Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-101
Az országgyűlés képviselőházának 101. az egyetlen módosítást hozta javaslatba a pénzügyi bizottság, s ennek elfogadását tisztelettel kérem. Ezekben voltam bátor a felhatalmazási törvényjavaslatot általánosságban ismertetni, tisztelettel kérem, hogy méltóztassék ~ azt általánosságban és részleteiben egyaránt elfogadni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Hunyady Ferenc gróf ! Gr. Hunyady Ferenc: T. Ház! Az appropriációs törvényjavaslat elfogadása vagy el nem fogadása eminenter bizalmi kérdés, mert a törvényjavaslatot benyújtó kormánnyal szemben való bizalommal vagy bizalmatlansággal indokolja az ember <s> maga állásfoglalását. Amikor politikai barátaimnak nevében ebben a kérdésben most állást foglalok, f különösen nehéz helyzetben vagyok ennek a kérdésnek mérlegelésénél. Eltekintve attól, hogy^ a kormánypártnál mutatkozó elégedetlenség jelei kérdésessé teszik, hogy ezzel az appropriációval <ai jelenlegi kormány vagy más kormány fog-e élni, ezzel a kormánnyal szemben is kétellyel vagyok. Kételyben vagyok nem azért, mintha Károlyi Gyula gróf kormánya kétszínű politikát folytatna, — mert hiszen mindent inkább folytat, mint kétszínű politikát — hanem azért, mert politikai arculata kettős. Olyan, mint Kómában a Janus-szobor. A szobornak egyik arca, az az arc, amely a múlt felé, a múlt rendszer felé néz: Károlyi Gyula gróf vonásait tünteti fel. Ez részünkre szimpaj tikus arc. Más arc, mint a múlt rendszeré volt, mert hiába hangoztatja időről-időre a miniszterelnök úr explicite, hogy a múlt rendszerrel közösséget vállal, implicite cselekedeteiben látjuk, hogy e mögött az arc mögött a lélek és a szellem más. Ezt igazolja elsősorban az a körülmény, hogy minden belső ellenállás ellenére az öszszeférhetienségi törvény bizottsági tárgyalása megkezdődött, és aki az ott elhangzott felszólalásokat hallotta, tudja, hogy ennek kierősz>akolására a kormányelnök úr személyes presztízsének latbavetésére volt szükség. (Ellenmondások és felkiáltások jobb felől: Nem kellett kierőszakolni!) Ezt igazolj körülmény, hogy a választójog kérdésében, is eltérő és becsületes álláspontot foglal el a kormányelnök úr, mert bejelentette, hogy a választójog kérdésének becsületes megoldását szívén hordozza. Itt eszembe jut az a magánbeszélgetés, amelyet egy előkelő klubban többen folytattunk a múlt rendszernek egy nem képviselő tagjával, aki kifejtette ott az ő nézetüket a választójoggal kapcsolatosan. Ebből a beszélgetésből Inkey Pál báró t. barátom ott a helyszínen azt a következtetést vonta le, hogy: ezek szerint neked és barátaidnak iái választójog lehet bármilyen, lehet nyilt vagy lehet titkos, lehet egyéni vagy lehet listás, csak becsületes ne legyen, csak a nemzet akaratát ne juttassa kifejezésre. (Zaj.) Ezzel a felfogással szemben a miniszterelnök úr becsületes felfogása minekünk sokkal szimpatikusabb. Szimpatikus f előttünk az is, hogy a nemzeti koncentráció kérdésében a kormányelnök úr álláspontját szilárdan fenntartotta, bár az egységespártnak kisebb harcosai s végén maga a nagy vezér is kitört és időrőlidőre levágta a koncentráció gondolatát; ennek ellenére a kormányelnök úr szilárdan állta a maga eredeti álláspontját. Igaz, hogy csupán csak állta és egyetlenegy lépést sem tett ennek ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 353 megvalósítása felé. Ennek konzekvenciája az, hogy azok a megoldások, amelyek a tél elején, de még a tavasz elején is lehetségesek lettek volna, meggyőződésem szerint ma már idejüket multák, nem lehetségesek. Hogy a miniszterelnök úr szilárdan ragaszkodik a maga álláspontjához, azt igazolja az is, hogy a Dréhr-üggyel kapcsolatosan a vizsgálatot akadályozó minden tünettel szemben a kormányelnök úr konzekvenciája az, amely ennek az. ügynek eltüntetését megakadályozta. Eltérő az ő álláspontja a szociáldemokrata párttal szemben is, mert amíg a Bethlen-kormányzat a tárgyalások és taktikázások alap-' ján állott, addig abban a nagy konfliktusban, amely a polgári társadalom és a szocialisták között az idén tavasszal kitört, a miniszterelnök úr kemény és gerinces állásfoglalása a nemzeti és polgári társadalom győzelmét tudta biztosítani. Mindezek a szempontok igazolják azt, hogy a múlt rendszerrel szemben a jelenlegi kormányzatot szimpatikusnak tartjuk és támogatni is hajlandók vagyunk abban az esetben, Iha a múlt rendszer a maga szelleméből kifolyólag befolyásolni akarja a jelenlegi kormányzatot, vagy abban az esetben, ha a múlt kormányzat személyi reprezentánsai vissza akarnak térni a hatalomra, mert ezt a visszatérést gazdasági és erkölcsi szempontból egyaránt katasztrofálisnak^ tekintenők a nemzet jövője szempontjából. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Teljesen más képet kapunk abban az esetben, ha a Janus-főnek másik arcát, a jövőbe fordított arcát nézzük, a gazdasági és pénzügyi politikát irányító arcát tekintjük, amely arc Korányi Frigyes, Popovics Sándor és Teleszky János kombinált arcvonásaiból adódik, (Derültség.) akik ma az ország gazdasági politikáját vezetik. Minden kormány gazdasági politikáját bizonyos felismerések indítják el; hogy tehát valamely kormány gazdasági politikája helyes legyen, kell, hogy felismerései is helyesek legyenek és e felismerések alapján energikusan és következetesen is cselekdjék az a kormány. Ezzel szemben a jelenlegi kormányzat pénzügyi politikáját irányítók, úgy látszik, arra az álláspontra helyezkednek, hogy mi nem akarunk intézkedni, mert az intézkedésből esetleg * baj lesz. Én erre csak azt mondhatom, hogy ha nem méltóztatnak intézkedni, ebből okvetlenül bajok fognak bekövetkezni, olyan bajok, amelyeket a nemzeti és polgári társadalom ebben az országban elbírni nem fog. (Sándor Pál: Ez az igazság! — Úgy van! Úgy van a bal- és a szélsőbaloldalon.) Lássuk most már azokat a felismeréseket, amelyek e téren hiányoznak. Az első kereskedelempolitikai. Nem ismerte fel a kormány az európai államok legtöbbjében megnyilvánuló azt a tendenciát, hogy a maguk gazdasági politikája által katonai politikájuknak akarnak megingathatatlan bázist teremteni. Nem ismerte fel tehát azt a tendenciát, hogy a legtöbb állam vagy Önmagában, vagy legalább is szövetségeseivel együtt egy háború esetére biztosítékot nyújtó gazdasági autardbiára törekszik: nem ismerte fel tehát azt a belső ellentétet, amely egyrészt a háborús lehetőségre való tekintettel, az autarch iára való törekvést foglalja magában s amely egymással szemben bizonyos fegyverkezésszerű politikát folytat, ugyanakkor azonban a gazdasági bajokból kivezető űt48*
