Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-101
354 Az országgyűlés képviselőházának 101, ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. ként a gazdasági összefogást hirdeti. Ez az első. A második részben kereskedelempolitikai, részben általában közgazdasági felismerés hiánya. Nélkülözöm a kormánynak állásfoglalását a pénzügyi és kereskedelemügyi politika legfontosabb kérdéseiben, a sza'badkereskedelem, illetőleg a tervgazdaság kérdésében. Amikor ezekből a padsorokból a szabadkereskedelem legerősebb bajnoka, Éber Antal képviselőtársunk több ízben kifejtette a maga megokadatolt álláspontját, vagy amikor a mérsékelt tervgazdaság kiváló propagálója, Eckhardt Tibor képviselőtársunk szintén ismertette és ismételte a maga álláspontját, a kormányzat sem szavaiban, sem cselekedeteiben nem jelölte meg, hogy milyen irányt kíván követniEz a nagy vita pedig meggyőződésem szerint tulajdonképpen már eldőlt; eldőlt pedig akkor, amikor nem csak a keleteurópai agrárállamok, hanem a nyugati iparállamok is felismervén, hogy az ő mezőgazdaságuk, amely túlnyomórészt kis, önálló parasztgazdaságokon alapszik, nem versenyképes a tengerentúli termeléssel, sem pedig az orosz termelési rendszerrel, ebből nem azt a konzekvenciát vonták le, amit a liberális szabadverseny idején le kellett volna vonni, tehát hogy a parasztgazdaságok megszüntetésével s az ipari gyártásra való specializálódással gazdasági szükségletüket a kereskedelem alapján szerezzék be, hanem látszólag nem gazdasági okból, hanem népegészségügyi, állambiztonsági és szociális struktúra indokaiból, a mezőgazdaság mesterséges védelmére határozták el magukat Hogy ez mennyire indokolt, ezt látja bárki, aki valaha Londonba utazott^ és az ott sürgő-forgó csenevész kis városi nép között látta azokat a gyönyörű szál angol rendőröket, akik mind angol mezőgazdák fiai. Mutatja ez, hogy a falusi élet mennyivel szebb emberpéldányokat termel, s hogy a nagy közületek biztonságát csak a nép egészséges fiaira lehet nyugodtan rábízni. Ennek következtében szabadkereskedelem csak olyan államok között lehetséges, amelyek ezt az elvet, a mezőgazdaság mesterséges védelmét, közösen elismerik, amelyek ennek következtében közös vámfalakkal hajlandók védekezni a külső, gazdaságilag erősebb versennyel szemben és amely területen ez a vámvédelem hatékony is tucl lenni, amely tehát végeredményben mezőgazdasági szempontból behozatalra szorul. Ennek következtében mezőgazdasági szempontból a kontinentális Európában csak abban az esetben lehetséges a szabadkereskedelem felé való törekvés, illetőleg a kereskedelem gátlásainak fokozatos megszüntetése, ha az államok mezőgazdaságuk védelmére közösen szövetkeznek és az ennek védelmére szükséges intézkedéseket közös elhatározással léptetik életbe. A harmadik felismerés, amelyet nélkülözök, a termelési eszközök^ birtokára és egyáltalában a termelési politikára vonatkozik. Mi itt valamennyien bizonyos fokig- Marx ideológiájának befolyása alatt állunk, aki a termelési eszközök birtokánál csak két faktornak, a tőkének és a munkának, a tőkésnek és a munkásnak viszonyára van tekintettel. Ebből a szempontból magamévá teszem egy igen kiváló honlfitársunknak, . Ligeti Pálnak r fejtegetéseit, amelyeket könyvében és több előadásában ismertetett, aki rámutatott arra, hogy az elmúlt liberális, gazdasági szabadverseny öldöklő harca rengeteg emberi szenvedés árán, de mégis az egész emberiség szempontjából hasznothajtó