Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

â86 Àz országgyűlés képviselőházának 10i. felszabaduló összegből s kizárólag és egyedül ebből lehet a mezőgazdaság kamatterheinek enyhítését keresztülvinni Ezidőszerint az egész magyar föld terhe a Statisztikai Hivatal közzétételei szerint kerek összegben körülbelül 1600 millió pengőt tesz ki. (Berki Gyula: De nincs benne az, ami nincs bekebelezve!) Ami nincs bekebelezve, az nincs benne, de a mai viszonyok között nagyon kevéssé számbavehető teher az, ami nincs bekebelezve, viszont nagyon sok adósság van bekebelezve, amely nem áll fenn. De én nem számokon akarok! vitatkozni, végre is én a Statisztikai Hivatal adataiból indulok ki és odajutok, hogy az ebben a költségvetésben ez esetben felszabaduló 80—90 millió pengőből 50 millió pengő, vagyis a mezőgazdaság egész fennálló adósságának 3%-a kihasítható, úgy hogyi ezzel a terhek könnyíthetők, anélkül, hogy hitelszervezetünk egész épületét meg kellene rendíteni. Mert hiába, legyünk tisztában azzal, hogy abban az esetben, ha mi a kamatredukciót úgy akarjuk megcsinálni, hogy ezzel arányosan az 1700 milliót még mindig kitevő betéti állomány kamatlába is csökkentessék, akkor kiöljük a betevőkből a takarékosság utolsó ösztönét, kiöljük az utolsó buzdítást is arra, hogy ilyen betétek képződjenek, már pedig a most következő időkben, amikor külföldi hitelre valóban hosszú ideig nem fogunk számíthatni, ez az egyetlen bázis, amelyre később a hiteléletet újból lehetséges lesz felépíteni. Ezt a bázist semmivé tenni nem engedném, különösen nem engedném akkor, amikor a transzfermoratóriumnak, mint Gaal Gaston igen helyesen kifejtette, a hitelezők szempontjából értéktelen, az adósok szempontjából pedig megsemmisítő intézményét teljesen kiirthatjuk és ebből megtalálhatjuk azt a fedezetet, amely szükséges volna arra, hogy a mezőgazdaság kamatterhei enyhítve legyenek. Mármost teljesen tisztában vagyok azzal, hogyha egy ország nem fizet, természetes* hogy az ország presztízsének, az ország fizető- és hitelképességének egy ilyen intézkedés akár egyoldalúlag történik, akár, ami nem remélhető, a hitelezőkkel való megegyezéssel történhetnék, nemcsak hogy nem használ, hanem nagymértékben árt, és igen nehéz lélekkel határozza el magát az olyan ember, aki egész életét a hitelélet körében töltötte, arra, hogy szóvivője legyen annak, hogy ez a fizetésbeszüntetés, amely érdemileg úgyis már megtörtént minden vonatkozásban, az adósok enyhítésére végre eszközöltessék. De ennek az én szerény felfogásom szerint — és ennek kifejezést adtam, amikor először a lapok hasábjain, majd képviselőházi beszédemben is a transzfermoratórium tarthatatlanságát kifejtettem — nélkülözhetetlenül szükséges korolláriuma az, hogy egész államéletünket és egész közületi életünket szegénységünkhöz „ végtelen nagy szegénységünkhöz mérten, rendezzük be és az eddiginél sokkal szerényebb és kevesebb kiadással járó alapra fektessük, mert hiszen csak ez indokolja a fizetések beszüntetését. