Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 371 szakmunkások száma, mint amilyent a forgalomban lévő számok mutatnak. Az igazi szakmunkások száma, akiknek okvetlenül az iparban kell elhelyezkedniük, mégsem olyan nagy, hogyha Magyarországnak prosperálna a mezőgazdasága, ha volna munkaalkalom a mezőgazdaságban, ezeknek a munkásoknak egyrészét ne lehetne ott használni és ezek ne tudnák a kenyerüket megtalálni. Egész bankpolitikánk és hitelpolitikánk is inkább az ipar támogatására, fejlesztésére van bazirozva, vagy irányítva és a mezőgazdasági szempontokat jobban elhanyagolja, ami kétségkívül végzetes hiba. Ezért merem azt mondani, hogy annak ellenére, hogy a kormányzat szellemét én jóakaratúnak veszem és tartom a mezőgazdasággal szemben is, mégis a legnagyobb hiba az, hogy a mezőgazdaság fellendítésének szempontja nem mint elsődleges gondolat szerepel az egész kormányzatnál. (Ügy van! Ügy van! half elől. — Gyömörey Sándor: Ez a kardinális hibája! — Gaal Gaston: Gondolatban szerepel, csak a tettekben hiányzik!) Igen, azt akarom mondani. Elvben ezt mindenki vallja, még a Gyosz. is vallja (Derültség.) és a többiek is vallják, de ennek nem lehet csak elvnek lennie, a gyakorlati politikában kell ezt megvalósítani és ez az, amit én nem látok. Bátor leszek egypár nagyon sürgős, szerintem égetően sürgős, fontos kérdésben rámutatni arra, hogy tényleg a mezőgazdaság prioritásának, elsődlegességének szempontja az, amely hiányzik. Itt van a kamatkérdés, a kamatkérdés külföldi relációban, külföldi vonatkozásban és hazai vonatkozásban. Korányi pénzügyminiszter úr a pénzügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával adott válaszában igen bölcsen f mondotta a következőt (olvassa): «A kormány tudatában van annak, hogy Magyarország külföldi adósságainak szolgálata csak annyiban tartható fenn, amennyiben mezőgazdasági feleslegeinket megfelelő áron tudjuk a külföldi piacokon elhelyezni.» Másik tétele pedig az volt, hogy (olvassa): «Tudatában van a kormány annak, hogy a mezőgazdaság kamatterhe a lehetőségig arányba hozandó a mezőgazdasági termények árával», vagy talán úgyis mondhatnók, hogy a mezőgazdasági termelés hasznával, ami azonban tulajdonképpen semmi. (Ügy van! Ügy van! bal felől. — Gaal Gaston: Minusz!) Ebből látszik, mekkora lehet a kamat, ha arányba kellene hozni azt a mezőgazdasági termények árával. Azután azt is mondta a pénzügyminiszter úr, hogy a kormány el van határozva arra, hogyha minden reménye, hite és várakozása ellenére a most említett nemzetközi tárgyalások nem járnának a kellő és remélt eredménynyel, akkor egyoldalúan lesz kénytelen bizonyos intézkedéseket tenni. Ez az a bátor hang beszédében és ezek azok a megállapítások, amelyeket az előbb bátor voltam úgy jellemezni, hogy némileg új hangok beszédében, de mégis azt Vagyok bátor kérni, hogy mindez a külföldre való nagy apelláció — ami benne van a beszédében és ami nagyon logikus — mit fog nekünk használni, hogyha várnunk kell még a tárgyalások eredményét, és egyáltalában mit fog használni akkor, mikor napok kérdése az aratás és amikor tulajdonképpen kérdés, hogy azt, amit a magyar föld majd terem, mire fogják fordítani. T. Ház! Én nagyon jól tudom azt, amit báró Korányi pénzügyminiszter úr mondott, hogy 1924-től kezdve majdnem másfélmilliárd pengőt fordítottunk a mezőgazdaság szanálására, ápolására