módon, egy grandiózus termelési apparátust épített fel, azonban ezen termelési apparátus birtokában részesek azok a tőkések, akik a maguk hasznának jelentékeny részét mindig újabb termelési eszközök felállítására fordították, de részesek benne a munkások is, akik mindezen idő alatt nem kapták meg azt a méltó bért, amelyre a munkaelosztás alapján számíthattak volna, — ezt igazolja Ford errevonatkozó tanulmánya is — de birtokában van még egy faktor, amelyet eddig kifejeltettek, a fogyasztóközönség, amely évtizedeken át mindig többet fizetett az áruért, mint a hogyan a rentabilitási kalkuláció alapján kellett volna fizetnie, tehát a mai nagytőkés termelési rendszer eszközei a tőkésnek, munkásnak és fogyasztónak közös birtokában vannak, a fogyasztó bizalmi embere lévén az állam, az állam beavatkozásának ezáltal bizonyos erkölcsi, magántulajdoni alapja is meg van teremtve. Fel kell továbbá ismernünk azt, hogy nagy vonásokban a kapitalista államokban a termelés felépítése véget ért, minden új nagy gyár alapítása, minden új termelési eszköz alakítása kenyeret vesz el, munkaalkalmakat szüntet meg és minden új vállalkozás régi vállalkozásokat foszt meg életlehetőségétől. Ennek következtében a kapitalista államokban nem a termelésnek, hanem a fogyasztásnak a megszervezése az a feladat, amely előtt a magántulajdonnak, de az államnak is állnia kell. Ezt nem cáfolja meg, hanem erősíti az a processzus, amelyet az orosz szovjet területén látunk, mert bár az orosz szovjetnek kollektív az elgondolása, de a kapitalizmus módszereivel mégis csak a termelést építi ki s nála is akkor fog bekövetkezni a krízis, amikor ezt a feladatot befejezte és amikor neki is a fogyasztás elosztásáról kell gondoskodnia. Végeredményben tehát azt, amit az orosz szovjet csak most épít fel: azt gazdaságilag kielégítő módon, habár emberi szenvedések okozása által a kapitalista gazdasági rend már befejezte. A most következő feladat, a fogyasztás megszervezése. Ezen felismerésekből bizonyos konzekvenciákat kellett volna levonnia a magyar kormánynak. Az első aani a gazdálkodásnak katonai alapokon való megszervezésére nézve szükséges. Nélkülözöm a konzekvenciák levonását abból a szempontból, hogy a nemzetközi tárgyalásokban a magyar kormány nem tette ezt a felismerést a tárgyalások alappilléreivé, nem mutatott rá ennek tarthatatlanságára és ennek következtében valóságos gazdasági alapokon nyugvó gazdasági politika megvalósítását nem sürgette és nem hirdette, pedig ha ennek hirdetésében előljár, az egész európai felvilágosodott közvéleményt elsősorban állíthatta volna maga mellé. Azonkívül azt is hiányolom, hogy saját maga sem gyakorolja elég konzekvensen, főleg az utódállamokkal való tárgyalásokban, ennek a felismerésnek alkalmazását. Aki pedig azt mondja, hogy az utódállamokkal való gazdasági tárgyalásoknak vagy gazdasági kapcsolatnak útjában áll a revízió, annak azt mondom, hogy meggyőződésem szerint Magyarországon reviziót csalk gazdasági alapon, vagy a népek^ szabad önrendelkezési jogának érvényesítésén át lehet szolgálni és a szabad gazdasági kapcsolat, az állandó érintkezés, a forgalom úgy az egyiket, mint a másikat előmozdítani és szolgálni tudja. (Rakovszky Tibor: Ez igaz!) A másik szempontból, a szabad kereskedelem és a protekcionizmus viszonyának szempontjából a kormány még ott sem tart, ahol a nyugati ipari államok tartanak, mert nem ismerte fel az alaptételt, a parasztgazdaságok minden áron való védelmének köte-