Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 369 szemben és az állam nem tudja felhasználni élelmiszerfeleslegét; amikor az állam gyűjti a gabonát, annyira, hogy száz- és százezer métermázsa gabona áll rendelkezésére és ezekkel a tömött magtárakkal szemben ott állanak az éhezők százezrei, abban a pillanatban már nem a bőség válsága van, hanem a társadalmi szervezet válsága, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amit akármiféle módon meg kell oldani. Arról beszélt Ángyán képviselő úr, — viszsza kell térnem rá — hogy kényszermunkát kell csinálni. Kérdem: mire kell a kényszermunka? Talán nem akarnak dolgozni az emberek, hogy kényszermunkát kell alkalmazni? Azt hiszem, inkább akkor volna helyénvaló a kényszermunka, ha az a sokszázezer munkás azt mondaná: nem akarok dolgozni! De azok akarnak dolgozni, azokat nem kell arra kényszeríteni, hogy dolgozzanak. Munkaalkalmakat teremtsenek és akkor majd tíz és tízezer jelentk«BŐ lesz, aki dolgozni akar. Itt tehát a helyzet teljesen tarthatatlan. Teljesen tarthatatlan a helyzet azért, mert ez a kormányzati rendszer rabja ennek a parlamentnek és ha akar, akkor sem tud új utakra térni, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ha akarja, akkor sem tudja megoldani azokat a szükséges kérdéseket, azokat a nagy problémákat, amelyeket pedig okvetlenül meg kell oldani. A kapitalizmus csődbe került nemcsak nálunk, hanem az egész világon és olyan eszközökkel, amilyeneket itt javasolnak, kamatleszállítással és különböző más módon, nem lendítenek semmit a halódó kapitalizmus sorsán. (Buchinger Manó: Még palliativ eszközöknek sem jók!) Ügy van! Még annak is rosszak. Egyenesen kell nekimenni a kérdésnek, szembe kell nézni ezzel a kérdéssel. Mi nem akarjuk átmeneti intézkedésekkel meghosszabbítani a kapitalizmus életét, hanem azt mondjuk, hogy az átmeneti intézkedéseknek, amelyek egy másik társadalomba vezetnek át, ma már nem angoltapaszszerűeknek és szentelt víznek, hanem gyökeres reformoknak kell lenniök. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Melyek azok a gyökeres reformok, amelyek Magyarországot átsegítik a válságon? Az első az, hogy nem veszünk figyelembe semmiféle osztályérdeket, hanem a nép egyetemes érdekeit tartjuk szem előtt, szükséges tehát a kötött birtokok, a hitbizományok megszüntetése, egészséges, igazán egészséges földbirtokpolitika, azzal, hogy a kisgazdáknak, a nincstelen földmunkásoknak földet juttatunk, de nemcsak uildet, hanem azt a lehetőséget is, hogy a földet megmí vélhessék. Követeljük szabadságjogokat az egész vonalon, a közszabadságok kiépítését, az egyesülési és gyülekezési jogot, a munkások szociális helyzetének megváltoztatását és mindenekelőtt munkanélküli segélyt vagy munkát. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egyetlenegy társadalomnak sincs joga ahhoz, hogy az éhezőket szuronyokkal fenyegesse. Ha a társadalom nem tud enni adni az emberek százezreinek, akkor nincs joga szuronyokkal menni velük szemben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha kenyeret követélnek, kenyeret kell adni. Milyen isteni vagy emberi törvény alapján ítélik az ország lakosságának legnagyobb részét éhhalálra? Miféle isteni vagy emberi törvény alapján merik azt mondani annak az éhezőnek, aki oda áll kenyeret kérni, hogy nem tudok adni, hanem szuronnyal biztosítom a rendet? Ez a szervezet kijátszotta játékait és mi nyíltan azt mondjuk: igenis, új államot, a termelésnek, az elosztásnak forradalmi átalakulását követeljük, mert a kapitalizmus az emberek ellensége, a kapitalizmus az emberek legyilkolója

% Űj világ, új termelés, mindenkinek a boldogsága: ez a jelszavunk! (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon,) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Turi Béla! Turi Béla: T. Képviselőház! Ellőttem szólott t. képviselőtársam a mai nagy nyomort, válságot, amelyben hazánk van, — talán más országoknál is súlyosabban — egyrészt a kapitalista rendszernek tulajdonítja, másrészt pedig negyedórával beszédének íbefejezése előtt a keresztény politikának tulajdonította, amely Magyarországon 10 esztendő után ezt a gazdasági életet és nyomort eredményezte. Hát már ebben magában ellenmondás van; de én ezúttal nem akarom ezt az e'llenmondást taglalni és azt sem akarom kutatni, mennyiben van igazsága abban, hogy a kapitalisztikus termelési rendszer elfejlődött és hogy annak bizonyos korrekciójára van szükség, ö az egészet akarja eldobni és más társadalmi rendszert akar. De mondom^ nem vizsgálom ezt, mert sokkal nagyobb kérdés ez, hogy mennyi írható éhből az Ínségből!, ebből a nyomorúságból, elszegényedésből ennek számlájára és mennyiben lehetne itt tervszerű gazdálkodással, termeléssel és a szabadverseny be nem vált elveinek félretételével az emberiség, a társadálom számára nagyobb boldogságot és többek boldogságát megteremteni. De azt már egyenesen tagadom, hogy a mai gazdasági válságnak, szegénységnek, nyomorúságnak a keresztény politikához valami köze volna..Ennek az ínségnek, enneka nyomorúságnak, amelyek tanúi és részesei vagyunk, nincs összefüggése vele. Lehet, hogy némelyikünk még jobb ruhában jár és van valamije, de azért ne gondolják azok, akiknek nincs jó öltözetük és talán semmijök sincs, hogy itt azok, akiket maguk felett látnak, valami nagy boldogságban, gazdagságban, vagy abban a bőségben úsznának, amelyre Weltner Jakab t. képviselőtársam azt mondta, hogy: a bőségnek van válsága. (Müller Antal: Bár az volna!) Hát nálunk ez nincsen. Annak a nyomorúságak legnagyobb százalékát, amely itt van, azt hiszem, önöknek is mégis csak az ország csonkaságának a számlájára kell írniok; másik bizonyos százalékát — hogy mennyit, ezzel nem foglalkozom — mégis csak oda kell írni a világgazdasági krízis számlájára és ha még marad is valami arra, amiért rossz gazdasági vagy pénzügyi politikát folytattak, aanak a keresztény politikához semmi köze. Én tehát mindenekélőtt megállapítani kívánom, hogy ahhoz a nyomorúsághoz, ínséghez, szenvedéshez, munkanélküliséghez, amely sajnos, nálunk is van, a kereszténységnek mint ilyennek és a keresztény politikának, semmi köze. A megajánlási javaslatról lévén szó, én azt tartom, hogy minden appropriációs vita voltaképpen politikai lelkiismer et vizsgálás kell, hogy legyen. Nem mondom, hogy gondolkodás nélkül kell megszavazni a költségvetést, mert egy budget számszerű összeállítása kritikát vonhat maga után, de mégis, amikor tulajdonképpen keretek közé vagyok szorítva, — a budget számszerű elfogadása tulajdonképpen még nem is politika — az csak egy kényszerűség, hogy az államháztartási budgetet el kell fogadni, de, hogy kinek adom meg a politikai hatalmat, hogy ezen budget alapján az országot kormányozza, ez politikai kérdés és ekkor kell az 60*