Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 369 szemben és az állam nem tudja felhasználni élelmiszerfeleslegét; amikor az állam gyűjti a gabonát, annyira, hogy száz- és százezer mé­termázsa gabona áll rendelkezésére és ezekkel a tömött magtárakkal szemben ott állanak az éhezők százezrei, abban a pillanatban már nem a bőség válsága van, hanem a társadalmi szer­vezet válsága, (Ügy van! Ügy van! a szélső­baloldalon.) amit akármiféle módon meg kell oldani. Arról beszélt Ángyán képviselő úr, — visz­sza kell térnem rá — hogy kényszermunkát kell csinálni. Kérdem: mire kell a kényszer­munka? Talán nem akarnak dolgozni az embe­rek, hogy kényszermunkát kell alkalmazni? Azt hiszem, inkább akkor volna helyénvaló a kényszermunka, ha az a sokszázezer munkás azt mondaná: nem akarok dolgozni! De azok akarnak dolgozni, azokat nem kell arra kény­szeríteni, hogy dolgozzanak. Munkaalkalma­kat teremtsenek és akkor majd tíz és tízezer jelentk«BŐ lesz, aki dolgozni akar. Itt tehát a helyzet teljesen tarthatatlan. Teljesen tarthatatlan a helyzet azért, mert ez a kormányzati rendszer rabja ennek a parla­mentnek és ha akar, akkor sem tud új utakra térni, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ha akarja, akkor sem tudja megoldani azokat a szükséges kérdéseket, azokat a nagy problé­mákat, amelyeket pedig okvetlenül meg kell oldani. A kapitalizmus csődbe került nemcsak nálunk, hanem az egész világon és olyan esz­közökkel, amilyeneket itt javasolnak, kamat­leszállítással és különböző más módon, nem lendítenek semmit a halódó kapitalizmus sor­sán. (Buchinger Manó: Még palliativ eszközök­nek sem jók!) Ügy van! Még annak is rosszak. Egyenesen kell nekimenni a kérdésnek, szembe kell nézni ezzel a kérdéssel. Mi nem akarjuk átmeneti intézkedésekkel meghosszabbítani a kapitalizmus életét, hanem azt mondjuk, hogy az átmeneti intézkedéseknek, amelyek egy má­sik társadalomba vezetnek át, ma már nem angoltapaszszerűeknek és szentelt víznek, ha­nem gyökeres reformoknak kell lenniök. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Melyek azok a gyökeres reformok, amelyek Magyarországot átsegítik a válságon? Az első az, hogy nem veszünk figyelembe semmiféle osztályérdeket, hanem a nép egyetemes érde­keit tartjuk szem előtt, szükséges tehát a kö­tött birtokok, a hitbizományok megszüntetése, egészséges, igazán egészséges földbirtokpoli­tika, azzal, hogy a kisgazdáknak, a nincstelen földmunkásoknak földet juttatunk, de nemcsak uildet, hanem azt a lehetőséget is, hogy a föl­det megmí vélhessék. Követeljük szabadság­jogokat az egész vonalon, a közszabadságok kiépítését, az egyesülési és gyülekezési jogot, a munkások szociális helyzetének megváltoz­tatását és mindenekelőtt munkanélküli segélyt vagy munkát. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbal­oldalon.) Egyetlenegy társadalomnak sincs joga ahhoz, hogy az éhezőket szuronyokkal fe­nyegesse. Ha a társadalom nem tud enni adni az emberek százezreinek, akkor nincs joga szu­ronyokkal menni velük szemben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha kenyeret kö­vetélnek, kenyeret kell adni. Milyen isteni vagy emberi törvény alapján ítélik az ország lakosságának legnagyobb részét éhhalálra? Miféle isteni vagy emberi törvény alapján me­rik azt mondani annak az éhezőnek, aki oda áll kenyeret kérni, hogy nem tudok adni, ha­nem szuronnyal biztosítom a rendet? Ez a szervezet kijátszotta játékait