Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-100

Áz országgyűlés képviselőházának ÎÔO, visszaküldték őket, azonban éppen ebben a két esetben mutatkozik merevség a minisztérium és vámigazgatóság részéről: akkor azt kell mondanom, ihogy ezt abszolúte nem értem. Több olyan vámszaki tisztviselőt ismerek, akiket — mint mondottam — súlyosabb elbotlások miatt vontak fegyelmi elbánás alá, alapos okok alapján, és akiket azóta régen visszahelyeztek állásukba, ez a két nyomorult ember pedig ki van dobva az utcára az éhezésnek és az erkölcsi megbélyegzésnek! Egyiknek a felesége a katasztrófa nyomása alatt megőrült és mind a két osalád a legnagyobb nyomornak és nélkülözésnek van kitéve. Nem lehet Justizmordot elkövetni akkor, amikor — mint mondottam — ha van valami hiba, akkor az ellenőrzőközegekben lehetett a hiba, amit kénytelen vagyok megállapítani az iratokból, azzal, hogy éppen az illető figyelmeztette a felsőbbséget és kétszer-háromszor is arra kérte, hogy foganatosítsák azokat az intézkedéseket, amelyek a visszaélések lehetőségét kizárják. En ezt az ügyet a miniszter úr és államtitkár úr szíves figyelmébe ajánlom. Nem szoktam magam exponálni olyan emberekért, akikről nem tudom, hogy száz százalékig nem érintetlenek. E két ártatlan ember igaz ügye reparálásért kiált! Még egy ügyet vagyok bátor a miniszter úr figyelmébe ajánlani. Megjelent egy rendelet, amely nagyon (helyesen módot ad a községeknek arra, hogy a vadászterületek szerződéseit revideálni lehet és új megállapodást lehet létesíteni, ha a bérösszeg nem felel meg a mai viszonyoknak. Kérdem: miért nem lehet a községi vendéglősökkel kötött szerződéseket szintén hasonló eljárás alá vonni? Azokat a vendéglőket akkor adták ki, amikor volt forgalom, a szerződéseket hosszabb időre kötötték meg s ezek a szerződések ugyanakkor, amikor a vadászterületek bérleteit revízió tárgyává lehet tenni, megkövesedett tabu, amelyhez nem lehet hozzányúlni. Pedig azok a nyomorult emberek ebben tönkremennek! A községekben is megvan a jóakarat, hogy a bért a mai időknek megfelelően, iha átmenetileg is, rendezzék, a várj mep-ve kisgyűlése azonban a törvényre való hivatkozással minden ilyen kérlemet a limine visszautasít és mi kénytelenek vagyunk ölhetett kezekkel nézni, hogyan mennek tönkre ezek a kisexisztenciak és famíliák, amelyek ügyét pedig adóügyi szempontból is nézni kell a pénzügyi kormányzatnak, mert ezek a legjobb adófizető alanyok közé tartoznak kint a falun. A kormány — mint tudjuk — most közel ezer malomellenőri állást fog betölteni. Nem irigylem az illető miniszteri tanácsos úrnak a helyzetét, — aki egyébiránt egyik legkiválóbb tagja a központi pénzügyi kormányzat apparátusának — mert hiszen ugyancsak nehéz munka lesz a beadott tízezer folyamodványból kiválasztani a kinevezendoket. En csak arra kérem a pénzügyi kormányzatot, méltóztassék itt a szociális szempontokat figyelembe venni. Elsősorban feltétlenül a munkanélküli családos emberekre gondolok, de azokra a fiatalemberekre is, akik otthonról, hazulról nem kapják meg a szükséges ellátást; mert végre is egyszer radikálisan, minden protekció kiküszöbölésével, rá kell térnünk arra, hogy csak a szociális szempontok figyelembevételével osszunk ki és adományozzunk ilyen állásokat, főleg az állami életben. Beszédem ideje lejárt. A miniszter úr és politikája iránt való bizalommal a címet elfogadom. Arról igen kevés szó esett a költségvetési vita során, hogy micsoda titáni és ke. ülése 1932 június 8-án

t szerdán, 309 serves küzdelmet folytatott a miniszter úr ebben az egész esztendőben. Az ország közvéleménye is hajlamos arra, hogy lekicsinyelje az ő csendes r munkáját, mellyel megmentette Magyarországot a pénzügyi összeomlástól, pedig ez hallatlan nagy feladat volt. Ezt meg kell állapítani és őszintén meg kell mondani! A pénzügyi politika nagy kérdéseihez más alkalommal fogok hozzászólni. Egyúttal csak arra kérem a kormányt, ne növelje, apassza a nép terheit, különben összerogy alattuk. A címet elfogadom. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Klein Antal! Klein Antal: T. Ház! A pénzügyminiszter úr tegnapi nagyvonalú és igen értékes beszédével sok vonatkozásban egyetértek, különösen azokban a vonatkozásokban, amelyekben a külföldi adósságok ügyéről, a záloglevelek problémájáról és különösen a határtalan közterhekről szólott és annak megállapításáról, hogy ha a nemzetközi konferencia nem fog kellő eredménnyel járni, akkor a kormány kénytelen lesz egyoldalú intézkedéseket tenni. Amikor ezt készséggel elismerem, és azt hiszem talán pártkülönbség nélkül valamenynyien osztjuk ebben a parlamentben a pénzügyminiszter úrnak ezekben a kérdésekben elfoglalt álláspontját, ugyanakkor kénytelen vagyok beszédének két olyan részére is rátérni, amelyekkel nem érthetek egyet. Es pedig az első az, hogy a pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy kevés olyan ország van, amelyben a lakosság olyan kevéssé szeretné az államot, mint nálunk. Hát igen t. pénzügyminiszter úr, ez a tétele nem áll meg. Ellenkezőleg, kevés olyan nemzet és nép van, ahol a lakosság annyi áldozatot hozott volna hazájáért; kevés olyan nemzet és nép van, amely annyi hőst, mártírt, vitézt tudna felmutatni, aki hazájáért áldozta életét, mint éppen nálunk. (Gr. Hunyady Ferenc: Például a névtelen adófizetők!) De méltóztassék az igen t. kormánynak és a t. miniszter úrnak tudomásul venni, hogy a haza és a nemzet nem egy az állammal és különösen nem egy és nem azonos az államot reprezentáló kormánnyal. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Már pedig, hogy a magyar lakosság az államba, illetőleg a kormányba nem lehet szerelmes, ezt azt hiszem, a pénzügyminiszter úr is elismerheti, mert erre a magyar népnek a legkevesebb oka van ebben az országban azzal az állammal és kormánynyal szemben, amely a jogokból igen keveset ad. Talán nincs egyetlenegy állam körülöttünk, amely olyan kevés jogot adna lakosságának, akár politikai, akár gazdasági jogokról volna szó. Méltóztassék körülnézni azokban az államokban, amelyek nemzeti alapon álló államok, amelyekben többféle nemzetiségek vannak, milyen állapotok vannak ott akár a választójog terén, akár más tereken, amelyekről most nem akarok szólni. Másodszor nincs egyetlen állam Európában, amelyben a közterhek, mint azt maga a pénzügyminiszter úr is elismerte, a jövede lemhez arányítva olyan határtalanul magasak volnának, mint éppen Magyarországon. En tehát állítom, — és erre vonatkozólag hallottam is a múltkoriban egy statisztikai adatot — hogy Magyarországon a kincstár már nem a jövedelmeket, hanem a vagyonokat viszi el közterhek fejében. (Úgy van! Úay van! a baloldalon.) A magyar nép jövedelmét, az itteni 42*