Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-99
274 Az országgyűlés képviselőházának tán: Ügy van!) Elsősorban nagyon csodálkozom, hogy az agrárszempontokat nem tudja az egységespárt sem jobban érvényesíteni a devizapolitikában. (Meskó Zoltán: No, Gáspárdy! — Gáspárdy Elemér: Ezt mondom én is!) Mert hiszen hiába hangoztatjuk, hogy itt minden agrárérdek és agrárállam vagyunk, mindig hangsúlyoztam, most is hangsúlyozom, látjuk, hogy a magyar iparnak egyes tényezői sokkal nagyobb befolyást gyakorolnak az egész pénzügyi politikára, mint a mezőgazdaság érdekei. (Lázár Miklós: így van! Fájdalom! — Ügy van! half elől.) A mezőgazdasági érdekek folyton jajonganak, jajonganak az egyes képviselők ajkán, a szakegyesületekben, (Meskó Zoltán: A Carlt ónban, mindenütt! — Gáspárdy Elemér: Majd a Hittler-párt! — Zaj.) jajong a gazdaközönség, jajong mindenki, de > végeredményben nem történik semmi. Csak jelentéktelen apró dolgok történnek, de nem történik jelentős intézkedés. A Jegybank politikája a régi, maradi állásfoglalás jegyében marad. Nem mondom, hogy radikálisan más irányba menjünk, de legalább is szem elottkell tartani a régi állapotokat. Sőt én mertem megmondani a 33-as bizottságban is, hogy hiába, az orthodoxia idejét múlta, mert az élet körülményei olyan változásokat idéztek elő, hogy úgy a jegybank politikájának, mint pedig azoknak a tanácsadóknak, akik, elismerem, nagy empirikus tudással állanak a pénzügyek intézője mögött, le kell vonniok a konzekvenciákat. Látom is, hogy levonják a konzekvenciákat, de mindig későn, nem idejekorán. Én felhoztam már a 33-as bizottságban, hogy a kamatkérdésben radikális intézkedésre van szükség, felhoztam én ezt a plénumban is. A pénzügyminiszter úr a külföldi hitelezőket olyan eleganciával és olyan magas presztizsálláspontra helyezkedve regardirozza, hogy végeredményben igazán azt kell mondanom, hogy a presztizspolitika talán nem is annyira indokolt ma, amikor élet-halálról van szó. Ez a presztizspolitika hozta létre a transzfer-kérdést is. Nem mernek intézkedni. Én igenis, azt mondom: ha mi arra fogunk várni, hogy a külföldi hitelezők összeüljenek és velünk tárgyalást kezdjenek, addig meg is halunk. (Ügy van! balfelöl.) Bocsánatot kérek, én ebben a kérdésben nem tudok semmiféle más álláspontot elfoglalni, felelősségem tudatában. (Létay Ernő: Teljesen egyetértünk! — Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Engedelmet kérek, ez lehetetlen helyzet. Először is: nem méltóztatnak honorálni, hogy Genfben egészen különleges politika érvényesül, A legutóbbi időben Briand megalapította a szabadkőművespáholyt Genfben is. Ennek helyettes vezetője Benes, ő a helyettes nagymester. A nemzetközi politikába azután belejátszik a páholyok politikája, a páholyok politikája determinálja az egész pénzügyi helyzetet (Ügy van! Ügy van! bal felől.) s mi itt úgy csinálunk, mint a strucc: bedugjuk fejünket a homokba. Ott ez lehetséges, de mi ezzel egyáltalában nem törődünk. Hiszen Benes úr egy tollvonással meg tud akadályozni mindent és neki nem érdeke, hogy mi konszolidálódjunk, hogy itt rendezett pénzügyi helyzet legyen. Látjuk a cseh kormány kereskedelmi tárgyalásain azt a huza-vonát, amely nem illik ahhoz a loyalitáshoz, amelyet állandóan hangoztatnak. (Ügy van! Ügy van! a középen. — Meskó Zoltán Alattomosan!) Ez a való tény. Minden bizottság kiküldése előtt hangoztatják