Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. egészen egyszerű, majdnem azt mondhatnám, kézenfekvő példát venni, amely talán nem teljes mértékben világítja meg ezt az állításomat, de mégis némiképpen rávilágít — méltóztassék tekintetbe venni, hogy a krízis elérte azokat az államokat is, amelyek nemcsak hogy nem voltak hadviselő államok, (Fábián Béla: Nem téphették ki magukat az együttesből!) hanem — hogy úgy mondjam — semmiféle közösségben sem voltak, még közvetve sem, az európai termeléssel vagy gazdasági rendszerrel, (Ulain Ferenc: Nem számít!) szóval elérte azokat is, amelyek egészen más kontinensen, úgyszólván teljesen más gazdasági rendszerben éltek. (Ügy van! jobbfelől.) Ebből csak azt a konzekvenciát akarom levonni, hogy tisztán politikai metódusokkal a világkrízist megoldani és az abból kivezető utat megtalálni nem lehet. Van egy másik felfogás, amely kizárólag gazdasági okokra vezeti vissza a világkrízis forrásait és ebből kifolyólag gazdasági metódusokkal kívánja a válságot orvosolni. Ez azt mondja, hogy az a válság okaiban azokhoz a kritikus jelenségekhez hasonlít, amelyek az elmúlt 150 esztendőben úgyszólván ciklikusan jelentkeztek és visszatértek a gazdasági életben. (Erdélyi Aladár: Mindig visszatérnek!) Azt hiszem, itt is tévedés van, mert azok az elmúlt korszakokban megismétlődött válságok objektív okokra voltak visszavezethetők, rendesen arra, hogy a termelési eszközökben és javakban, főleg elsőrendű szükségleti cikkekben bizonyos zárt gazdasági területen belül hiány mutatkozott. Ennek a hiánynak következtében jelentkezett az éhínség, a munkanélküliség, jelentkezett a hitelválság, amely jelenségeket a szomszédos vagy érdekelt államok közreműködésével, a kivándorlási szelep megnyitásával is le lehetett vezetni. De ma, amikor a termelési eszközökben és javakban az egész gazdasági élet olyan bőségével állunk szemben, amely bőség az emberi

1 ség történelmében még nem fordult elő, evidens, hogy a válság nem objektív okokra, hanem valami másra vezethető vissza, valahol a szisztémáiban, a rendszerben kell a hibának lennie. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: A kapitalizmus rendszerében! Nagyon helyes! — Jánossy Gábor: A világgazdasági rendszerben és nem a hazaiban!) Hangsúlyozom, egyelőre tisztán világgazdasági szempontból beszélek,^ a magyar gazdasági kérdéseket egyelőre még nem is érintem. (Zaj jobbfelől.) Érdekes, hogy az elmúlt 120—150 esztendőben az emberiség úgyszólván összes szellemi javait, szellemi képességeit a műszaki tudományokban és a természettudományokban lényegében a javak termelésére^ fordította és elmulasztotta a javak forgalmának és a javak elosztályozásának szabályozására megfelelő metódusok kidolgozását. (Ulain Ferenc: Nem is igen lehet olyaat kitalálni. — Zaj.) Majdnem azt mondhatnám, hogy a gazdasági tudományok visszamaradtak a műszaki tudományok mögött. Majdtnem azt mondhatnám, hogy a homo technicus fejlődésében túlszárnyalta a tudományos értelemben vett homo oeconomicus-t. Valamelyik gazdasági szakkönyvben erre igen érdekes szemléltető példát olvastam. Arról van szó benne, hogy ha egy folyót, vagy nagy szakadékot valamiképpen át kell hidalni, (Gaal Gaston: A bürokraták csak osztozni tudnak, osztani nem! — Zaj.) ahbaa. a tekintetben, hogy ezt a célt műszakilag meg lehet valósítani, semmi néven nevezendő kétség nem KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 359 merül fel, legfeljebb arróil lehet szó, hogy annak a hídnak a konstrukciója milyen legyen. De arra nézve, hogy a gazdasági élet szakadékait áthidaló eszköz, a pénz vagy a tőke ilyen és olyan gazdasági helyzetben, ilyen és ilyen előfeltételek mellett, milyen rendszerben, milyen metódussá! álljon a gazdasági élet rendelkezésére, erre aézve megbízható metódusokat, megbízható eljárásokat a gazdasági tudományok eddig még nem produkáltak. T. Ház! Bizonyos tehát az, hogy a válság okát felfogásom szerint sem r az említett politikai, sem az említett gazdasági körülményekben nem lehet keresni. Valójában azonban felfogásom szerint ott kell keresni a válság okait, hogy azok az alapok, amelyeken egy 120—150 éves gazdasági rend felépült, eltolódtak, megváltoztak, az ezeknek az alapoknak a tartalmát képező fogalmak szintén változáson mentek keresztül, sőt bizonyos tekintetben anakronizmussá is váltak. Es mik voltak ezek az alapok? Egy elv, a gazdasági szabadság elve, amelyen belül jelentkeztek azok a prineipiumok, amelyeket általában a laisser faire, laisser passer elvének, az erők szabad érvényesülése elvének, a szabad verseny elvének ismertünk. Méltóztassanak megengedni, hogy néhány példával rámutassak arra, hogy ezek az elvek hogyan változtak át egy 120 éves fejlődés rendjére, és hogy micsoda átalakuláson és eltolódásokon estek keresztül azok az alapok, amelyeken az egész gazdasági világrend felépült. Az alapok eltolódására nézetem szerint a legerősebb befolyást gyakorolta, (Éber Antal: Az intervencionizmus!) körülbelül a múlt század közepétől kiindulva a nemzeti öntudat felébredése. A nemzeti öntudat felébredése annyiban, hogy amíg azelőtt egy nemzet egy sorsközösségben, nyelvközösségben élő egyedeknek együttes ségét^ együttélését alkotta, addig az idők folyamán ennek a nemzeti öntudatnak befolyásolása következtében e mellett a sors- és nyelvközösség mellett kialakult a nemzeti államok organikus egysége. Ennek egyelőre csak politikai hatásai voltak, de mély befolyást gyakorolt ez a gazdasági életre is. Kiderült ugyanis, hogy míg régebben az állam a magángazdaságtól teljesen elkülönített szférában élt, s a magángazdaság a közéleti funkciótól, az államra ruházott közigazgatási funkcióktól teljesen külön életet élt, addig újabban a magángazdaság annyi szállal van összekötve a közérdekkel, hogy a közérdek mellett semmi néven nevezendő magángazdasági tevékenység sem állhat meg függetlenül. Ennek hatása elsősorban nemzetközi vonatkozásokban jelentkezett, mert hovatovább az egyes nemzeti államok egymással szemben a nemzetközi forgalom szempontjából, mint zárt egységek jelentkeztek, és majdnem azt lehet mondani, hogy a külkereskedelmi forgalom töibbé-kevésbbé állami privilégiummá vált. De nemcsak nemzetközi viszonylatban jelentkezik ez az átalakulás, hanem — mondjuk — egy zárt gazdasági területen belül is, amennyiben látjuk, hogy bizonyos gazdasági feladatok, gazdasági funkciók ma már kizárólag állami feladatoknak tekintendők. Itt van a posta, a vasút, a telefon, stb. (Éber Antal: De Angliában nem!) Angliában nem, t. képviselőtársam, de az átalakulási folyamat ott más területeken talán előbb megy végbe, mint a kontinensen. Ez azonban semmi körülmények között sem cáfolja azt a tényt, hogy ma bizony az államnak bizonyos gazdasági funk49