Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-101
382 Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, osütörtökön. Még nagyon sokat tudnék hozzátenni, de tiszteletben kívánóin tartani a házszabályoknak nem nagyon tiszteletreméltó intézkedését, tehát beszédemet befejezni kívánom. Miután ezeken a tereken elhatározó lépést nem 'látok, sőt őszintén megvallom, a szándékot sem látom, — mert ha még a szándékot látnám, akkor talán más álláspontot tudnék a kormányzattal szemben elfoglalni — (Jánossy Gábor: Pedig az megvan!) miután, mondom a i szándékolt sem látom, mert amit az utánam következő szónok beterjeszt, az a határozati javaslat sem egyétb, mint minden konkrétum nélkül való elhangzó szó, zengő cimbalom, miután ezek után minden tiszteletem dacára, amellyel a kormány intenciói iránt egyébként vagyok kormányzása iránt abból a szempontból, hogy kivezeti az országot a bajból, bizalommal nem viseltethetem, az appropriációt nem szavazom meg. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a baloldalon és a középen. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Esztergályos János jegyző: Csizmadia András ! Csizmadia András: T. Képviselőház! Élvezettel hallgattam előttem felszólalt Gaal Gaston t. képviselőtársam igen nívós beszédét, Néhány tétel megragadta a figyelmemet, mert töhlbek között azt mondotta, hogy itt ennek az oaszágnak^minden egyes embere, igaz_ fia, igaz közkatonája kellene hogy legyen. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Sajnos azonban ezt nem. tapasztaljuk az egész vonalon, inert azok az emberek, akiknek még a legtöbb félteni valója volna ebben a szerencsétlen hazában, nem igazi közkatonái ennek a szerencsétlen hazának, (ügy van! Úgy van!) De tovább megyek, Gaal Gaston t. képviselőtársam azt is mondotta, hogy őt csalódás érte. De csalódás ért mindannyiunkat, csalódás érte még a kormányzatot is, mert az élet tapasztalatai azt mutatják, hogy ami az elgondolás szerint ma talán a helyzet megmentésére vezethetne, az egy hónap múlva már nem érvényes, egy hónap múlva már nem válik be. Nem tudom elképzelni, hogy ebben a zűrzavaros helyzetben (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) ki tudna előre igazi programot adni. Foglalkozott t- képviselőtársam azzal is, hogy milyen keserves a helyzet, hogy miután az ország nincs kellőképpen ellátva fizetési eszközökkel, a kormánynak fizetési eszközökről kellene gondoskodnia. Lehet, hogy nem értek hozzá, de félő, hogy a fizetési eszközök szaporításával talán olyan lejtőre juthatna ez az ország, ahonnan azután visszatérni, vagy csak nagyon nehezen, vagy egyáltalában nem volna lehetséges Igaza van azonban abban, hogy amikor egy kis szele fújt valami változásnak, azok az emberek, akik nem akarnak igazi közkatonái lenni ennek az országnak, menekültek, illetőleg kimentették a pénzüket külföldre. Miután Gaal Gaston t. képviselőtársam részletesen felsorolta, hogy a tisztviselői fizetések leszállítását mi mindennek kellett volna megelőznie, ezt újból nem sorolom fel, hanem teljes egészében aláírom az ő általa előterjesztett felsorolást. (Jánossy Gábor: Mind aláírjuk!) Azt hiszem azonban itt is, hogy mielőtt a fize- ; tési eszközök szaporítására rátérne a kormány, ' sokkal okosabban tennék, ha előbb azokat a tőkéket kényszerítenének vissza ebben a csonka hazába, amelyek innen kimenekültek. (Elénk helyeslés a Ház minden oldalán.) Hogy a helyzet