vagy támogatására, és mint ő mondotta, hogy a gyökerét kell ápolni a nemzeti életnek, mert csak akkor virágozhatik, mégis az bizonyosodott be, hogy ezek után az áldozatok után, ha ezek meghozattak is, gazdasági leromlás következett be. Azt kérdezem, t. Ház, mit akarunk csinálni most az aratás előtt?. Mert csak két lehetőség van. Vagy a termények árát kellene olyan nívóra emelni, hogy a termelés kifizesse magát és legyen a gazdáknak pénzük, vagy ha ezt nem vagyunk képesek megcsinálni, — aminthogy nagyon is pesszimista vagyok, hogy kormányintézkedésekkel sokai lehetne elérni — a kamatokat és a terheket kell leszállítani, hogy ezek ne üssék agyon a gazdát. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Mi fog következni, ha ilyen irányban a kormány óvóintézkedéseket nem tesz? Az, hogy annak a gabonának az ára, amelyet kénytelen a gazda abban a percben, amikor kicsurog a gépből, eladni, vagy a hitelezőnek vagy az adópénztárba megy. Ez következik be, és egy hónap alatt még jobban, még tökéletesebben készen lesz a gazdatársadalom, még ha lesz is valamije, mert már úgy el van adósodva. (Zaj.) Ez már a végleges tönkremenés -lesz és annak a reménynek is meghiúsulása, hogyha a jó Isten ebben az esztendőben jó termést ad, akkor talán az idén majd kilábalunk ebből a veszedelemből. T. Ház! Én tehát a magam részéről is sürgetem, úgy, amint Czettler Jenő, pártunk illusztris tagja és gazdasági kérdésekben — hogy úgymondjam — vezére is sürgette a kamatleszállítás kérdésében már hetekkel, vagy talán hónapokkal ezelőtt azt a tárgyalást, amelyet a pénzügyminiszter úr most megigért, illetőleg bejelentette, hogy a közeli napokban, tehát még június folyamán fogja azt megtartani. Mi ennek is örülünk, de rá kell mutatnom arra, hogy mi ezt a kérdést már régen —régebben, mint ahogy az egységespárt vezérének debreceni beszédében elhangzott — állandóan napirenden tartjuk. T. Ház! Azt is bátor vagyok kérdezni a t. földmíyelésügyi miniszter úrtól, aki még nem adta ki rendelkezését a termés értékesítésére, hogy valóban hiszi-e, hogy a lisztforgalmi adóból, akkora összeg fog befolyni, hogy abból az államnak mindazokat a ténykedéseit, amelyek az ár alakulására vonatkoznak, teljesíteni tudja, vagy hogy pótolni tudja mindazt, amit a gazdától mégis a boletta eltörlésével elvettek, mert ez mégis valami plusz volt, hiszen — ha jól emlékszem — 40—50 milliót tett ki az» amit az állam boleitta, vagy intervenciós vásárlások fejében elköltött. Azt hiszem, ez sem fog bejönni ebből a lisztforgalmiadóból. Azt olvasom azután a mai lapokban, — különben e nélkül is tudtjuk — hogy a nagyhatalmak mostani tárgyalása leginkább arra irányul, hogy milyen kölcsönnel, vagy pénzügyileg- hogyan segítsék meg a dunai államokait, minthogy a dunai gazdasági szövetség bármely formájában nem tudott kellő időben megvalósulni. Most az van a lapokban, hogy MacDonald és Herriot erről a kölesönről fognak tárgyalni Parisban. Vájjon olyan bizonyos-e, hogy szabad azt az utat járni, hogy kölcsönnel f próbáljuk azt a lyukat betömni, amely kétségkívül jelentkezik. Hiszen, amikor Bethlen István

> gróf eltávozott és jött az új koncepció az új helyzetben, hogy kezdjünk valamit, azt mondottuk: hála Istennek, hogy nem vettünk fel több kölcsönt. És az lenne megint a baj, hogy megint úgy spekulálnánk, ahogyan Wekerle pénzügyminiszter úr, aki a