Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

388 Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 19S2 június 9-én, csütörtökön. lép gyors és erélyes eszközökkel ennek a kérdésnek megoldása útjára. Ebben a kérdésben látom a nemzeti termelés meggyógyulásának nélkülözhetetlen és mellőzhetetlen előfeltételéi, amellyel szemben ezek a kamatmérséklések és mindazok, amik abban a határozati javaslatban foglaltatnak, elenyésző jelentőségűek. Igen t. Képviselőház! Még csak egyre akarok kitérni, amit már többízben tettem szóvá itt a Ház előtt, és ez a devizagazdálkodás rendje. Az igen t. pénzügyminiszter úr és az egész kormány rendkívül nagy mértékben büszke arra, hogy a pengő vásárlóerejét fenntartotta. Mivel tartottuk fenn a pengő vásárlóerejét*? Fenntartottuk először is a devizakorlátozásokkal, s van-e ma ember, aki nyitott szemekkel nézi a gazdasági eseményeket, aki nem adna igazat egy nagyon híres bécsi közgazdasági professzornak, Hayeknek, aki az Economiste június 4-iki számában cikket közöl — ő Londonban most a közgazdasági egye lemen tanúr — és azt mondja, hogy (olvassa) : «Rettenetesebb tanácsokat azoknak az elmerülő országoknak — amelyek közé, sajnos, — Magyarország is tartozik — senki sem adbatott, mint az, aki azt a tanácsot adta, hogy újból ezekkel a már lejátszott és rég hatálytalanoknak bizonyult devizakorlátozási rendelkezésekkel igyekezzék az ország gazdasági egyensúlyát helyreállítani.» Hayek hivatkozott az 1922. évi génuai nemzetközi konferencia megállapítására. Már többízben hivatkoztam az 1924-iki Dawes-bizottság által tett bölcs megállapításokra, amely megállapítások az összes nemzetközi szakértők egyhangú megállapításai s amely megállapítás az volt, hogy soha még nem volt ország, amelyben az ingásba került valutát ilyen korlátozásokkal és bármiféle mesterséges beavatkozásokkal fel lehetett volna tartóztatni, ellenkezőleg, minden ilyen korlátozás — az egész gazdaságtörténelem folyamata alatt kimutatható — mindig csak gyorsította és mélyítette azt az árkot, amelybe azután a tönkretett valutának bele kellett zuhannia. Es omit látunk a mi esetünkben? Most ebben a ciklusban mi kezdtük meg a devizaforgalmi korlátozásokat, mi idéztük fel múlt év augusztus havában azzal, hogy Ausztriával szemben, amely akkor még tartotta valutáját, az első clearing-szerződés létesült és ezek a clearingszerződések nem vezethetnek másra, mint legjobb esetben a kereskedelmi mérleg kiegyenlítésére, tehát arra, hogy nem lehet aktív kereskedelmi egyenlege az országnak, holott éppen olyan országnak, mint a mienk, egyetlen megélhetése a külfölddel szemben való fizetőképességünk fenntartása, csakis aktív kereskedelmi mérlegegyenlegen alapulhat. Ezt azután követték a többi országok, követték a behozatali korlátozások, követte a kontingens és a referenciális szerződések mellőzése, és mi magunk a többiekkel együtt idéztük elő azt, hogy ezek a devizafprgalmi korlátozások azután erre az eredményre vezettek. Ami a pengő vásárlóerejét illeti, Tyler, a Népszövetség megbízottja, második negyedévi jelentésében egy lapidáris mondatban a pengő vásárlóerejének fenntartásáról azt írja, hogy (olvassa) : «Az élelmiszerek értékcsökkenése elegendő volt ahhoz, hogy egyensúlyozza az iparcikkek áremelkedését. Tehát a pengő vásárlóerejét valóban fenntartottuk úgy, hogy egy mezőgazdasági országban