Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

390 Az országgyűlés képviselőházának 101. igénybe akar venni, ugyanakkor fizet évi 80 millió pönálét minden jogcím, minden elképzelhető magyarázat lehetősége nélkül, az igen t. kormány pedig büszkén hivatkozik arra, hogy fenntartotta a pengő vásárlóerejét, vagyis sikerült megvalósítania azt, hogy egy mezőgazdasági országban a mezőgazdaság fizesse meg azt, hogy az iparcikkek nyersanyagát nem lehet az itt jegyzett, hanem csak a külföldön jegyzett kurzusokon bevásárolni! Végül egy harmadik pont az, amely engem a kormánnyal szemben bizalmatlanságra indít és ez az, ahogyan az egész külkereskedelmi kérdést intézi. Elmondottam a külügyi tárcánál tartott felszólalásomban, hogy az én benyomásom, de talánk többünk benyomása is az, hogy nincs gazdája a külkereskedelmi kérdéseknek. Ausztriában mindenki tudja, hogy van egy Schüller nevű osztályfőnök, aki talán 15 év óta úgy uralja ezt a kérdést, hogy annak minden ágát-bogát ismeri, amikor Ausztriát képviseli és mindenki tudja, hogy ez az úr mindent megtesz, ami tőle telik. Csehországban Friedmannak hívják azt az urat, aki mint rendkívüli követ ezt intézi. Nálunk — engedelmet kérek — nem tudok arról, hogy ennek egységes gazdája volna. Nagy elismeréssel veszem tudomásul, amit a külügyminiszter úr mondott, hogy tudniillik a jelenlegi miniszterelnök úr külön szaktanácskozásokat tart ebben a tekintetben a gazdasági miniszterekkel. Már ezt is nagy haladásnak tartom a múlttal szemben, azonban ez nem oldja meg azt a kérdést, hogy ennek egységes, erős kézben kellene lefektetve lennie. Mert méltóztassanak a számadatokat tekinteni, hogy micsoda borzalmas dolgok történnek ezen a téren. Csehországgal 1930 végén vámháborúba keveredtünk azért, mert úgy tartottuk, hogy amikor a mi kereskedelmi mérlegünk 20 millió engővel passzív Csehországgal szemben, az ő ivitelüket pedig növeltük, akkor nem tűrhetjük azokat a nehézségeket, amelyeket ők nekünk támasztanak. Megindult tehát a vámháború. A vámlháború eredménye az lett, hogy míg kivitelünk Csehországba 1930-ban 153 millió pengő értékű volt, 1931-ben leesett 29 millió pengőre. Kereskedelmi mérlegünk passzivitása pedig, amely 1930-ban 20 millió pengő volt, 1931ben 26 millió pengőre emelkedett. Egész kivitelünk 1931-ben 29 millió, mérlegpasszivitásunk pedig 26 millió. 1930-ban passzivitásunk exportunknak százalékban számítva 13%-a volt, 1931-ben pedig exportunknak 89%-a passzivitás volt. Lehetséges elképzelni azt, hogy volt valaki ebben az országán, aki hivatásszerűen és koncentráltan foglalkozott ia magyar külkereskedelmi forgalommal és tűrte azt, hogy ezek a Magyarországra nézve megszégyenítő dolgok történhettek? Elképzelhető az, hogy valaki napról-napra, vagy hónaprólhónapra nézte eat és eltűrhette, hogy tovább hozzuk be Csehországból »a fát, (Eckhardt Tibor: Nem kell feltétlenül onnan behozni!) a szenet, az üveget és minden egyebet, holott Csehország [megakadályozta odairányuló kivitelünket és egyidejűleg eljutottunk odáig, hogy Ausztria, amely — tudjuk — leszegényedett, akárcsak mi, avval az indokolással szüntette meg a kontingens-szerződés alapján minket megillető exportot, hogy mi nem vásárolunk tőle semmit. Lehetséges az, hogy ahelyett, hogy arra szervezkedtünk volna, hogy Ausztriától vásároljunk még nehézségek, akadályok, sőt árdrágítás árán is, — mert hiszen