Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. határozottabban foglalt állást; megmondotta azt, hogy ő nem az adósok minisztere. Ezzel világosan azt akarta kifejezni, — más értelmet ennek nem tulajdoníthatok — hogy az «adós űzess» álláspontján áll, vagyis száz százalékig a hitelezők álláspontját kívánja érvényesíteni az adósokkal szemben, még a mai gazdasági lehetetlenülés helyzetében is. (Jánossy Gábor: Ezt nem lehet így magyarázni!) Bocsánatot kérek, t. képviselő úr, ezt a miniszterelnök úr így mondotta, én egy szót hozzá nem teszek, sem el nem veszek belőle. Megmagyarázza a t. miniszterelnök úr álláspontját Teleszky János t. volt pénzügyminiszter úrnak, a 33-as, sőt a 6-os bizottság elnökének többszöri nyilatkozata, egész'gesztusa és eljárása is, ami a kormány tudtával és beleegyezésével történik. De nem is kell a Házon kívül menni, méltóztassék elolvasni Korányi pénzügyminiszter úrnak a budget beterjesztésekor elmondott expozéját. Ezt az expozét Korányi pénzügyminiszter úr elmondhatta volna egy teljesen kapitalista liberális többség élest. (Griger Miklós: Ügy van! Ügy van!) ezt elmondhatta volna és azok hozsannával fogadhatták volna, de hogy ezt az expozét egy úgynevezett agr^rtöbbség végighallgassa, megtapsolja és magáévá tegye, ez contradictio in adjeeto, amit semmivel a földtekén fedezni és senkivel logikusan megértetni nem lehet. Hozzáteszem, hogy a pénzügyminiszter úr tegnapi felszólalásaiban ettől a felfogástól lényegesen eltért, sï azt a rideg álláspontot, amelyet ő a kamatkérdésben, az adósságok és az adók stb. kérdésében elfoglalt, lényegesen enyhítette, (Zaj, — Berki Gyula: Pártunk kívánságára.»} Ez látszatközeledést, hangsúlyozom, látszatközeledést jelent, hogy kinek-minek a nyomása alatt, nem keresem, én a tényekkel vetek számot; látszatközeledést jelent — mondom — azoknak a felfogásához, akik homlokegyenest ellenkezőleg látszottak gondolkozni, mint ami az ő expozéjában volt. Közben pedig megtörtént az, hogy míg Károlyi miniszterelnök úrnak, tehát a kormány exponensének politikájával az egész párt természetesen identifikálja magát, sőt a régi vezér, Bethlen ezt expressis verbis ki is jelentette, addig ugyanez a régi vezér elmegy Debrecenbe és Debrecenben az adósságoknak nem is konverziója, hlanem valorizációja és a valorizáció nem jelentenek ugyanegy fogalmat^ ezen felül elment egy olyan kamattételig, amelynek mértékéig én sohasem mertem volna leszállani, és őszintén kijelentem, hogy Korányi pénzügyminiszter úrnak 6 és 7%-os kamatlába és Bethlen vezér úrnak debreceni 1—2%-os kamatlába között hajlandó vtagyok az 50%-os egyezséget azonnal megkötni. (Berki Gyula: Mi is!) Én az egész magyar gazdatársadalom nevében és érdekében, felelősségem teljes tudatában hajlandó vagyok 4—5%-os kamatban kiegyezni. (Andaházi-Kasnya Béla: Ha szocialista lett volna, már letartóztatták vo'lna! — Berki Gyula: Megelégszünk 4%-kal is! — Ulain Ferenc közbeszól. — Zaj.) Elnök: Ulain Ferenc képviselő urat kérem, maradjon csendben. Gaal Gaston: T. Képviselőház! Amikor a magunk nagyon szerény és nagyon mérsékelt módján, vidéki agitációnk során a hitelkérdésről nyilatkoztunk, s a hitelkérdésben követeltük azt, hogy a hitelek megfelelő módon valoriziáltassanak, amikor mi követeltük azt, hogy az elviselhetetlen kamatláb megfelelően leszállíttassék, akkor ugyanaz a Bethlen veülése 1932 június 9-én, osütörtökön. 