Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

354 Az országgyűlés képviselőházának 101, ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. ként a gazdasági összefogást hirdeti. Ez az első. A második részben kereskedelempolitikai, részben általában közgazdasági felismerés hiá­nya. Nélkülözöm a kormánynak állásfoglalá­sát a pénzügyi és kereskedelemügyi politika legfontosabb kérdéseiben, a sza'badkereskede­lem, illetőleg a tervgazdaság kérdésében. Ami­kor ezekből a padsorokból a szabadkereskede­lem legerősebb bajnoka, Éber Antal képviselő­társunk több ízben kifejtette a maga megoka­datolt álláspontját, vagy amikor a mérsékelt tervgazdaság kiváló propagálója, Eckhardt Tibor képviselőtársunk szintén ismertette és ismételte a maga álláspontját, a kormányzat sem szavaiban, sem cselekedeteiben nem je­lölte meg, hogy milyen irányt kíván követni­Ez a nagy vita pedig meggyőződésem sze­rint tulajdonképpen már eldőlt; eldőlt pedig akkor, amikor nem csak a keleteurópai agrár­államok, hanem a nyugati iparállamok is fel­ismervén, hogy az ő mezőgazdaságuk, amely túlnyomórészt kis, önálló parasztgazdaságokon alapszik, nem versenyképes a tengerentúli termeléssel, sem pedig az orosz termelési rend­szerrel, ebből nem azt a konzekvenciát vonták le, amit a liberális szabadverseny idején le kellett volna vonni, tehát hogy a parasztgaz­daságok megszüntetésével s az ipari gyártásra való specializálódással gazdasági szükségletü­ket a kereskedelem alapján szerezzék be, ha­nem látszólag nem gazdasági okból, hanem népegészségügyi, állambiztonsági és szociális struktúra indokaiból, a mezőgazdaság mester­séges védelmére határozták el magukat Hogy ez mennyire indokolt, ezt látja bárki, aki va­laha Londonba utazott^ és az ott sürgő-forgó csenevész kis városi nép között látta azokat a gyönyörű szál angol rendőröket, akik mind angol mezőgazdák fiai. Mutatja ez, hogy a fa­lusi élet mennyivel szebb emberpéldányokat termel, s hogy a nagy közületek biztonságát csak a nép egészséges fiaira lehet nyugodtan rábízni. Ennek következtében szabadkereske­delem csak olyan államok között lehetséges, amelyek ezt az elvet, a mezőgazdaság mester­séges védelmét, közösen elismerik, amelyek ennek következtében közös vámfalakkal haj­landók védekezni a külső, gazdaságilag erősebb versennyel szemben és amely területen ez a vámvédelem hatékony is tucl lenni, amely tehát végeredményben mezőgazdasági szempontból behozatalra szorul. Ennek következtében mező­gazdasági szempontból a kontinentális Euró­pában csak abban az esetben lehetséges a sza­badkereskedelem felé való törekvés, illetőleg a kereskedelem gátlásainak fokozatos meg­szüntetése, ha az államok mezőgazdaságuk vé­delmére közösen szövetkeznek és az ennek vé­delmére szükséges intézkedéseket közös elhatá­rozással léptetik életbe. A harmadik felismerés, amelyet nélkülö­zök, a termelési eszközök^ birtokára és egyálta­lában a termelési politikára vonatkozik. Mi itt valamennyien bizonyos fokig- Marx ideológiá­jának befolyása alatt állunk, aki a termelési eszközök birtokánál csak két faktornak, a tő­kének és a munkának, a tőkésnek és a munkás­nak viszonyára van tekintettel. Ebből a szem­pontból magamévá teszem egy igen kiváló honlfitársunknak, . Ligeti Pálnak r fejtegetéseit, amelyeket könyvében és több előadásában is­mertetett, aki rámutatott arra, hogy az elmúlt liberális, gazdasági szabadverseny öldöklő harca rengeteg emberi szenvedés árán, de mégis az egész emberiség szempontjából hasz­nothajtó módon, egy grandiózus