Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

358 Az országgyűlés képviselőházának 101 gyávaság. Én és politikai barátaim, akik a nemzet egyetemével együtt a múlt kormány bűneiért és a jelenlegi kormány hibáiért kénytelenek leszünk a felelősséget elvállalni és a konzekvenciákat elviselni, legalább ennek a gyávaságnak ódiumát nem akarjuk magunkra venni és ennek következtében az appropriáeiós törvényjavaslatot elfogadni nem tudjuk. (Éljenzés a baloldalon. — A szónokot többen üdvöslik.) Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Ángyán Béla! Ángyán Béla: T- Ház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt a t. Háznak és előttem szólott Hunyady t. képviselőtársamnak is elnézését kérem, bogy a parlamenti szokásoktól eltérően nem kapcsolódom bele az előttem elhangzott felszólalásba azért, mert annak bizonyos részeiben politikai momentumokat is láttam és miután a magam részéről csupán gazdaságpolitikai kérdésekkel akarok foglalkozni, távol akarom tartani ettől a gazdaságpolitikai fejtegetéstől azokat a politikai momentumokat, amelyeket a képviselő úr jónak látott a vitába bedobni. Gazdaságpolitikai fejtegetéseit illetően azonban beszédem folyamán, azt hiszem, alkalmam lesz rámutatni egy és más tévedésére, bár tagadhatatlan, hogy olyan gondolatok tömegét vetette fel, amelyek igenis megfontolásra érdemesek és olyan gondolatokat is vetett fel, amelyekkel teljes mértékben egyetértek. Azonban úgy és ahogyan ő ezeket a gondolatokat talán kissé rapszodikusan — ha szabad ezt a kifejezést használnom — egy kissé talán rendszertelenül elénk tárta, sok vonatkozásban félreértésre adhatnak azok alkalmat, holott meg vagyok győződve arról, hogy azok az intenciók, amelyek ezeknek a gondolatoknak ismertetését sugallták, teljes mértékbenhelyesek és nemesek voltak. Őszintén megvallom, hogy eddig gazdaságpolitikai kérdésekhez én a nyilvánosság előtt sohasem mertem hozzászólni. Akadályozott ebben talán a túlzottan értelmezett törvényhozói lelkiismeret. Hogy mégis hozzászólok gazdaságpolitikai kérdésekhez, ennek két oka van. (Halljuk! Halljuk!) Először is hosszabb idő óta tanulmányokat folytattam ezen a téren. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak- Kérem a jobboldali képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. Ángyán Béla: Ezen tanulmányok eredményeként bizonyos gondolatokat, bizonyos új irányokat volt alkalmam megismerni, ezen tanulmányok rendjén bizonyos gondolatokat magamévá tettem, esetleg átalakítottam, esetleg azok alapján új gondolataim támadtak, amelyeknek ismertetését azért tartom szükségesnek, mert kétségtelenül újabb gondolatokra késztetnek és kétségtelenül alkalmasak _ arra, hogy vitát provokáljanak és inszcenáljanak. (Erdélyi Aladár: Milyen jó, ha nyugalomba, megy valaki!) A közbeszólásokra majdi későhb fogok felelni. De egy másik okom is van^ arra, hogy hozzászólják ezekhez a témákhoz, és pedig az, hogy az úgynevezett közgazdasági szakértők valamiképpen (Gaal Gaston: Csődöt mondtak!) nagyot estek több-kevesebb kivétellel az én szememben. Ilyen közgazdasági szakértők alatt a hivatásos közgazdászokon kívül értem mindazokat az urakat, akik — mondjuk — a gazdasági életben valamilyen nagyobb vállalat, akár pénzintézet, akár ipari vállalat élén álla- I nak, úgyszintén az érdekképviseletek exponen- I seit és azokat a közgazdasági irodalommal fog- • . ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. lalkozókat, akik mind együttvéve valamilyen láthatatlan szövetségben vannak (Lázár Andor: Céhben!) — mondjuk, egy céhszerű szövetségben vannak — és akkor, ha magunkfajta laikus ember, aki nem tartozott ebbe a szövetségbe, gazdasági kérdésekhez hozzászólt, eddig a legtöbb esetben udvarias meghallgatásra, de mindenesetre egy vállveregető mosoly kíséretében történő meghallgatásra talált. (Ügy van! Úgy van!) Ujabban azonban, különösen nemzetközi relációban azok a szakértők, akik mint kompé* tens fórumok szerepelnek gazdasági kérdésekben, sokszor már a prepotenciával határos magatartást árulták el, és akkor, amikor a világkrízis legnagyobb erejével kirobbant és rázúdult az emberiségre, azt kellett látnom, hogy ez a prepotencia átalakult impotenciává. (Erdélyi Aladár: Nincs szükség külföldi példákra! Elég van itthon is!) Mert bizony azt látjuk, hogy ezek az urak több-kevesehb kivétellel nem tudják a válságból kivezető utat megjelölni, (Ügy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) a kibontakozás útját megtalálni. Elég itt rámutatni a népszövetségig bizottság legutóbbi jelentésére, amelynél, majdnem azt mondhatnám, Zeileis-szerű tünettel állunk szemben, (Gaal Gaston: Gyerekesség!) mert nekünk ugyanazt a gyógyszert ajánlják, amikor azt mondják, hogy csökkentsük importunkat és növeljük exportunkat, mint ugyanazokban az államokban, amelyekkel tulajdonképpen kereskedelmi forgalmunkat le kellene bonyolítanunk. (Ügy van! Úgy van! — Erdélyi Aladár: Sajnos, mi hívtuk őket!) T. képviselőtársam, hogy ezek az urak miért jöttek hozzánk, az más kérdés, de az bizonyos, hogy máshol is ahová mentek, és ahová nem mi küldtük őket, ugyanazt a véleményt adták le. (Gaal Gaston: Az igazság mindenütt igazság!) Mármost ha azt nézzük, hogy tulajdonképpen a válságból való kibontakozás hol keresendő, azt hiszem, abban mindnyájan egyet fogunk érteni hogy mindenekelőtt azt kell megállapítani: hol van a bajnak forrása. (Ulain Ferenc: Na halljuk!) Ügy látom, hogy e tekinitetben a közgazdasági tudományokban és az ezeket művelők között is meglehetősen nagy eltérés mutatkozik. Én tehát mindenekelőtt azokat a gondolatokat szeretném megismertetni, amelyek tanulmányaim eredményeképpen, nem mint az én gondolataim fognak itt jelentkezni, mert szerzőségüket nem vindikálom magamnak, jóllehet ezekkel a megállapításokkal minden tekintetben egyetértek. Általánosságban és így a közvélemény széles rétegeiben is, az a felfogás, hogy ennek a^ világkrízisnek közvetlen oka, illetőleg forrása a világháború, a világháborút követő békeszerződések, a reparációk és azok a téves intézkedések, amelyek a háború következtében történtek. Az én felfogásom szerint a világkrízisnek ilyen mértékben nincs semmiféle okozati összefüggése a világháborúval, mert meggyőződésem, hogy a világkrízis a háború nélkül is kirobbant és bekövetkezett volna, (Ügy van! jobbfelől.) mint ahogy ezt később bátor leszek folytatni. (Ügy van! a jobb- és a szélsőbaloldalon. — Berki Gyula: Nagyon érdekes!) Kétségtelen azonban, hogy a világháború ezt a világkrízist eruptív módon robbantotta ki, és hogy hatásaiban, mind vízszintes, mind függőleges irányban, elmélyítette. De hogy ez a krízis a világháború nélkül is bekövetkezett volna, az egészen bizonyos. Csak arra az egyre akarok itt rámutatni, — méltóztassanak egy