tarthatatlan, azt minden előttem szóló szónok megállapította és azt hiszem, hogy a következő szónokok is mindannyian fognak evvel foglalkozni. Hiszen ha szétnézünk a vidéken, ha megnézzük a falu népét, a munkást, az iparost, a kereskedőt, a gazdálkodót, mindegyiknek csak a jajkiáltását halljuk és nem ok nélkül kiáltják azt a jajt, mert meg van rá az okuk. Csak a falusi magyar paraszttal lehet megtenni azt, amit itt ma megtesznek, különösen a kisbirtokossal. Hiszen látjuk, ha a vidéki állapotokat vizsgáljuk, hogy az az ember, aki ott született abban a nádi edeles kis kunyhóben, akinek ott a bölcsője, akit ott neveltek fel, most a saját hibáján kívül a rossz gazdasági viszonyok folytán odajutott, hogy elárverezik a házacskáját a feje felől és ha nagyon ragaszkodik hozzá, akkor kilakoltatják belőle karhatalommal. (Dinich Ödön: Az ország szégyene!) Kit ne érintene ez és kinek a szíve ne sajogna az ilyenekért? Ki ne sajnálná azt a szegény embert, akinek egész élete a munkában merült ki, aki minden élvezetét csak a munkában találtai De tovább megyek. A termés előtt állunk és éppen most sorozatosan nevezik ki a zárgondnokokat. Ahhoz a türelmes magyarhoz pedig — talán egyedül csak vele lehet ezt megtenni — saját pénzén küldik ki a zárgondnokot, aki vigyáz minden kéve gabonájára. Tudja az a szerencsétlen ember, hogy neki abból már nem jut, de azért szépen arat és csépel birkatürelemmel és amikor végére járt munkájának, akkor látja, hogy munkája gyümölcsét nem élvezi, sőt családját kénytelen koplaltatni. (Ügy van! Ügy van! bal felől. — Erdélyi Aladár: Ez a baj!) Már a múlt évben jöttek hozzám panasszal nemcsak az én kerületemből, hanem más vidékekről is, — elvittem őket az igazságügyminiszter úrhoz — hogy a zárgondnok az ő költségükre elvitette összes terményeiket és hagyott nekik egy hónapra való eleséget. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) A munkássággal még megteszik, hogy a munkabért kifizetik, a tulajdonosnak azonban csak egy hónapnyi eleség jár, vetőmag pedig semmi. Kérdem: hogyan fogják így fenntartani az országot? Én nem vagyok bankellenes ember, én tisztelem a bankok minden komoly munkáját és nem akarom lerontani a hiteléletet, de azt hiszem, hogy mai f politikájukkal maguk a pénzintézetek fogják lerontani saját exisztenciájukat, mert ez az állapot nem tarthat a végleteikig és ez őket is összeomlásra vezeti. (Dinich Ödön: Azért nem adják ki a pénzeket, mert tudják, hogy ami benn van a bankban, az benn van a bankban!) Ebben a tekintetben igazán nem vagyok szakavatott, hogy miért nem adják ki, azt azonban én is tudom, hogy nem adják ki. (Kun Béla: Elég baj! 100 pengőt sem kap a gazda, ha^ kölcsönt kér!) A forgótőkét teljesen elvonják a gazdaságtól, úgyannyira, hogy az a gazdálkodó ember nem tud magának kenyérnek valót sem venni A napokban volt egy esetem. Amikor éppen odahaza voltam, átjött hozzám az egyik szomszédom. Mivel nagyon el voltam foglalva, ő pedig sietett, azt mondtam neki, hogy menjen be a házba, a feleségem odabent van. Akkor az az ember — 80 holdas gazda az illető — azt mondta: légy szíves, adj öt pengőt, mert vettem két mázsa kenyérnek való búzát és öt pengő híja van a pénzemnek, hogy kifizethessem a két mázsa búzát. (Lang Lénárd: Sajnos, ez úgy van! — Jánossy Gábor: Mindenhol így van!) Nem tudom honnan vette. — nem tartozik rám — de meghozta az öt pengőt és akkor azt mondotta: Legyen olyan