Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. terelnök úr személyét illetőleg kiemelt, még hozzá tehetném, mint amelyek mellette és az ő kormányzása mellett szólnak: azt a valóságos takarékosságot, amely ebben az esetben nem jelszavakból, hanem az ő lelkéből fakadt és hozzátehetném, hogy többi minisztertársainak is valóságos lelki tulajdonsága ez: hozzátehetném azokat az érdemeket, amelyeket magának azáltal szerzett, hogy ilyen nehéz viszonyok között az országban a belső rendet az egész kilenc hónap alatt zavartalanul fenntartotta; hozzátehetném azokat az érdemeket, amelyeket abban a tekintetben szerzett, hogy a pénz frontján nagyobb zavarok, olyanok, amelyeket a múlt év nyarán valóban előre kellett volna látnunk, nem következtek be; és hozzáteszem még, mint érdemét, azt is, hogy azt az ínség akciót, amelyet igen nehéz viszonyok között megindított a kormány, takarékosan, megfontoltan és az adott szerény viszonyokhoz képest hatályos eredménnyel bonyolította le. (Mozgás a szélsőbaloldulon.) Én ezeket köteles objektivitással az igen t. kormány javára vagyok bátor írni. Javára írom a pénzügyi kérdéseknek azt az őszinte, becsületes és szakszerű kezelését is, és azt a hangot is, amely a mélyen t. pénzügyminiszter úr itteni felszólalásaiból kicsendült, mert végeredményben soha pénzügyminiszter nem volt tragikusan nehezebb helyzetben, mint amilyenben a mai pénzügyminiszter van, soha nem volt még, aki olyan rettenetes súlyos örökséget vett volna át, mint amilyent ő átvett, annyi pénzügyi és közgazdasági baj között, mint amennyi bajt ő itt talált, és mindezt a nélkül, hogy erre a megbízatásra igazán a legkisebb vágyódása is lett volna, sőt nagy személyi áldozatokat hozott, hogy ezt a megbízást elvállalja- Ilyen körülmények között» azt hiszem, magábanvéve azt, hogy ő ilyen rendkívül nehéz körülmények között vállalkozott eme megoldhatatlan feladat teljesítésére, azt hiszem, nagymértékben kell az ország egész közvéleményének az ő javára elismernie. Az ő helyzetére igazán áll az, amit Eötvös József mondott, amikor azt fejezte ki, hogy vannak helyzetek, amelyben fáradságunk jutalma nem a siker,^ hanem csak az a meggyőződés, hogy kötelességünket teljesítettük, habár a sikernek reménye nélkül is. Igen t. Képviselőház! Ezekben foglalom össze azokat, amiket köteles objektivitással a jelenlegi kormányzat javára lehet és kell is írni, viszont bátor leszek kifejteni azokat a közgazdasági aggodalmaimat, amelyeket a kormány politikájával szemben táplálok és amely közgazdasági aggodalmak teszik azt, hogy nem vagyok képes az appropriációt megszavazni. Az egyik az a kérdés, amelyet nagyon részletesen tárgyalt Gaal Gaston igen t. képviselőtársam és ez a kormánynak a transzfermoratórium kérdésében való ingadozó, hezitáló állásfoglalása. A pénzügyminiszter úr megemlítette és a budgetvita során többször említtetett, hogy presztízsszempontok vannak a pénzügyminiszter úr előtt és az igen t. kormány előtt presztízsszempontok lebegnek abban a tekintetben, hogy valahogyan a Népszövetséggel, valahogyan a hitelezőkkel való megegyezés útján akarja ezt a kérdést megoldani, holott az én szerény naeggyőződésem szerint éppen olyan hiú ábrándnak fog bizonyulni az, hogy maguk a hitelezők egyezzenek bele abba, hogy mármost ebbe a transzferalapba való pengőbefizetés útján se teljesítsük kötelességünket, mint amilyen hiú ábránd volt az elmúlt nyáron, amikor azt a reményt hallottuk suttogni a 33-as bizottülése 1932 június 9-én, ősütöríökon. 