ennél drágább ár ülése 1932 június 9-én, osütörtökön. nem lehet^ — •• vámháborút folytassunk úgy, hogy a vámháború esztendejében passzivitásunk emelkedik és majdnem egyértékű mindavval, amit abban az évben egyáltalában exportáltunk. (Zaj.) Ha az idei első negyedévet nézzük, azt látjuk, hogy az idei első negyedévben az összezsugorodott forgalom mellett is még mindig 5'1 millió pengővel passzív kereskedelmi mérlegünk Csehországgal szemben, 8'2 millió pengővel passzív Romániával, szemben, ahova igazán semmiféle kiviteli lehetőségeink nincsenek. Jugoszláviával szemben pedig 0'4 millió pengővel. Vagyis, ha ezt összeszámítjuk, az derül ki, hogy egy velünk vámháború'ban álló országgal es két olyan országgal szemben, ahová mezőgazdasági exportunk forgalmilag lehetetlen, ebben az évben kereskedelmi mérlegi passzivitásunk 55 millió pengő lesz. Mégis csak azt kell mondanom, hogy bármilyen nehezek is a viszonyok és ha igaz is az, hogy 70%-kal kellett visszaesnie kivitelünknek az idei év első három hónapjában, a tavalyival szemben, hogyan lehetséges az, hogy akkor tovább vérezzünk és adózzunk olyan három országgal szemben, amelyekkel szemben, — nem is beszélve a politikai kapcsolatokról — legalább is nem tartozunk ezzel az elvérzéssel. Ezt az elvérzést az én szerény felfogásom szerint más nem indokolhatja, mint az, hogy nincs itt olyan erőteljes kéz, nincs olyan egységes, erős akarat, olyan erős, áz organizációt kezében tartó valaki, aki ezeket a kérdéseket azzal a fontossággal és azzal a jelentőséggel kezelné, mint ahogyan az ezeket a kérdéseket megilletné- Lehetetlen állapot az, hogy 1931-ben Romániával szemben 51 millió pengő volt iá kiviteli passzivitásunk, egy olyan országgal szemben, amely végre fát és olajat szállít ne/künk. Méltóztassék elképzelni, ha nekünk volna exportálni való fánk és olajunk és mi azt nem tudnók sohasem exportálni az óriási kínálattal szemben, micsoda jeremiádák hangzanának el, hogyan szidnánk a külföldet, amely mindezt megakadályozza és mi Romániának, egy olyan évben, mint a tavalyi, 51 millió pengővel adóztunk, olyan országnak, ismétlem, ahová fogalmilag mi nem vihetünk ki semmifélét abból, ami minket érdekel. Engedelmet kérek, én tudom azt, hogy ma rettenetes nehéz viszonyok vannak, hogy az egész világgazdasági helyzet fel van fordulva, hogy ebből természetszerűleg nekünk is súlyos áldozatokat és veszteségeket kell viselnünk, de ez — bocsánatot kérek — meggyőződésem szerint a tehetetlenség politikája. Mert hogy oda jussunk el, hogy Ausztria elzárkózik azért, mert tőle nem tudunk vásárolni semmit, mi pedig vásárlunk olyan országoktól, amelyek sohasem vásároltak és a jövőben is alig fognak vásárolni tőlünk, hogy a mi kereskedelmi mérlegünkben azt érjük el, hogy amikor egész forgalmunk összezsugorodott, akkor az év első három hónapjában mérlegpasszivitásunk a múlt év első három hónapjával szemben 11*8 millió pengőről 12'8 millióra emelkedjék, ez, bocsánatot kérek, nem kereskedelmi politika, nem külkereskedelmi politika. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Ëz nem tulajdonítható semmi egyébnek, mint annak, hogy itt nincs egységes akarat, mint ahogyan nincs is egységes akarat, mert ezt tapasztalatból tudom, hogy itt külön tárgyal a külügyminisztérium, külön tárgyal a földmívelésügyi minisztérium külön tárgyal a kereskedelemügyi minisztérium. En nem akarom