termelési ap­parátust épített fel, azonban ezen termelési ap­parátus birtokában részesek azok a tőkések, akik a maguk hasznának jelentékeny részét mindig újabb termelési eszközök felállítására fordították, de részesek benne a munkások is, akik mindezen idő alatt nem kapták meg azt a méltó bért, amelyre a munkaelosztás alapján számíthattak volna, — ezt igazolja Ford erre­vonatkozó tanulmánya is — de birtokában van még egy faktor, amelyet eddig kifejeltet­tek, a fogyasztóközönség, amely évtizedeken át mindig többet fizetett az áruért, mint a hogyan a rentabilitási kalkuláció alapján kellett volna fizetnie, tehát a mai nagytőkés termelési rend­szer eszközei a tőkésnek, munkásnak és fo­gyasztónak közös birtokában vannak, a fo­gyasztó bizalmi embere lévén az állam, az ál­lam beavatkozásának ezáltal bizonyos erkölcsi, magántulajdoni alapja is meg van teremtve. Fel kell továbbá ismernünk azt, hogy nagy vonásokban a kapitalista államokban a terme­lés felépítése véget ért, minden új nagy gyár alapítása, minden új termelési eszköz alakítása kenyeret vesz el, munkaalkalmakat szüntet meg és minden új vállalkozás régi vállalkozá­sokat foszt meg életlehetőségétől. Ennek követ­keztében a kapitalista államokban nem a ter­melésnek, hanem a fogyasztásnak a megszer­vezése az a feladat, amely előtt a magántulaj­donnak, de az államnak is állnia kell. Ezt nem cáfolja meg, hanem erősíti az a processzus, amelyet az orosz szovjet területén látunk, mert bár az orosz szovjetnek kollektív az el­gondolása, de a kapitalizmus módszereivel mégis csak a termelést építi ki s nála is akkor fog bekövetkezni a krízis, amikor ezt a felada­tot befejezte és amikor neki is a fogyasztás el­osztásáról kell gondoskodnia. Végeredmény­ben tehát azt, amit az orosz szovjet csak most épít fel: azt gazdaságilag kielégítő módon, ha­bár emberi szenvedések okozása által a kapi­talista gazdasági rend már befejezte. A most következő feladat, a fogyasztás megszervezése. Ezen felismerésekből bizonyos konzekven­ciákat kellett volna levonnia a magyar kor­mánynak. Az első aani a gazdálkodásnak ka­tonai alapokon való megszervezésére nézve szükséges. Nélkülözöm a konzekvenciák levo­nását abból a szempontból, hogy a nemzetközi tárgyalásokban a magyar kormány nem tette ezt a felismerést a tárgyalások alappilléreivé, nem mutatott rá ennek tarthatatlanságára és ennek következtében valóságos gazdasági ala­pokon nyugvó gazdasági politika megvalósítá­sát nem sürgette és nem hirdette, pedig ha ennek hirdetésében előljár, az egész európai felvilágosodott közvéleményt elsősorban állít­hatta volna maga mellé. Azonkívül azt is hiányolom, hogy saját maga sem gyakorolja elég konzekvensen, főleg az utódállamokkal való tárgyalásokban, ennek a felismerésnek alkalmazását. Aki pedig azt mondja, hogy az utódállamokkal való gazda­sági tárgyalásoknak vagy gazdasági kapcso­latnak útjában áll a revízió, annak azt mon­dom, hogy meggyőződésem szerint Magyar­országon reviziót csalk gazdasági alapon, vagy a népek^ szabad önrendelkezési jogának érvé­nyesítésén át lehet szolgálni és a szabad gaz­dasági kapcsolat, az állandó érintkezés, a for­galom úgy az egyiket, mint a másikat elő­mozdítani és szolgálni tudja. (Rakovszky Ti­bor: Ez igaz!) A másik szempontból, a szabad kereskedelem és a protekcionizmus viszonyá­nak szempontjából a kormány még ott sem tart, ahol a nyugati ipari államok tartanak, mert nem ismerte fel az alaptételt, a paraszt­gazdaságok minden áron való védelmének köte-

Next

/
Thumbnails
Contents