Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-101
372 Az országgyűlés képviselőházának 101. hosszúlejáratú kölcsönökre alapította politikáját, bár amikor kezdte, ez reális ie volt addig, amíg más idők, a bankbukások nem jöttek. Nem tudom tehát, szabad-e ezt tennünk, szabad-e olyan politikát követnünk, hogy ez legyen a megmentőnk, hogy eseitleg júliusban vagy augusztusban idejön a kölesön és ez fogja gazdasági életünket megmenteni? Hiszen ez a kölcsön arra való, hogy azt a hitelezők visszakapják a kamatok fejében és csak igen csekély része marad olyan, amely az ország gazdasági életét felvirágoztathatná- Itt marad azonban akkor is a teher, amelyeit már most sem bír el a magyar gazdasági élet. (Igaz! Ügy van! balfelől) A belső kamat kérdésében vagyok bátor hivatkozni Győr vármegye határozatára, amelynek területén vagyok különben is képviselő. Győr vármegye ugyanis egyhangú határozatot hozott és felírt a kormányhoz a belföldi adósságok rendezése ügyében. Ez a felirat többek közt ezt mondja (olvassa): «Hogyha a külfölddel már régóta folynak a tárgyalások a megváltozott viszonyok folytán az adósságok leszállítása, hosszúlejáratúvá tétele és a kamatkérdés ügyében, intézkedjék sürgősen a kormány, hogy a belföldi adósságokról is haladéktalanul tárgyalások indulhassanak meg az adós és a hitelező között, a különböző kamarák között és ha azok nem vezetnek eredményre, lehessen bíróság elé menni az adósságok revalorizáeiója ügyében, mint 1925-ben is a bírósági gyakorlatban alakult ki a valorizáció. A járásbíróság: ne ítélje meg 1 az évekkel ezelőtt felvett kölcsönök számszerű összegét, hanem a pénz mai vásárlóerejének megfelelően-» Ilyenféle gondolatkörben mozgott Bethlen István gróf debreceni beszéde is, amikor a de valorizációról beszélt, összehasonlítva ezt azzal a valorizációval, amelyet bőrünkön éreztünk. A külföldi kamatok kérdésében a helyzet az, hogy hónapok óta folynak a tárgyalások, talán valami eredményük mégis csak lesz és ha nem lesz. be van már jelentve az egyoldalú intézkedés. Hogy mennyire igazságos az, hogy a nemzet külföldi adóssága tőkében és kamatban — tehát tőkében is! — leszállíttassék, erre nézve hivatkozhatnám arra az argumentálásra is, amelyet úgy Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter úr, mint Bethlen István gróf részéről többször hallottunk, hogy tudniillik egészen más volt az értéke az akkor kölcsönvett pénznek és hogy ma tulajdonképpen háromszor több árut kell kiszállítani ugyanazért a pénzért, mint amikor azt kölcsönadták, (tfgy van! balfelől.) Ha a gazdasági lehetetlenülés elvét elfogadták egyes nemzetek bíróságai, a legkevesebb, ami igazságos, hogy nemzetközi szellemben is elfogadtassák a gazdasági lehetetlenülés elve és ezen az alapon kérem a tőkének és kamatnak leszállítását. Amint hallom, a transzfermoratórium ügyében is van konkrét álláspontja az egységespárt vezérének, aki azt mondta, hogy a transzfermoratórium fenntartását veszedelmesnek tartja, — mint ahogy azt sokan annak tartották, amikor létrejött — mert csak növekednének a majd valamikor kiutalandó pénzek. Ö indítványozta, hogy ezek a pénzek a tőkéhez csatoltassanak. Ez a tőke majd amortizáció folyamán jut azután elszámolásra, nem pedig egyszerűen kiszállíttatik, a transzfermoratórium fennmaradása mellett. Tehát a kamatkérdésben egészen nyilvánvaló, hogy nem a mezőgazdasági élet szempontja a legfőbb, ha