377 zér, ha nem csalódom, itt a Képviselőházban is, de azon kívül egészen bizonyosan, demagógiával, miazmák terjesztésével, (Zaj a baloldalon.) teljesíthetetlen ábrándok elhintésével, tehát népibolondítással vádolt meg. T. Képviselőház! Nem akarok ugyanerre az útra térni, azonban ha a 4—5%-os kamat követelésére azt mondjuk, hogy demagógia, hiú ábránd és népbolondítás, akkor — nem akarok páirhuzamlot vonni — az 1 és 2%-os kamlat propagálásét micsoda polgári jelszóéval lehetne a parlament színe előtt megfelelően jellemezni. (Zaj a báloldalon.) A hite'lkérdés megoldásának két fázisa van, amelyek közül az egyiknek feltétlenül meg kell előznie a másikat. Vannak tartozásaink kifelé és tartozásaink befelé. Hogy a befelé való tartozások is nagyrészt külföldi tőkések zsebébe menő tartozások, arról nem akarok nyilatkozni, ezt tudjuk valamennyien. A külföldi adósságok kérdésében egy évvel ezelőtt hirdettem: elhalaszthatatlan bátor gesztus, hogy mi a külföldnek megmondjuk: a legjobb akarat mellett is képtelenek vagyunk fizetni- Nem azt mondjuk, hogy nem akarunk fizetnii, azt a tényt hozzuk tudomására, hogy nem tudunk fizetni. Es amikor azt mondjuk, csak a színtiszta igazságot mondjuk, amellyel bátran és erkölcsi integritásunk teljes tudatában állhatunk a külföld elé. (Jánossy Gábor: I'Jgy van! Ügy van!) Azért, hogy mi meni tudunk fizetni, a külföld vessen önmagára, vessen Trianonra. (Taps a baloldalon.) Vessen arra a helyzetre, amelyet a békeszerződések előidéztek. Elvette tőlünk fogyasztási területeinket, elvette nyers anyagterületeinket, itt hagyta nálunk a túltermelést gabonában, borban. A fogyasztókat külföldi államokhoz sodorta, úgyhogy azok nem juthatnak többé hozzá terményeinkhez s ugyanakkor megfosztott bennünket azoktól a feltétlenül szükséges nyersanyagoktól, amelyek nélkül mi termelésünket fenn nem tarthatjuk, s amelyet mi valutáért vagyunk kénytelenek külföldről beszerezni. Ugyanakkor azonban az általa létesített új államok a mi kezdeményezésünkre, — ezt kénytelen vagyok untig hangsúlyozni, mi kezdtük ezt a harcot, a mi bürokráciánk kezdte 1919-ben, 1920-ban — a mi kezdeményezésünkön tanulva, elzártak minket kiviteli lehetőségeink elől. (Ügy van! Ügy van! babfelől.) Ezáltal lehetetlenné tették azt, hogy a szükséges valutát megszerezzük abból a célból, hogy a szükséges nyersanyagot behozhassuk. Szóval, ha a külföldnek nem tudunk fizetni, a külföld mindenekelőtt önmagára vessen, vessen Trianonra, vessen azokra a viszonyokra, amelyeket egy elhibázott, bornírt békeszerződés diktátuma kénysaerített ránk. (Ügy van! Úgy van! — Taps.) A második tétel, amiért nem tudunk fizetni és amiért meg kell tagadnunk a fizetéseket, a következő: Azok a pénzek, amelyeket mi akkor | kölcsön kaptunk, az akkori konjunktúrák és \ lehetőségek mellett reális hitelek voltak. Benj nünket hitelezési csalással senki sem vádolhat. (Ügy van!) Azokat az összegeket talán jobban lehetett volna felhasználni, mint ahogy a múlt kormány holmi Lillafüredekre stb. nagyrészt elfecsérelte, azonban az kétségtelen, hogy azokat a terheket mi megbírhattuk volna, ha megmarad a gazdasági konjunktúra, amelyben a kölcsönöket fölvettük. A mai gazdasági dekonjunktúrában azonban kénytelenek vagyunk megmondani a külföldnek, hogy mi fizetni nem tudunk, legfeljebb egy módon: van 51*