Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. sara 800 milliót, az autonómiák háztartására 400 milliót, tehát a közületi háztartások fenntartására összesen 1200 milliót, a mai nemzeti jövedelemnek több mint 40%-át fordíthassa. Mert ha ezt a fényűző, még pedig fölöslegesen fényűző közületi háztartást fenntartjuk, akkor szerlény vélekedésem szerint akár tárgyalunk a külfölddel, akár nem tárgyalunk előzetesen, kitesszük magunkat annak a szemrehányásnak, hogy nem tettünk meg előbb idehaza minden olyan intézkedést, amely szegénységünket kellőképpen kifejezésre juttatta volna. Ugyanezt mondom az állami nagyüzemek tekintetében. A presztízskérdést állítja előtérbe az igen t. kormány és hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a Népszövetséggel megegyezzünk; de miért nem tartja be pre&ztizs szempontjából azokat az Ígéreteket és megállapodásokat is, amelyeket a múlt év októberében írásban lefektetve a Népszövetséggel kötött az állami nagyüzemek tekintetében? A kormány vállalta a Népszövetséggel szemben azt a kötelezettséget, hogy a nagyüzemek budgetszerű egyensúlyát helyre fogja állítani, hogy az állami vas- és gépgyárat és az állami kőszénbányákat magánkézre fogja juttatni, hogy ezeknek deficitjétől megszabaduljon. Ezzel szemben az ittlévő népszövetségi biztos most megjelent második negyedévi jelentésében joggal nyilatkozhatik szemrehányólag, hogy mindebben semmi sem történt, az állami vas- és gépgyár, a kőszénbányák továbbra is állami kézben működnek, továbbra is óriási deficiteket okoznak. Az államvasutak kommerciális vezetésének tekintetében semmi sem történt. Ez vezet azután oda, hogy a zöld füzet szerint, amely megjelent, átszámítva a 10 hónapot 12 hónapra, magának a kormánynak összeállítása szerint, ezek az állami üzemek 40 millió pengő évi deficittel fognak zárulni, úgy azonban, hogy a postának és távirdának plusszá itt már teljesen fel van emésztve. Engedelmet kérek, ha mi a transzfermoratórium megszüntetésének kérdését olyannak tekintjük, amelyre nézve előbb a Népszövetséggel meg kell egyeznünk és ha olyan szegényeknek minősítjük magunkat, — és joggal — akik semmiféle formában semmit sem tudnak a külföldnek fizetni, akkor azt mondom, méltóztassék mindenekelőtt beváltani azokat a kötelezettségeket, amelyeket a kormány a Népszövetséggel szemben, helyesen, vállalt az állami nagyüzemek tekintetében. A tehetetlenségnek ez az állapota, amely megnyilvánul abban, hogy^ mindenek nélkül fenntartják az állami vas- és gépgyárat évi 10—20 millióig terjedő deficittel, hogy nem bírjuk ezeknek az üzemeknek pénzügyi egyensúlyát még úgy sem létesíteni, hogy a posta, távírda és telefon nagy jövedelmét más üzemek deficitjének fedezésére használjuk fel, ez az, amit az igen t. kormány terhére írok és amely állapotnak megszüntetése meggyőződésem szerint' egyik előfeltétele annak, hogy fizetéseinket a külfölddel szemben beszüntethessük. Idetartozik a dohányjövedék is, amely meggyőződésem szerint, ha valósággal kommerciális vezetés alá adatnék a helyett a bürokratikus, adminiszratív, kameralisztikus ügyvitel helyett, amelyben ma van, meggyőződésem szerint maga képes volna 20—30 millió pengőt évente kiszolgáltatni akár a termelők, akár a fogyasztók megterhelése nélkül tisztán az üzletkivitelnek kommerciális alapokra való fektetése által. Ne panaszkodjunk akkor azon, hogy semmi pénz nem áll rendelkezésre abból a célból, hogy közterheinket, amelyek elviselése 1932 június 9-én, csütörtökön. 