az lett volna, most már, ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. ismerve a terheket, látva, hogy a gazdáknak milyen nehézségeik vannak, más politikát kellett volna folytatni. De ugyanezt a hiányt látom a közterhek csökkentése szempontjából is, mert itt megint az az eset, hogy csak két út áll előttünk. Vagy lehet az árakat emelni, úgy amint azt az import országok tudták csinálni, de itt megint csak azt mondom, hogy kevés reményünk van arra, hogy kormányzati belső intézkedésekkel elérjünk valamit, vagy, ha nem tudjuk az. árakat emelni, feltétlenül a terheket kell csökkenteni, nemcsak a kamatterheket, hanem a belső terheket is, amelyek az országban vannak. (Gr. Somssich Antal: Hiába mondja nekik az ember!) Nagyon jól tudom, hogy a kormány elengedte a földadót, ami szintén nagy tétel, a közmunka váltsa got is reformálja, úgyhogy könnyebb lesz a kisemberek helyzete, azután most olvassuk, — ezt nem tudom konkrété — hogy a vármegyei pótadó egyrésze is el lesz engedve. Azonban mindez nem elég ahhoz, hogy (Zaj.) az emberek ezeket a terheket elbírják és hiába reménykedünk akkor a költségvetés realitásában, ha a közterhek nem fognak befolyni. Hogy pedig a magyar állam természetben szedjen adót, — vannak ilyen gondolatok és sokan hangoztatják ezt — arra, nem hiszem 1 , hogy volna apparátusunk. Nem hiszem, hogy volna lehetőségünk arra, hogy ezen az úton könnyen el lehetne indulni, pedig tulajdonképpen más nem maradna hátra, ha egyéb okokból a közterhek be nem folynak. A harmadik nagy kérdés, amely, szintén a mezőgazdaság szempontjából nézve, nincs megnyugtatóan megoldva: a mezőgazdasági és ipari cikkek ára közötti különbség, az a sokszor emlegetett agrárolló.. Most van kartelitörvényünk, sőt van kartellbizottságunk, (Gaal Gaston: Kartelljeink is vannak!) mégis joggal mondja mindenki azt, hogy e tekintetben nem lát még semmi érdemlegeset! (Félkiáltások a baloldalon: Sőt!) Errevonatkozólag leszek bátor Hadik János gróf adatait citálni. Hadik gróf pengőben mutatja ki az árakat, és nem hiszem, hogy az aranykorona és a pengő közötti differenciát ne vette volna tekintetbe, hiszen így rossz volna a számítása. Miután pengőben vannak ezek az adatok, én úgy olvasom fel ezeket. 1913-ban a búza árértéke 25'8 pengő, 1932-ben 13 pengő és ez még aránylag jól van számítva. A szarvasmarhának 1 kilo grammja 1913-ban 1*18 pengő, most 0*60 pengő. A sertés kilogrammja 1913-ban 1-58 pengő, most 0*80 pengő. A vas ára 1913-ban volt 23, most 29 fill., a mészé 2'55-ről 4'20-ra, a cementé 3'20-ról 6-ra emelkedett. (Zaj balfelől ) Ezekben a kérdésekben eréllyel, a dologba való bevágással mégis csak lehetne valamit elérni. (Zaj balfelől.) Én értem a kormánynak azt a kereskedelmi, vagy vámpolitikáját is, amely azt mondja, hogy alá kell támasztani mezőgazdaságunkat, jó kereskedelmi, nemzetközi szerződésekkel. A preferenciális vámok rendszere is erre volna hivatott, hogy a mi mezőgazdasági terményeinkért nagyobb árakat kapjunk. De hozzáteszem ehhez, hogy ha ezeket a szerződéseket meg is kötjük, a szerződésekben az átvételre való kötelezésnek is benne kell lennie. Hiszen láttuk e tekintetben szerződések meghiúsulását. Mindenesetre nagyon helyes, hogy a pénzügyminiszter úr és valószínűleg a külügyminiszter úr is, Európa öngyilkosságáról beszélnek, ha tovább pulverizálódik Európa és a népek egymás ellen gazdasági harcban lesznek.
