Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

360 Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, osütörtökön. ciói az egész gazdasági területre kiterjednek, és ma nem arról van szó, hogy helyes-e ez vagy sem, hanem csak arról, hogy hol lehet a helyes határvonalat megvonni abban, hogy mely feladatok azok, amelyek kizárólag állami feladatok, és melyek azok, ahol az állam, csupán a megángazdasági tevékenység irányításának és ellenőrzésének feladatát kell, hogy vállalja. Tisztán csak erről van ma szó. De tovább megyek. A fejlődés tovább ment, mert látjuk, hogy a tendencia, ez az irányzat ma már a gazdasági területeken túlmenőleg a jog területén is érvényesül. Hiszen méltóztassanak csak visszaemlékezni arra, a közelmúltban még életben volt intézményre, azokra a beavatkozásokra, amelyek a magántulajdon terén haszonbérleteknél, lakbérleteknél, a földreform terén jelentkeztek nemcsak nálunk, hanem az" egész világon, úgyhogy a fejlődés menetét nézve ebből az egy példából is látjuk azt, hogy 120 év alatt a gazdasági szabadság principiuma, a laissez faire, laissez aller principiuma hova fejlődött. (Éber Antal: Ezért jutunk idáig, ahol vagyunk, mert így fejlődött!) Én a konzekvenciákat még nem vontam le tisztán. Csak ismertetni kívánom azokat a fejlődési folyamatokat, amelyeket — azt hiszem — nem is árt egyszer világosan megmondani és látni. (Ügy van! jobbfelől.) De van egy másik irányzat is, amely szintén e gazdasági szabadság tabuként tisztelt elveinek áttörését jelenti- Itt van az a tendencia, amelyről Hunyady t. képviselőtársam is megemlékezett, a kötött gazdálkodás felé vezető irány. Evidens, hogy a kötött gazdálkodás felé való törekvés részben a szabadverseny kinövéseivel szemben való védekezést jelenti. Hogy vannak olyan kooperációk, kartellek, trösztök, — szövetkezetek, ha úgy tetszik, mert hiszen ezek is ebbe a kategóriába tartoznak -— amelyek (Ulain Ferenc: Hagyni kell őket, hogy tovább raboljanak! — Mozgás és zaj jobbfelől.) ebből nem következik az, hogy az egyesülési törekvésben mindig ártó tendenciát keressünk. Ez egy faktum, ez egy nizus, ez így van, ezzel számolni kell- Ezt is csak azért hozom fel, hogy ez ismét bizonyítéka annak, hogy hova változott el például a szabadforgalomnak, a gazdasági szabadságnak, a szabadversenynek gondolata, amikor a gazdasági élet maga rak fékeket annak a szabadversenynek érvényesülésére. Még egy harmadik példát hoznék fel arra, hogy mennyire átváltoztak ezek a gondolatok és elvek. Amíg a gazdaságilag függőségben lévő gazdasági egyed; a múlt század! közepén, akár a földbirtokos és jobbágy közötti viszonylatban, akár a céhen belül a mester és a legény közötti viszonylatban az élet különböző viszontagságaival szemben relatív biztonságot talált, addig ezeknek a kötelékeknek megszűnésével ez a biztonság megszűnt. Ettől az időponttól kezdve megint láttunk egy tendenciát, amely arra irányul, hogy az élet különböző' esélyeivel szemben a gazdaságilag függőségben lévő egyedek magukat biztosítsák. És itt eljutottunk a társadalombiztosításnak gondolatához, amely sok államban már a munkanélküliség esetére való biztosításban tulajdonképpen a koronáját tette fel mindennek az irányzatnak, amely ezen ártéren megnyilvánult. Ez szintén eklatáns példája és bizonyítéka annak, hogy hogyan változott át a princípium, a laissez faire laissez aller principiuma, a szabadversenynek, az erők szabad érvényesülésének principiuma. Teljesen megváltoztak tehá| ezek az alapok, teljesen más világban élünk és teljesen más világ felé tendálunk. Éppen ezért itt mindazok a regulatorok, amelyek ebbe a más alapokon felépült gazdasági világrendbe be voltak építve, — nevezzük ezt kamatnak, nevezzük ezt diszkontnak, nevezzük ezt aranynak, nevezzük hitelmegszorításnak vagy akármiféle más szisztémának — nem tudták a hivatásukat betölteni és valljuk Ibe őszintén, csődöt is mondottak. Akármennyire groteszk ez a példa, mégis felhozom, — a statisztikai adatokért nem vállalok felelősséget, én is csak máshol olvastam — hogy például a francia Banknak egész aranykészlete megfelel egy körülbelül 4 és félméter élhosszúságú kockának, és ez előtt a kocka előtt fekszik hason az egész európai közgazdaság, ez lett az európai közgazdasági élet urává, a helyett, hogy az arany és a pénz visszaszoríttatnék arra a szerepre, — amely a rendeltetése — hogy a gazdasági élet motorikus eszköze, szolgája legyen. (Úgy tfan! Úgy van! jobbfelől.) Miután a közgazdasági tudományok, majdnem azt mondhatnám, sántikálnak az élet fejlődése után, az élet maga igyekszik bizonyos új csapásokat és irányokat találni, és errevonatkozólag is már egészen bizonyos irányokat láthatunk, hogy ezek az irányok helyesek-e vagy nem, ezen megint nem vitatkozom, csak a tényeket kívánom ebben a pillanatban ismertetni. Az egyik irány, amelyről Hunyady t. képviselőtársam is megemlékezett, az autarkiára való törekvés. Kétségtelen, hogy a háború volt az autarkiának iskolája. Először a hadviselt államok éltek vele, mert amikor a hadviselő államok rájöttek arra, hogy bekövetkezhetik egy olyan időpont, amikor a legtisztább önellátásra vannak utalva akár sztratégiai, akár más szempontból, ezek-"az- államok a háború utáni időszákban is az önellátási szisztémára igyekeztek berendezkedni. De nemcsak a hadviselt államoknál látjuk ezt a tendenicát. Maga a háború idézte elő azt, hogy a tengerentúli államokban, így Kínában, Japánban, Ausztráliában, amelyek a háború következtében közlekedési szempontból el voltak vágva Európától, egymás után keletkeztek olyan ipari centrumok, amelyek azelőtt azért nem voltak életképesek, mért hiszen ezeknek az államoknak rendeltetése az volt, hogy a nyersanyagokat szállítsák a nagy európai ipari államoknak és az itt feldolgozott iparcikkeket kapják cserébe vissza. Az autarkies törekvés tehát a háború következtében itt is megnyilvánult; hiszen köztudomású dolog, hogy például a textilipar Kínában és Japánban ma már olyan versenyt támaszt az angol textiliparnak, hogy az jóformán már nem is konkurrenciaképes ezekkel az iparokkal szemben. Ugyanezt látjuk Amerikában, ahol az autarkies törekvés már a háború előtt jelentkezett és ahol a háború ezt természetszerűleg a legteljesebb mértékben kifejlesztette. Amerika a háború után olyan hihetetlen védővámokkal veszi magát körül, hogy az európai behozatal úgyszólván lehetetlenné vált. És végül itt van a szovjet. Hogy sikerül-e az ötéves terv vagy sem, arról nem beszélek, bizonyos azonban, hogy a legtisztább autarkia ott van megvalósítva. Kérdezem minden józanul gondolkodó embertől, hogy ilyen kétségtelenül megnyilvánuló tendenciával szemben- meg tudnak-e állani Európának nem gazdag, nem a hadviselésből győztesen kikerült államai, hanem a legyő-