Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. tanáesadó, állandóan mellette áll. (Ügy van! a baloldalon.) Végre azonban szükségesnek tartok, t. Ház, megfontoltan és komolyan egy új inveszticiós politikát is. (Sándor Pál: Miből?) Nem olyan inveszticiós politikát, amely a régihez hasonló, amely egyrészt felesleges kiadásokra pazarolta el az állam jövedelmi feleslegeit és a felesleges módon külföldről felvett kölcsönöket, vagy pedig, amely álproduktív kiadásokra fordította azokat, olyan termelőeszközök konstruálására, amelyek a meglévő termelőeszközök birtokosai és munkásai elől elvették a kenyeret. (Sándor Pál: De azt a kormányt támogatta!) De csak addig, amig fel nem ismertem a dolgokat, hiszen mikor a politikába mint újonc bejöttem, természetszerűen világnézeti meggyőződésemnél fogva találtam megfelelő elhelyezkedést, de amint néhány rövid esztendei itteni munka alapján valamelyest tájékozódtam, habozás nélkül vontam le azt a konzekvenciát, hogy a múlt kormány gazdasági politikája nem helyes, az revízióra szorul. (Buchinger Manó: Reméljük, hogy mai álláspontját is megbánja majd!) Tehát az inveszticiós politikát a fogyasztás érdekében kell folytatni, mégpedig olyan inveszticiós politikát, amely elsősorban közvetlenül lehetőleg sok iparágat foglalkoztat, másodszor pedig közvetve, igénynövelő hatása által a gazdasági vérkeringés élénkítéséhez járul hozzá. Ilyen például az útépítés, nem a nagy luxusutak építése, hanem a bekötő utak építése és elsősorban a falvakban a cementezett, pormentes, kanalizált utak építése, ami rendszerint felkelti az igényt a lakásépítés iránt, ami az ilyen fogyasztási invesztíciós politikának második kardinális része, mert hiszen a kislakásépítés Budapesten és a mezőgazdasági területeken a földmíveslakásépítés, azonkívül, hogy 37 iparágnak ad kenyeret, az igények fokozása által mindenféle egyéb termelő réteg érdekeit is képviseli. (Weltner Jakab: A pengős napszámbérekkel!) Ha most azt kérdezem, miből folytasson ez a szerencsétlen, elődje és a világgazdasági krízis jóvoltából borzasztóan súlyos helyzetbe került kormány ilyen inveszticiós politikát, akkor elsősorban arra mernék rámutatni, hogy az egész kapitalista világ az előtt a feladat előtt áll, hogy a fogyasztást szervezze meg, különben összeomlik ez az egész eddigi felépített termelés. Meggyőződésem szerint az egész világ rendelkezésre álló tőkéi a jelenlegi pénzfedezeti rendszer mellett nem elegendők ezen nagy fogyasztási politika finanszírozására. De minthogy ezt bizonyítani nem tudjuk, még ha el is ismerjük, hogy a rendelkezésre álló, Svájcban, Hollandiában, Franciaországban és Amerikában fekvő tőkék gazdaságos felhasználása ilyen politikát lehetővé tenne, akkor is rá kell mutatnom arra, hogy ez a tőke nem hajlandó egy ilyen politikában résztvenni. Ez a tőke riadtan bujkál az egyik államból a másikba és már a nemzeti bankok pincéiben sem érzi magát biztonságban, hiszen egy általam ismert francia nagy cég 25 millió frank értékű aranyát saját széfjében tartja, mert már a francia nemzeti bankot sem érzi elég biztosnak arra, hogy a maga vagyonát ott tartsa. Ennek következtében, amikor vagy nincsen az egész világnak elég tőkéje ahhoz, hogy _ a szükséges fogyasztási politikát inaugurálja, vagy másrészt a tőke hisztériás félelme következtében nem hajlandó ilyen politikának maülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 357 gát rendelkezésre bocsátani, akkor természetszerű az a felismerés, hogy a pénzfedezet és a hitelellátás szempontjából az egész világ közgazdaságának új, töretlen utakra kell lépnie; ha az elébe tornyosuló feladatokat meg akarja oldani. Én nem érzem magamat hivatottnak arra, hogy a magam részéről ezt a pénzügyi teóriát fejtegessem, de külföldi szakemberek, különösen a fiatalabbak, állandóan bogozzák ezt a problémát, s állandóan irodalmi termékek járulnak hozzá ez új rendszer felépítéséhez. De ami ennél fontosabb az, hogy jóformán az összes európai államok népeiben egy öntudatlan ösztön él, amely az arany fedezetű pénzrendszer megváltoztatásával, egy egészen más hitelpolitikán keresztül várja gazdasági bajainak megszüntetését. És itt rá akarok mutatni egy körülményre. Eddig ha bárki inveszticiós politikát folytatott, akkor kölcsönt, hitelt vett igénybe. Igaz, hogy ez a hitelező az illető adós vagyonára bocsátotta ki azt a hitelt, de végeredményében nem abban bízott, hogy majd az adós vagyonának értékesítése által fogja a kölcsönbe adott pénzét visszakapni, hanem abban bízott, hogy az a terv, amelyre a pénzt felhasználják és a munka, amelyet a terv végrehajtásába belefektetnek, meg fogja hozni a kamatot és meg fogja hozni a tőkéinek amortizációját is. Végeredményben tehát az előlegezett bizalomra, a tervre és a munkára mobilizálták azt az addig gyűjtött tőkét. Ha ez a processzus szükséges volt abban az időben, amikor ezek a befektetések elsősorban itermelési célokat szolgáltak, amely termelési célok rentabilitása bizonytalannak látszott, nem olyan fontos már abban az időben, amikor az ilyen hiteleket produktív fogyasztásokra kívánják fordítani. Ennek következtében közel áll annak lehetősége, hogy ha ilyen politikának megindítására a külföldi és belföldi tőke magát rendelkezésre nem bocsátja, akkor a tervre és a munkára a jegykibocsátó intézetek előlegeznek tőkét bankjegykibocsátás formájában, amely tőke a tervből és a munkából kamatozik és amortizálódik ki r az illető pénzjegykibocsátó intézet javára. (Sándor Pál: Jól néznének ki ezek az intézetek!) Végeredményben, t. barátom, én tudom, hpgy ez egy újdonság, amely különösen a régi és tapasztalt közgazdasági vezetők szemében lehetetlennek látszik, (Sándor Pál: Lehetetlen!) de ezek a régi vezetők a maguk részéről képtelenek arra, hogy bármilyen kivezető utat mutassanak meg. (Úgy van! Ügy van! half elől. — Zaj.) A régi, ortodox, liberális gazdasági politika vezetői nem tudták megjelölni azt az utat, amelyen a jelenlegi világválságból ki lehet jönni, (Ügy van! Ügy van! half elől.) méltóztassék tehát megengedni, hogy a fiatalabb emberek keressenek és tapogatódzanak olyan utak után, amelyeken ezzel a világválsággal, amelyet nem mi csináltunk, hanem örököltünk, valahogy meg tudunk birkózni. (Fábián Béla: Azért nem kell ekrazitot tenni a ház alá! — Buchinger Manó: Nem ekrazitot, — lekvárt! — Zaj.) Összefoglalva az eddigi elmondottakat, úgy érzem, hogy a Károlyi-kormány gazdaságpolitikai vezetői óvatos politikát kívánnak folytatni. (Zaj.) Az óvatosság érdem, de csak addig érdem, amig az óvatosság alkalmazása által bajokat megelőzni lehet. Ha matematikai pontossággal bekövetkeznek a bajok az óvatosság ellenére is, akkor az óvatosság már nem . erény, az óvatosság nem is óvatosság, hanem