és mi nyíltan azt mondjuk: igenis, új államot, a ter­melésnek, az elosztásnak forradalmi átalakulá­sát követeljük, mert a kapitalizmus az embe­rek ellensége, a kapitalizmus az emberek le­gyilkolója % Űj világ, új termelés, mindenkinek a bol­dogsága: ez a jelszavunk! (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon,) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Turi Béla! Turi Béla: T. Képviselőház! Ellőttem szó­lott t. képviselőtársam a mai nagy nyomort, válságot, amelyben hazánk van, — talán más országoknál is súlyosabban — egyrészt a kapi­talista rendszernek tulajdonítja, másrészt pe­dig negyedórával beszédének íbefejezése előtt a keresztény politikának tulajdonította, amely Magyarországon 10 esztendő után ezt a gazda­sági életet és nyomort eredményezte. Hát már ebben magában ellenmondás van; de én ezút­tal nem akarom ezt az e'llenmondást taglalni és azt sem akarom kutatni, mennyiben van igazsága abban, hogy a kapitalisztikus terme­lési rendszer elfejlődött és hogy annak bizonyos korrekciójára van szükség, ö az egészet akarja eldobni és más társadalmi rendszert akar. De mondom^ nem vizsgálom ezt, mert sokkal na­gyobb kérdés ez, hogy mennyi írható éhből az Ínségből!, ebből a nyomorúságból, elszegénye­désből ennek számlájára és mennyiben lehetne itt tervszerű gazdálkodással, termeléssel és a szabadverseny be nem vált elveinek félretéte­lével az emberiség, a társadálom számára na­gyobb boldogságot és többek boldogságát meg­teremteni. De azt már egyenesen tagadom, hogy a mai gazdasági válságnak, szegénység­nek, nyomorúságnak a keresztény politikához valami köze volna..Ennek az ínségnek, enneka nyomorúságnak, amelyek tanúi és részesei va­gyunk, nincs összefüggése vele. Lehet, hogy némelyikünk még jobb ruhában jár és van va­lamije, de azért ne gondolják azok, akiknek nincs jó öltözetük és talán semmijök sincs, hogy itt azok, akiket maguk felett látnak, va­lami nagy boldogságban, gazdagságban, vagy abban a bőségben úsznának, amelyre Weltner Jakab t. képviselőtársam azt mondta, hogy: a bőségnek van válsága. (Müller Antal: Bár az volna!) Hát nálunk ez nincsen. Annak a nyo­morúságak legnagyobb százalékát, amely itt van, azt hiszem, önöknek is mégis csak az or­szág csonkaságának a számlájára kell írniok; másik bizonyos százalékát — hogy mennyit, ez­zel nem foglalkozom — mégis csak oda kell írni a világgazdasági krízis számlájára és ha még marad is valami arra, amiért rossz gaz­dasági vagy pénzügyi politikát folytattak, aa­nak a keresztény politikához semmi köze. Én tehát mindenekélőtt megállapítani kívá­nom, hogy ahhoz a nyomorúsághoz, ínséghez, szenvedéshez, munkanélküliséghez, amely saj­nos, nálunk is van, a kereszténységnek mint ilyennek és a keresztény politikának, semmi köze. A megajánlási javaslatról lévén szó, én azt tartom, hogy minden appropriációs vita volta­képpen politikai lelkiismer et vizsgálás kell, hogy legyen. Nem mondom, hogy gondolkodás nél­kül kell megszavazni a költségvetést, mert egy budget számszerű összeállítása kritikát vonhat maga után, de mégis, amikor tulajdonképpen keretek közé vagyok szorítva, — a budget szám­szerű elfogadása tulajdonképpen még nem is politika — az csak egy kényszerűség, hogy az államháztartási budgetet el kell fogadni, de, hogy kinek adom meg a politikai hatalmat, hogy ezen budget alapján az országot kormá­nyozza, ez politikai kérdés és ekkor kell az 60*

Next

/
Thumbnails
Contents