387 hetetlenek, leépítsük, mert igenis meggyőződésem szerint az állam igazgatási budget-jét 800 millióról 600 millió pengőre le lehetne szállítani és ezt a 200 millió pengőt be lehetne hozni a szükséges takarékoskodási intézkedésekkel. De ezt nem úgy értem, hogy az összes kereteket fenntartjuk és vérszegénnyé tesszük a tisztviselők fizetésének leszállításával, hanem úgy, hogy kevés, de jólfizetett r tisztviselővel a közönség felesleges vexálása és zaklatása nélkül a közigazgatási reformot keresztülvíve kellene ezt a megtakarítást keresztülvinni és az üzemek deficitjét megszüntetni. (Simon András: Mi lesz az elbocsátottakkal?) T. képviselőtársam, tudom, hogy milyen súlyos dolog az, hogy megint újabb ezreit és ezreit a tisztviselőknek kell ennek folytán nyugdíjazni, de még sokkal súlyosabb az, hogy ennek a köztehernek a súlya alatt évente ezer és ezer gazda, iparos és kereskedő veszíti el megélhe

: tésének minden lehetőségét, minden nyugdíj nélkül. Ha tehát aközött kell választani, hogy levegyem az elviselhetetlen közterhek egyrészét a mezőgazda, az iparos, a kereskedő válláról és ezzel szemben nyugdíjjal elküldjem azokat a tisztviselőket, akik egy racionális közigazgatás mellett nélkülözhetetlenek, azt hiszem az ország közgazdasági érdekeit jobban védtem meg így, mintha iparosoktól és kereskedőktől transzferált gépek, szerszámok, berendezési tárgyak és kisgazdától transzferált, elárverezett és elkótyavetyélt borjú és tinó árából fizetek feleslegesen olyan r tisztviselőket, akiknek a munkájára racionális beosztás mellett az országnak szüksége nem volna. T. Ház! A pénzügyminiszter úr, amikor a frank és a pengő védelméről szólt, hivatkozott arra, hogy Poincaré, amikor 1926-ban a francia frankot szanálta, plakátokat ragasztatott a falakra, amelyeken az állt, hogy a francia frank a francia nemzet becsülete. De Poincaré nemcsak ezeket a plakátokat ragasztatta ki, hanem 1926 augusztusától december végéig negyven rendeletet bocsátott ki, amely 40 rendelet drasztikus, kemény leépítését rendelte el Franciaország közigazgatásának és bíráskodásának. A járásbíróságok kétharmadrészét szüntette be és a vidékre utazó bírákkal oldotta meg ezt a kérdést. Az egész adminisztrációt egyszerűvé, olcsóvá tette. Ő nem maradt meg tehát a plakát mellett, amelyet Magyarországon is könynyű lenne utánozni, hanem tovább ment és megteremtette a francia franknak, a francia nemzet becsületének alapját olyan takarékossági és racionális intézkedésekkel, amelyeket keresztülvinni, megengedem, egy országban igazán a legnehezebb és a legnagyobb próbára tevő feladat, de amely kérdés megoldása nélkül bármely kormány, bármit csinálj is itt, az egészséges gazdasági termelés lehetősége nem fog fennállni. Ez az ország előreláthatólag évek hosszú során át képtelen lesz 1200 millió pengő közületi kiadást elviselni. Nem is tudom, be fogjuk-e tudni hajtani, ha pedig be fogjuk tudni hajtani, nem fogjuk tudni máskép behajtani, mint minden évben ezer és ezer exisz tenciának az adócsavar kíméletlen alkalmazásával való tönkretétele útján. Itt van az a pont, ahol a Népszövetség felfogása teljesen egyezik az itteni jogos és közgazdasági megfontolásokra alapított meggyőződéssel, hogy az első és legszükségesebb közületi feladat a közületi háztartások túltengését leépíteni. A magam részéről ennek a kérdésnek okából léptem ki az egységespártból, hogy semmiféle kor mányzatot nem fogok támogatni, amely nem