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Eckhardt Tibor: 600 milliós keret!) Hogy mi magunkat teljesen fizetésképteleneknek nyilvánítsuk, hogy se valutában, se pengőben semmit ne fizessünk és ezeket a tárgyalásokat itt folytassuk ebben a gótikus palotában, ebben a nyáron hűtött, télen fűtött palotában, ahol tiszteletbeli állások fizetéssel vannak díjazva, ahol felsőházi és képviselőházi jegyzők és háznagyok fizetéseket húznak, ahol a felsőházi tagok, ha felutaznak, napidíjmegtérítésben részesülnek, holott tudülése 193È június 9-én, esüiöriökort. juk, hogy napidíj nélkül is elegen versengnek ezekért a felsőházi tagságokért, hogy itt olyan óriási apparátus álljon fenn az ország törvényhozása számára, (Zaj a jobboldalon.) amelynek fenntartása milliókat vesz igénybe, hogy ilyen fényűzéssel berendezett törvényhozási palotában mondassék ki a mi teljes és végleges fizetésképtelenségünk, ebben igenis látok erkölcsi aránytalanságot. (Peyer Károly: Koronaőrök és palotaőrök díszfala között!) Igenis látok erkölcsi aránytalanságot abban, hogy akkor, amikor mi! olyan szegények vagyunk, hogy fizetési kötelezettségünket nem tudjuk teljesíteni, fenntartjuk az egész főispáni apparátust, titkárokkal, 500.000 pengő évi budget-vel együtt, (Mojzes János: Fenn az ernyő, nincsen kas!) hogy fenntartjuk azt a három vidéki egyetemet, amely ontja magából az intelligenciát, amelyet később az országban elhelyezni évtizedekig nem leszünk képesek, hogy évi 6.5 millió pengővel játszunk fenn az ernyő nincsen kast az Opera szubvencionálásával, olyan összegekkel, amelyeket sem Hollandia, sem Anglia, sem a hitelező államok egyike sem tud hasonló célokra fordítani, hogy kifejlesztjük a zeneművészeti, testnevelési és képzőművészeti főiskolákat milliókért. (Berki Gyula: A testnevelés nagyon fontos!) Milliók árán? (Peyer Károly: A leventeoktatóknak fontos, mert pénzt kapnak érte!) Nem mondom, hogy ne legyen testnevelés. (Berki Gyula: Inkább odamenjenek, mint a kocsmába! —Peyer Károly: De akkor tessék ingyen vállalni!) Távol áll tőlem, hogy azt mondjam, hogy ne legyen testnevelés. (Fáy István: A szakszervezetekbe menjenek? — (Peyer- Károly: A leventeoktatás nem foglalkozás, az naplopás! — Fáy István: Az urat már ismerjük! — Peyer Károly: Mit mond? Ha hozzám beszél, beszéljen hangosabban, úgy hogy megértsem!) Távol áll tőlem, hogy a testnevelés intézményének kifejlesztése ellen beszéljek, de ha itt van egy ország, amely fizetésképtelen, (Zaj. — Elnök csenget.) kérdezem, okvetlenül szükséges-e, hogy az Alkotmány-utcában a testnevelésnek külön palotát építsenek, hogy rárakják mindazt a díszt és fényt, hogy fenntartsák a tiszteletbelileg is fenntartható állásoknak külön fizetésekkel való dotációját és ezáltal olyan költségessé tegyék, hogy a testnevelésre többet adunk ki, mint az összes mezőgazdasági, tudományos és kísérletügyi intézményeinkre együttvéve. (Fáy István Összesen nem tesz ki többet, mint négy bankdirektor fizetése!) Ha ez személyesen nekem akar szólani, akkor csak avval viszonzom, hogy talán a személyi ügyeinket ne tárjuk itt fel az országgyűlés előtt. (Fáy István: Nem személyeskedés ez!) En mindenesetre még akkor, amikor aktív bankigazgató voltam, sem terheltem meg képviselőtársamat fizetésem egy fillérével sem. (Berki Gyula: De igen, aki a váltót odaviszi a bankba, az meg van terhelve! — Derültség. — Zaj. — Elnök csenget.) Mondom, ne méltóztassék azt kívánni, hogy itt vitákat folytassunk egymás személyi viszonyai tekintetében. (Fáy István: Félre méltóztatott érteni!) Akkor tárgytalannak tekintem. Hozizá kívánom ehhez még tenni ,aizt, amit már az általános budget-vita során is elmondottam, — és ezt azért mondom el, mert ez számomra lelkiismereti kötelesség — amikor állandóan hangoztatom a transzfermoratórium teljes mértékben való leépítését: ennek a valóban teljesen elszegényedett országnak, hogy a külföldnek való fizetéseket teljes erkölcsi jogosultsággal megtagadhassa, nem lehet kellő anyagi ereje ahhoz sem, hogy államháztartá-