3&Í> ság folyosóin, hogy majd a Népszövetség fogja azt a tanácsot adni nekünk, hogy a devizákban való fizetést szüntessük be. A vége azután az lett, hogy ezt a tanácsot természetesen nem adta a Népszövetség, aminthogy a hitelezők megbízottja nem is adhatja, mi elleniben az utolsó centimesig kiadtuk azt a pénzt is, amit devizákban a múlt év nyarán még a Bethlen-kormány a francia pénzpiacon kieszközölt, kiadtuk az utolsó centimes-ig, a nélkül, hogy evvel valami erkölcsi eredményt értünk volna el. Amikor ugyanis december végén mégis csak bekövetkezett a külföldi fizetési eszközökben való fizetés felfüggesztése, ez természetesen nem hathatott a ; (hitelezőkre semmiféle tekintetben lelkesítőleg és nem gyengítette semmiképpen sem azokat a kifogásokkal, amelyeket Magyarországnak nem a mi hibánkból, de mégis csak bekövetkezett fizetésképtelensége folytán támasztottak. Hogy más országok hasonló nehéz helyzetben ezekkel a presztízs szempontokkal nem törődnek annyira, mint amennyire mi törődünk, azt világosan bizonyítja Ausztria példája, amely most, amikor hasonló nehéz helyzetbe került, mint mi, világosan és nyíltan megmondotta, hogyha a Népszövetség nem segít rajta pozitív kölcsön nyújtása által, akkor ő a transzfermoratóriumot nem úgy fogja értelmezni, mint Magyarország, hogy tudniillik a népszövetségi kölcsön fizetését tovább fogja folytatni, hanem az egész vonalon, a Népszövetség által garantált kölcsön tekintetében is életbelépteti a moratóriumot. Megfigyeltem egy másik ilyen szerencsétlen országnak, Görögországnak a példáját, amely egyszerűen mindenféle transzferalap és a transzfermoratóriumnak nevezett átmeneti megoldás nélkül beszüntette a külfölddel szemben való fizetéseit. Megfigyeltem, vájjon fel fog-e most vonulni az entente hajóraja Pireusba, hadat fognak-e üzenni Görögországnak. (Peyer Károly: Az I angol hadihajók idejönnek!) És mi történt? Az angol újságokban megjelentek mélabús cikkek, amelyekben ^foglalkoztak a görög kormánynak azzal a kijelentésével, hogy majdi ha az ország gazdasági viszonyai megengedik, akkor a kormány újból fel fogja venni a fizetéseket, amely pozitivitásban körülbelül azt a mértéket üti meg, mint Csizmadia t. képviselőtársunk határozati javaslata az agrárérdekek szempontjából; (Derültség a baloldalon.) mondom ezt Anglia mélabúsan vette figyelembe, mert végül is azok a hitelezők tudják, hogyha egy ország nem tud fizetni, akkor nem is fizethet. Ugyanoda térek vissza és az agrárszempontokat ebbe a transzfermoratóriumi kérdésbe óhajtom beültetni, mert meggyőződesem szerint ez az egyetlen praktikus megoldás, amely lehetővé teszi a mezőgazdaságot túlságosan terhelő kamatok csökkentését anélkül, hogy ezzel az ország egész hitelszervezetének érdekei csorbát szenvednének. A most letárgyalt állami költségvetésben az államadósságok kamatoztatása és törlesztése címén körülbelül 105 millió pengő van felvéve, amelyből — pontos adat ebben a tekintetben nem lehet — 80—90 millió pengő az az összeg, amely szükségképpen a transzferalapba menne. Ha mi a transzferalapba való befizetések kényszerűségét saját egyoldalú intézkedér sünkkel, amely egyoldalú intézkedés ma tfnár, meggyőződiésem szerint, nem túlsietett, hanem elkésett volna, elhatározzuk, akkor ez a körülbelül 80—90 millió pengő a költségvetésben felszabadulna, és meggyőződéseim szerint, ebből a 52*