Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-100
314 Az országgyűlés képviselőházának a kisbirtokok megmentése érdekében tennie kellene, hármas irányúak. Elsősorban szükség van moratóriumra, legalábbis abban a vonatkozásban, amint arra rá fogok térni, másodsorban az adósságok csökkentésére. Ami a kamat-csökkentés problémáját illeti, erre nézve csupán annyit kívánok megjegyezni, hogy amíg a mezőgazdaságot terhelő adósságok kamatterheit nem hozzuk arányba a mezőgazdaság jövedelmezőségével, addig teljesen kárbaveszett fáradtság és teljesen meddő erőlködés minden kísérlet, amely az eladósodott birtoknak megmentését és ezeknek az eladósodott birtokoknak, különösen a kisbirtokoknak teherrendezését célozza- Mezőgazdaságunk rohamos eladósodásának egyik legfőbb oka éppen az volt, hogy különösen a háború utáni években, de főleg a legutóbbi hat-hét év alatt a mezőgazdaság által igénybe vett hitelek kamatterhe sokszorosan felülmúlta a mezőgazdaság jövedelmezőségét. Ez az adósság, az a teher, amely a mai CsonkaMagyarország területén levő földbirtokokat terheli, talán összegszerűleg nem nagyobb, mint a milyen adósság terhelte ezeket a birtokokat a háború előtt, de ezeknek az adósságoknak a kamatterhe ma több, mint kétszeresét teszi a háború előtti kamattehernek. Ha azután figyelembevesszük azt is, hogy viszont a jövedelmezőség, a mezőgazdaság produktivitása a háború előtti jövedelmezőségnek mintegy a felére esett vissza, akkor azt kell megállapítanunk, hogy ez a kamatteher a háború előttihez viszonyítva legalább is négyszerte súlyosabban nyomja mezőgazdaságunkat. Amíg a mezőgazdaság újabb hitelekhez tudott jhtni, addig a gazda régi adósságainak kamatait újabb kölcsönökből fedezte, tehát az egyik lyukat betömte a másikkal. Amióta azonban a mezőgazdaság újabb hitelt igénybevenni, újabb hitelhez hozzájutni nem tud, azóta a kamatszolgáltatást illetően a mezőgazdaság eeyszerűen a gazdasági lehetetlenülés helyzetébe került. Szükségtelen részletesebben foglalkoznom a kamatcsökkentés kérdésével, mivel ezzel a kérdéssel úgy ebben a Házban, mint a Képviselőházon kívül már többen is foglalkoztak, sajnos, azonban kevés gyakorlati eredménynyel. Mert az a 9*5%-os kamatteher, amelyet a mezőgazdaságnak még ma is fizetnie kell, lényegesen nem különbözik a 12 vagy 14%-os kamatteher tői. (Ellenmondás jobb felől.) A mezőgazdaság a 9'5%-os kamatterhet éppúgy nem bírja el, e mellett éppúgy el fog pusztulni, mint ahogy elpusztult volna a 12 vagy 14%-os (kamatteher mellett. Az pedig egyszerűen tarthatatlan, hogy például a zálogleveleken alapuló és különösen a külföldi kölcsönök után, amelyeknek árfolyama a névérték egynegyedére, vagy egyharmadára csökkent vissza, az adósok még mindig a teljes névérték után kötelesek a kamatokat és a tőketörlesztést fizetni, tehát a záloglevelek mai forgalmi értéke után 20—25% kamatot is fizet az adós. Az adósságcsökkentés, vagy a de valorizáció kérdésével nem kívánok ezúttal részletesebben foglalkozni, mivel ezzel a kérdéssel a költségvetés általános vitája során elmondott beszédemben már bővebben foglalkoztam. Ellenben, amennyire a rendelkezésemre álló idő megengedi, részletesebben kívánok foglalkozni a moratórium kérdésével. Ellentétben a miniszterelnök úr kijelentésével, aki azt mondotta, hogy semmiféle formában és vonatkozásban nem kíván áttérni a 100. ülése 1932 június 