ezt, loyalis nyilatkozatot tesznek, amelynek ' 99. ülése 1932 június 7-én, kedden. azonban semmi gyakorlati eredménye nincs. A kereskedelemügyi miniszter úr is rátért már erre a kérdésre és rávilágított ennek hátterére. Igenis itt háttér van és azok a mi jóakaróink — hiába mondanak a nemzetközi fórumokon frázisokat, ! hiába mondanak udvarias szavaikat — nem akarják, hogy mi pénzügyileg konszolidálódjunk, nem akarják, hogy itt rendezett állapotok legyenek. Ez a való szándékuk. Ezek befolyásolják a külföldi hitelezőket is, úgy hogy ezek nem jönnek majd ide két évig. Még két évig nem lesz megoldva a transzferkérdés, még két évig nem lesz döntő lépés a kamatkérdésben és a tőkekérdésben. Bocsánatot kérek, én lelkiismeretesen veszem törvényhozói kötelességemet — koncedálom, hogy más is, senkinél nem vonom ezt kétségbe — és én ismerem azokat az aggodalmakat, amelyek a velünk szembenálló testvérpártnak tagjai sorában is megvannak. (Meskó Zoltán: Unokatestvér!) Tessék csak az egyes képviselőkkel beszélni, hogy micsoda aggodalmaik vannak. Ez az, ami izzik ebben a Házban, ami mozgatja a lelkeket. Itt nem lehet várni. Én szerintem a pénzügyi politikában a húzás-halasztás, a presztízskérdés folytonos szemmeltartása a legégetőbb veszedelmet jelenti. En már a 33-as bizottságban — még akkor a pénzügyminiszter úr nem ült a pénzügyminiszteri székben — hallottam egy tárgyaláson, hogy igaz, hogy nekünk nincs devizánk, de azért presztízsszempontból fizetnünk kell addig, amíg csak tudunk. Szórólszóra ezt mondták. Engedelmet kérek, ez nem reálpolitika, nem lehet ezt csinálni azért, hogy azoknak, akik Genfbe mennek, az internacionális hitelezők vállukra veregessenek, hogy milyen jó és udvarias fiúcskák vagyunk. Ezt nem tartom egy nemzet élniakarása szempontjából argumentumnak. Elvégre nekem irreleváns és teljesen mellékes, hogy az a t. nemzetközi egyéniség hogyan fogja felfogni, hogy én udvarias jó fiú vagyok és Magyarország mindig gavallér, hogy mondanak egy pár frázist, hogy kitűnően áll, meg fog élni — és amellett nem csinálnak semmit. Bocsánatot kérek, lényegében így áll a kérdés. Nagyon sajnálom, de a presztizspolitikát rossznak tartottam a múltban is; és már sokkal hamarabb intézkedtem volna, s amikor még nem fogytunk ki teljesen a devizából, akkor tettem volna intézkedéseket. Ma is veszedelmesnek tartom a presztizspolitikát. Ebből a szempontból nem tartom helyeselhetőnek a huza-vonát ebben a kérdésben. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon ) Méltán kérdez 1 ! erre a pénzügyminiszter úr, hogy mit csináljunk. Megmondom: egyoldalú intézkedéseket. (Meskó Zoltán: Ma? — Müller Antal: Inkább, mint holnap! Meskó Zoltán: Mit csinálnak velünk? Eltemetnek egészen?) és nem bilaterális intézkedéseket. Bár én a múltban azt mondtam az általános vitánál, hogy feltétlenül előny ösebbnek tartanék egy bilaterális rendezést, mint egy egyoldalú rendezést, de látom a taktikát és azt, hogy igenis bilaterálisán nem tudjuk a kérdést megoldani. Majd meglátják, hogy mikor fog bekövetkezni az az idő, amikor az összes hitelezők összefognak ülni, s mikor leszünk abban a helyzetben, hogy egyetemleges szabályozást csináljunk? Nem jutunk abba a helyzetbe! Ha tehát nem jutunk abba a helyzetbe, akkor egyoldalú intézkedésekre van szükség. Ez az egyoldalú intézkedés pedig az, hogy a kamatfizetés kérdésében történjék egy deklaráció, (Helyeslés a