a mezőgazdasági termeivények árát mesterségesen visszaszorítottuk arra a mélységre, amely mélységen azután az iparcikkek árának emelkedését képes volt ellensúlyozni. Ez az a közgazdasági politika, amelyre az igen t. kormány ilyen busz kén hivatkozik? Bocsánatot kérek, azt hiszem, akár elfogadjuk, akár nem fogadjuk el, hogy kizárólag vagy túlnyomó részben agrárország vagyunk, mindenesetre a mi országunkban ez a politika nem az az eszköz, amelyért ünnepelni lehetne a kormányt, (Friedrich István: Űgy van!) nem különösen akkor, ha az indexszámok megvilágításán keresztül meglátjuk, hogy milyen komponensekből állott elő az árszínvonalnak ez a fenntartása. Az 1931 júliusi és az idei februári árszínvonalat összehasonlítva azt látjuk, hogy az általános árszínvonal Magyarországon, kis töredéktől eltekintve, tényleg majdnem változatlan maradt, de hogyan? Ügy» hogy a mezőgazdasági index 84 2ről lement 80'4-re, az ipari index pedig felment 119'9-ről 124'6-ra, tehát úgy folyt le a dolog, amint azt Tyler írja. Ugyanebben az időben Németországban az általános árindex lement 81-ről 72-re, Csehországban 78-ról 71-re, Franciaországban 73-ról 66-ra, Angliában 73-ról 53-ra! Nálunk tehát a pengő vásárlóereje fenntartását nem a kormány által elrendelt restrikciók, hanem az a szomorú tény idézte elő, hogy a nyerstermények és a mezőgazdaság terményeinek árszínvonala ezalatt az idő alatt leszorult. En itt a Házban már szeptemberben, azután októberben is ismételten mondottam, hogy az, amit mi teszünk, hogy az exportőrt megadóztatjuk az export értékének 30%-a erejéig azáltal, hogy nem adjuk meg neki a kivitt árucikkéért külföldön valóban elért külföldi devizaértéket, hanem azt a hivatalosan jegyzett árfolyamon, tehát valóban a külföldön jegyzett árfolyamnál 30%-kai olcsóbban elvesszük tőle, a mezőgazdasági kivitelnek és mindenféle kivitelnek 30%-kai való pönalizálását jelenti, vagyis ugyanakkor, amikor nekünk a kivitel fokozása volna a legfontosabb érdekünk, mi a kivitelt 30%-kal pönalizáljuk, s bár kivitelünkből 70% esik a mezőgazdaság terményeire, mégis komolyan tanácskozunk itt, ebben a Képviselőházban a felett, hogy a kormány az állani eszközeiből milyen segítséget bocsásson a mezőgazdaság rendelkezésére. Tesszük ezt ugyanakkor, amikor azért a büntetendő cselekményeért, hogy valaki exportál, az export értékének 30%-át elvesszük. Már akkor proponáltam, írásban is beterjesztettem, hogy az exportdeviza és az importdeviza között lehetővé kell tenni a szabadforgalmat. Lehetővé kell tenni azt, hogy az ezportőr exportált árujának valóságos külföldi értékét kaphassa meg, amia mezőgazdaság cikkeinél amúgy is veszteséges volna, (Eckhardt Tibor: Még mindig alacsony!) de amelyet éppen ezért nem szabad további 30%-kal sújtani. Illetékes helyen számították ki, hogy a mezőgazdasági terményeknek a jelenlegi rossz színvonalon egy év alatt exportált mennyisége értékéből levont ez a 30%, évi 80 millió pengőt tesz ki! Most méltóztassanak ezt egybevetni avval, hogy ez az előbb általam említett összegnek, a magyar föld megterhelésének, 1600 milliónak évi 5%-át teszi ki és akkor rá méltóztatnak majd jönni arra, hogy kár palotaforradalmakat rendezni a kamatkérdésben mindaddig, amíg ezt a hallatlan és kiáltó igazságtalanságot, ezt a közgazdasági képtelenséget, hogy egy mezőgazdasági országban a mai dekonjunktúra mel-