8-án, szerdán. belső moratóriumra, szükségesnek tartom megjegyezni és nyomatékosan hangsúlyozom, hogy erre a moratóriumra nemcsak szükség van, hanem azegyenesen elkerülhetetlen. Mert a mezőgazdaság akár tőketörlesztést, akart tőkefizetést, akár pedig kamatfizetést csak úgy tud teljesíteni, ha vagy újabb kölcsönt tud felvenni, vagy pedig, ha olyan jövedelemtöbbletet tud produkálni,' amely az üzemi költségek és közterhek levonása után fennmarad. Köztudomású, hogy ma a mezőgazdaság újabb hitelhez hozzájutni nem tud, viszont olyan jövedelemtöbbletet sem képes felmutatni, amelyből nem hogy tőketörlesztést, hanem még egy mérsékelt, sőt minimális arányú megterhelés kamatait is fedezni tudán. Azok a kísérletezések, azok az intézkedések, amelyeket a kormány eddig az eladósodott birtokok megmentése érdekében tett, s amelyekre olyan önérzettel hivatkozott előttem szólott igen t. képviselőtársam, úgyszólván semmi eredményre nem vezettek. Az eladósodott birtokoknak egy bizonyos része, amely sem túlterhelve, sem pedig túlkevéssé eladósodva nem volt, — számszerint mintegy 13.000 eladósodott birtok r van — bevonatott a földteherrendezési eljárásba. Ennek az eredménye azonban teljesen illuzórius. Ennek az egyetlen gyakorlati eredménye az lenne, hogy ezek ellen a teherrendezési eljárásba bevont birtokok ellen a folyó évi október hó végéig, tehát a folyó gazdasági év végéig árverést vezetni nem lehet. Ellenben ez a moratórium nem vonatkozik a zálogleveleken alapuló kölcsönökre. Már pedig azt látjuk, hogy a 13.000 birtok közül, amely bevonatott a földteherrendezési eljárásba, alig van birtok, amelynek ne lenne ilyen záloglevélen alapuló adóssága. Ezek miatt az adósságok miatt pedig a hitelezők továbbra is akadálytalanul vezethetnek árveréseket az ilyen adóssággal megterhelt birtokok ellen. Egyszerűen érthetetlennek tartom, hogy miért nem vonatkozik a móratórium, amely a földteherrendezési eljárás feljegyzésével jár, & r záloglevélkölcsönökre is. Sőt fokozottabb miértekben van arra szükség, hogy ez a moratórium kiterjedjen a záloglevélkölcsönökre is, 'különösen a külföldi kölcsönökre. Mert ha már egyszer úgyis transzfermoratórium van és ha már egyszer a külföldi hitelezők úgy sem tudnak hozzájutni ezekhez a követelésekhez, akár önként fizeti meg az adós adósságát, akár behajtják rajta, akkor én nem látom semmi indokát annak, hogy ma megengedhető legyen az, hogy a hitelt közvetítő belföldi pénzintézetek ilyen . külföldi adósságok miatt az adósok ellen árverést vezethessenek. A napokban részletesen is ismertettem az egyes zálogleveleknek és különösen a külföldi zálogleveleknek árfolyamát. Láttuk azt, hogy ezek az árfolyamok, a záloglevelek árfolyamai már a névérték egynegyed- vagy egyharmadrészére csökkentek vissza. Teljesen indokolatlannak látom és megengedhetetlennek tartom tehát azt, hogy ma, amikor a pénzintézetek ezeket a zálogleveleket a névértéknek egynegyed- vagy egyharmadrészéért vásárolhatják vissza, — mint ahogy túlnyomó részét már össze is vásárolták — akkor ezek a pénzintézetek a záloglevelek teljes névértékét, sőt a költségekkel, a stornódíjjal és egyéb sallangokkal együtt több mint száz százalékát behajthassák az adósokon. Ha pedig a kormány nem hajlandó kiterjeszteni a moratóriumot ezekre a záloglevélkölcsönökre, akkor igenis szükségesnek tartom azt, hogy ha ezek a belföldi hitelintézetek