Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-101
378 Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. fölösleges búzánk, van fölösleges boriink, fölösleges állatunk, fölösleges gyapjúnk, sok minden fölösleges dolgunk, tessék tőlünk ezeket tisztességes áron átvenni és tessék tőlünk fizetések alakjában elfogadni. Abban a pillanatban, amint a külföld ezt meg nem teszi, megszűnt az erkölcsi lehetősége annak, hogy ő követelje tőlünk most — hangsúlyozom, most? — ezeknek az adósságoknak megfizetését. (Jánossy Gábor: Tökéletesen igaza van!) Nézzük most a dolgoknak gyakorlati részét. Méltóztatnak önök elképzelni olyan hitelezőt, aki maga megy az adósához és azt mondja: édes barátom, én nagyon szeretlek téged, annyira szeretlek, hogy arra kérlek, ne fizess? Én még ilyen hitelezőt adósságcsinálási kalandozásaim terén soha életemben nem találtam, bár találkoztam volna vele. (Derültség.) A hitelező természetrajza az, hogy nyúzza az adóst, amíg lehet. Amíg az adós azt nem mondja, hogy: tovább fizetni nem tudok, — addig az a hitelező természetesen nem is közeledik az adós felé; de mikor az adós kimondta a varázs-szót, hogy: többet pedig nem fizetek — mindjárt megjelenik a hitelező és hajlandó vele alkudozásba bocsátkozni és azt kérdezni: barátom mit fizetsz? Mert a semminél a kevés is többet ér. (Helyeslés.) Egy ilyen gesztust háromnegyed évvel ezelőtt, a kormányváltozás idején, a magyar kormány megtehetett volna, mert ezt a kormányt egyáltalában nem obligálta az az adósság, amelyet elődje csinált. Ez a kormány tehát anélkül állhatott volna a külföld elé, hogy szemére vethette volna a külföld, hogy Bethlen István gróf, te állasz ide, aki ezeket az adósságokat csináltad, te állasz ide, mint kormány elénk azzal, hogy nem fizetsz? A miniszterelnök úrnak ezt a szemrehányást senki sem tehette volna. A miniszterelnök úr szerény felfogásom szerint a nemzet érdekében ezt a megengedem, nem, nagyon úri gesztust — mert nem fizetni igazán nem úri dolog, ezt elismerem — megcsinálhatta volna anélkül, hogy a legkisebb erkölcsi defektus érhette volna ebből akár őt, akár a kormányt, akár Magyarországot. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ugyanígy vagyunk a külföldi kamatok kérdésével. Azt kérdezem én, hogy az a transzfermoratórium, az a bölcsek-bölcsének agyából kiugrott tűzszikra, amely bevilágítja ezt a közgazdasági horizontot, valami nagyon erkölcsös dolog? A szegény adóstól, aki nem tud fizetni, beszedni a dlollár- és font-adósságot, szóval a valuta-adósságot pengőben, hogyha Kelegörfoül is, azt tezaurálni, majd azután elhelyezni nem tudom, mikre, idehaza összegyűjteni, a külföldi hitelezőnek pedig azt mondani, hogy: te pedig semmit sem kapsz — hát ez nem megtagadása a fizetésnek? (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Hiszen voltak hitelezők, akik hajlandók lettek volna követelésüket borban, lóban stb- átvenni s azoknak azt mondtuk, hogy nem engedjük, mert nekünk a lóért, a borért valuta kell — a gyáripar részére. Hát ez egy olyan fejetetejére állított gazdasági politika, amelyet én a magam véges eszével megérteni nem tudok. Azután itt van a kamat kérdése. Hiszen ha a külföldi hitelezők, akik jeles és pompás kötvényeiktől egymás közt ma már 10—30%-kai szabadulnak, — amint azt Eber Antal t. barátom előadta, aki bizonyosan olyan verzátus ebben a kérdésben, hogy az ő szava után nyugodtan elmehetek — ha azok már leszámítolták követeléseiket az eredetinek 