezések, beruházások címén és egyéb címeken. Ma, amidőn már meg volna annak lehetősége, hogy ezek az összegek tényleg a gazdasági életnek rendelkezésre álljanak és amikor ma kétszeresen volna szükség arra, hogy ezeket az összegeket igénybe vegyék, ezek az összegek nem állanak rendelkezésre sem az iparnak építkezés céljaira, sem pedig egyéb célokra, hanem egyszerűen az állam ráteszi kezét, igénybe veszi ezeket az öszszegeket és kényszeríti az intézeteket, hogy 3—4—5 milliókat bocsássanak az államnak kincstári jegyek ellenében rendelkezésre. Ha az állam nem ezt tenné és nem kincstári jegyek címén venné el ezeknek az intézeteknek pénzét, hanem a nyugdíjalapok, az öregségi alapok pénzét pl. építkezések céljaira lehetne felhasználni, akkor a magyar gazdasági életben nem volna ez a sivárság, amely ma van, hanem mégis valamelyes munkaalkalmat lehetne teremteni. Nekem és több társamnak alkalmam van látni azt, hogy milyen nagy kereslet van olcsó pénz után. Amint a közvéleménynek tudomására jutott, hogy a társadalombiztosító intézetek, az Oti. is, meg Mabi. is, hajlandók esetleg 6%-os kamatozással pénzt kihelyezni, a kérvények olyan _ tömegesen érkeztek be, hogy tíz évre szóló járaték sem volna elegendő ezeknek az igényeknek kielégítésére. Nemcsák magánosok jöttek építkezési kölcsönökért, nemcsak közületek is kértek pénzt építkezés céljaira, hanem városok is jelentkeztek, amelyek hajlandók volnának vízvezetéket építeni; egy másik város hajlandó más egészségügyi berendezést teremteni s egy terv fekszik az intézet előtt, amely szerint az egész Balatonnak vízvezetékkel való ellátását ilyen módon biztosítani lehet. Sok-sok mindenféle elgondolás merült fel, amely mind munkaalkalmat jelentene, végre pedig összezsugorodik az egész dolog oda, hogy az állam elveszi ezt a pénzt, amelyet produktív célokra kellene felhasználni, kincstári jegyek fejében s azért veszi el kincstári jegyek fejében, hogy az államháztartásban mutatkozó deficitet pótolni lehess en, (Mozg ás.) Teljesen osztom Eber Antal előttem felszólalt képviselőtársam véleményét, pedig ő egészen más szemszögből nézi a dolgot. Ö azt mondja, hogy bűnös könnyelműség, tudván azt, hogy ez a deficit állandóan jelentkezni fog, nem intézkedni és nem odahatni; hogy ez a deficites gazdálkodás megszűnjék, hanem igénybevenni az utolsó fillért is és ennek az utolsó fillérnek felhasználásával pótolni a hiányokat, holott tudjuk, hogy ezzel az ország mindinkább szegényebbé és szegényebbé válik. Azzal a ténnyel, hogy az állam elvonta és elvonja ezeket az összegeket a termelőmunkasoktól, az emberek ezreit fosztja meg a kereseti lehetőségtől, mégpedig nemcsak munkásokat, nemcsak tisztviselőket és mérnököket, hanem vállalkozókat is tétlenségre kényszerít, akik munkájukból éltek meg és akiknek munkája révén közvetve az államnak jövedelme volt a keresetiadó, forgalmiadó fogyasztásiadó és lakbéradó címén és egyéb címeken; mind ebből jövedelme volt az államnak, amely jövedelemtől az állam is elesik, mert hiszen ha valaki nem dolgozik és nem