Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

356 Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, osütörtökön. ameilyeket itt a Képviselőházban és a Felsőházban is a kormányzat pénzügyi exponensei hangoztattak, a következő elgondoláson alapulnak. Először biztosítani kell az államháztartás egyensúlyát. A biztosított államháztartás mellett helyreálló gazdasági bizalom a gazdasági vérkeringést is fokozni fogja. A gazdasági vérkeringés fokozásával újból megindul a termelés és a tőkegyűjtés processzusa és így önmagától fog helyreállani egy erosebb és élénkebb gazdasági élet. T. Ház! Nem akarok ma annak a taglalásába bocsátkozni, hogy az államháztartás egyensúlyának helyreállítása az eddig javasolt eszközökkel egyáltalában lehetséges-e. Annak ellenére, hogy ezen a téren bizonyos szkepszissel vagyok eltelve, nem akarom a magam részéről pesszimisztikus nézetek hangoztatása által a kormány munkáját nehezíteni, de rámutatok arra, hogy ha az államháztartás egyensúlyát valamilyen ponton 850, 750 vagy 700 milliónál helyre is tudná a kormány állítani, a helyreállított államháztartás egyensúlya önmagában még egyáltalában ^ nem biztosítaná a gazdasági élet vérkeringésének újból való megindulását, nem biztosítaná a vállalkozási kedvet, mert minden vállalkozó arra kell gondoljon, hogy neki ugyanazokra a gazdasági egyedekre kell számítani, mint fogyasztókra, akik mint adófizetők, az utolsó fillérüket már befizették^ az államkasszába, ennek következtében vásárlóerejük nincs s az élénkebb és fokozottabb gazdasági élet megindítására ez önmagában elegendő alapot nem nyújt. Kifogásolom továbbá azt, hogy a kormány kamatpolitikája teljesen orthodox. A^ pénzügyminiszter úr végre most már — hónapokkal később — keményebb álláspontra helyezkedett, de meggyőződésem szerint ez csak akkor lett volna helyes, ha akkor foglalta volna el ezt az álláspontot, amikor azt az ellenzék már követelte, legkésőbb pedig a múlt év decemberében. De itt a pénzügyminiszter úrnak a külfölddel szemben egy alkalmazható elvet ajánlok -a figyelmébe. Ő és a tőkések is azt mondják, hogy a kamat azért magas, mert a tőke bizonytalan. Mutasson rá a pénzügyminiszter úr, hogy a Magyarországra adott tőkék azért lettek bizonytalanok, mert magas volt a kamat. Ha 3—4%-kai adták volna ide a tőkét a külföldi hitele'zők, akkor még a. mai nehéz gazdasági helyzetben, a mai értékesítés nehézségei között is az ő tőkéjük lényegesen biztosabb lett volna, mint amennyire biztos most, amikor 8—10%-os kamatfizetés mellett vérszegénnyé vált az egész magyar közgazdaság. Annak az álláspontnak érvényesülését pedig, amelyet a t. pénzügyminiszter úr elfogadott a külföldi hitelezőkkel szemben, a Nemzeti Bank hitelpolitikájánál még mindig nem látjuk. Ha tudjuk, hogy még a nagy OsztrákMagyar Monarchia biztosított piacán és lényegesen magasabb árak birtokában az a magyar földtulajdonos, aki 5%-kai volt kénytelen pénzt felvenni, már vakarta a fületövét, mert 5%-nak a földből való kihozatala lehetetlen volt, akkor a mai viszonyok között lehetetlen elgondolni, hogy a magyar földből 9-5%-ot ki lehessen termelni. Ha nem is megyek olyan messze, hogy a t. többségi párt vezére által ^ követelt debreceni kamatlábat a magam részéről követeljem, amely debreceni kamatlábnak, az 1%-nak követelése által a politikai bemondások világrekordját könnyedén megdöntötte a t. volt miniszterelnök úr, — igaz, hogy az acélszalaggal való utánmérésnél meg lehet állapítani, hogy ez a világrekord nem hitelesíthető, mert egyszerűen blöff — azonban annak ellenére a Magyar Nemzeti Bank kamatlábának lényeges leszállítását, ha nem is a debreceni mértékre, az egész ellenzék komoly politikusainak követelniök kell. (Úgy van!. Úgy van! a balközépen.) Még valamire mutatok rá. A t. pénzügyminiszter úr múltkori felszólalásában azt mondotta, hogy a magyar nemzet az, amely legkevésbbé szereti a maga államát. Ismét egyik jele annak, hogy a pénzügyi politikát vezető tisztelt urak bizonyos dolgokat meglátnak, de nem ismerik fel azok jelentőségét. Azok a nagy tömegmozgalmak, amelyek a háború utáni generáció lelkéből fakadva ma egész Európában mindenütt előretörésben vannak, nem az etatizmust, hanem a nacionalizmust szolgálják és amilyen hűséggel és ragaszkodással szolgálja, minden ilyen mozgalom a maga nemzetének eminens érdekeit és ennek létalapját lenn a mezőgazdasági munkásságnál, a kisgazdánál. az ipari munkásságnál keresi, éppen annyira felismeri, hogy az állami öncélúság, az állami szuverenitás egyoldalú hangoztatása, az állami terhek gazdaságellenes nyomása és az állami határok rideg merevsége az, ami egész Európában a gazdasági élet megerősödését és helyreállását lehetetlenné teszi. A pénzügyi kormányzat még mindig nem ismeri fel, hogy a magyar államnak aktív politikát kell folytatnia. Nem ismeri fel azt, hogy a külföld jóindulatától nem igen várhatunk segítséget, hogy a külföldre bazírozva, magyar gazdaságügyi politikát folytatni nem lehet, hanem, hogy saját erőnkre támaszkodva kell összeszorított fogakkal az agrárlakosság érdekét érvényesítő kisember-politikát folytatni. Mik ennek az eszközei? Elsősorban eszköz az a kamatpolitika és az az ipari reorganizáció, amely az ipari cikkek árának olcsóbbodásával a szegény lakosság érdekeit szolgálja. Másodszor: a magyar terményeknek nemzetközi alapon árucserével való elhelyezése, mert enélkül a mi terményeinket aratás után értékesíteni képtelenek leszünk. Harmadszor: a földteherrendezés keresztülvitele. Erről már ankétezünk, erről beszélünk és tárgyalunk hónapok óta. De vannak külföldi példák: Bulgária, ahol aránylag sikerült, Románia, ahol nem sikerült, Szerbia, ahol megakadályozták, Németország, amely a'z Osthilfe keretén belül bizonyos területen eredményeket tud felmutatni. Mindezeknek a tapasztalatoknak alapján állami intervencióval, de a kényszeregyezséghez hasonló módon a hitelező és az adós tárgyalásával a megfelelő intézkedéseket záros határidőn belül életbe kell léptetni nemcsak gazdasági, hanem állambiztonsági okokból Is, mert a kisgazdatársadalom elégedetlenségét csak ennek a kérdésnek méltányos és okos megoldásával lehet levezetni. Itt rámutatok egy-két csekélyebb fontosságú kérdésre, amely azonban éppen ezeknél a szociális okoknál fogva a földteherrendezés keretén^ belül, vagy attól függetlenül szintén megoldásra vár. Ilyen a hátralékos adók és illetékek kérdése, a szegény nyomorult emberek viskójára betáblázott ápolási díjak kérdése, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) a közjegyzői díjak újabb szabályozása, amiknek meg nem történte^ mindennap ezer és ezer újabb kis vexaturával teszi lehetetlenné a kisember életét és a nyomorúság mellett idegesség és elégedetlenség formájában, mint rossz