10—30%-ára, akkor azt kérdezem, szükséges lesz-e, hogy mi 100%-ig eleget tegyünk kamatfizetési kötelezettségeinknek azoknak az újabb tulajdonosoknak, akik között ma már állítólag figyelemreméltó számban magyar bankárok is vannak? (Nagy zaj a baloldalon. — Mozgás a jobboldalon és a középen, — Elnök csenget.) Ezeket a követeléseket összeszedték 10—25—30 pengőig, mi pedig, az adósok, a kamatokat 8'5—9*25%-kal fizetjük, vagyis befektetett tőkéjük egy év, legfeljebb három év alatt visszatérül. (Jánossy Gábor: A legnagyobb immoralitás! — Egy hang a baloldalon: Mondja a miniszternekl) Azt kérdezem, hogy ez valami olyan nagyon erkölcsös állapot, amelyért lelkesedni lehet? Azt kérdezem, hogy a tökének ez a gazdasági funkciója-e az, ami olyan tiszteletreméltó, hogy ez előtt az egész magyar földmívelőnép, mint az Istenség szobra előtt hasra kell, hogy boruljon és tisztelje azt a Mammont? (Griger Miklós: Kalapáccsal!) Ez az a tisztességes tőke, amelyik a bajnak első hangjára, sőt már előbb, amikor ez a hang még meg sem csendült, csak a szeizmográfok mutatták, hogy itt bajok lesznek, menekült el Vaduzba, Liechtensteinnak nem tudom milyen helyére, Svájcba, Angliába, s nem tudom még hová? Azután az a tisztességes tőke, amelyet nekem imádnom kell, amely amikor Magyarországon nem kapott annyi kamatot pénzéért, amennyit óhajtott, akkor az egész kis magyar haszontalan ingó tőkét Németországba kölcsönözte ki? Bocsánatot kérek, ha valaki tiszteli a tőke szerepét a magyar közgazdasági életben, nálamnál jobban senki sem tiszteli, de a tőke visszaéléseivel szemben nem vagyok hajlandó elnézéssel lenni. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. — Griger Miklós: Erre azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy ez szennyes forrás! — Peyer Károly: A pénzügyi politika teszi ezt lehetővé! — Zaj.) Akármit is beszéljünk, itt a megszorult magyarsággal szemben egy uzsorapolitika folyik, és egy uzsorapolitika támogatójává a magyar kormány nem szegődhetik. (Jánossy Gábor: Ez igaz!) Mi az a pénzszűke, amelyet ma mesterségesen tenyésztenek? Semmi más, mint alátámasztása ennek az uzsorának, mert abban a pillanatban, amikor nincs pénzszűke, amikor én nem vagyok rászorulva a bankok kiuzsorázó hitelére, nem lehet tovább folytatni ezt a pénzpolitikát. Feltétlenül szükségesnek, elkerülhetetlennek tartom tehát a fizetési eszközök megszaporítását. (Helyeslés balfelől.) Hogy milyen úton-módon, abba belemenni nem kívánok mert egy óra alatt ezt kifejteni nem lehet Egy azonban kétségtelen, hogy akár valamilyen kincstári jegy, megfelelően alátámasztott kincstárjegy kibocsátásával, akár ezüst pénz veretesével, feltétlenül szükségesnek tartjuk a magyar fizetőeszközöknek f olyan mértékben való szaporítását, amely mérték elég és szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi bankuzsorát megtörje és azt a mesterségesen előidézett pénzszűkét, amely ezt lehetővé teszi, kiküszöbölje. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) E mellett szükségesnek tartjuk a bankok üzleteinek megfelelő megrendszabályozását, (Helyeslés balfelől.) mert hogy itt takarékpénztárak banküzletekkel foglalkozhassanak, bankok pedig takarékbetétüzletekkel foglalkozhassanak, bankok iparvállalatokat, földbérleteket létesíthessenek, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) eltérve attól a tisztes feladattól, amely az ingó tőke feladatköre, itt mindent elkövessenek arra, hogy ebben az országban gúzsba-