Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

226 Az országgyűlés képviselőházának 98. illése 1932 június 6-án, hétfőn. olcsóságot akarok, vagy legalább is az eddigi árat akarom megtartani, akkor nein szabad engedni az üzemanyagok árának emelését. Végül legyen szabad egy-két szóval rátér­nem a házbérek és üzletbérek kérdésére. Tu­dom, hogy ezidőszerint nem is tartozik ez a miniszter úr reszortjába és hatóságilag na­gyon nehéz rendezni ezt a kérdést, de éppen a mai súlyos gazdasági viszonyok közepette az üzletbér nagyon nagy rubrikát jelent a rezsi­költségben- Bár a legutóbbi statisztikai kimu­tatás szerint Budapesten 1143 üzlet, 432 raktár és 296 műhelyhelyiség áll üresen, — a valódi szám azonban legalább is kétszer- vagy három­szor nagyobb, mert a Statisztikai Hivatal csak azokat az üres üzlethelyiségeket veszi be kimutatásába, amelyeket adó szempontjából már bejelentettek — mégis a házbéreknél, kü­lönösen pedig az üzletbéreknél azt látjuk, hogy a háztulajdonosok inkább hagyják üre­sen állni a helyiségeket, a helyett, hogy a bé­rekkel valamiképpen leszállanának. Soha nem történt meg az, hogy főútvonalainkon, a Rá­kóczi-úton, a Kossuth Lajos-utcában és a Ká­roly-korúton annyi üres üzlet lett volna, mint ma. A kereskedelemügyi miniszter úr, aki mint a kereskedelmi érdekek képviselője, azt hiszem, kell, hogy valamiképpen megtalálja^ a módját annak, hogy itt az^ üzletbéreknél a ház­tulajdonosok bizonyos méltányos elbírálásban részesítsék a bérlőiket. Egy kisiparos írt hozzám egy levelet, — itt van a levél — amelyben elpanaszolja, hogy a Józsefvárosnak egy külső utcájában, a Práter­utcában vett ki egy kis üzletet s ennek bérét ameddig bírta, ameddig erre a lehetősége meg volt, fizette is. 1932 februárjában már nem bírta fizetni, eladogatta mindenét, tehát felmondta az üzlethelyiséget a háztulajdonos; nak; 2—3 méteres üzlethelyisége volt és ezért fizetett 1400 pengő évi bért. Mivel nem bírta ezt a bért kihozni, felmondott, de a háztulaj­donos nem fogadta el a felmondást, mert az 1400 pengő üzletbér felmondás kötelező. Hogy járt az illető'? Mindenét elárverezték. Nemcsak az ő tulajdonát képező kis ingóságot, de le­foglalták az üzletben lévő idegen tulajdont képező ruhákat is. Ugyanez a háztulajdonos egy külvárosi utcában lévő kis trafik helyiségért, amely szin­tén két méteres kis üzletnyílás, 1800 pengő bért kért! (Felkiáltások: Hallatlan!) Kérdem, igazságos-e ez, mert hiszen egy trafik nem me­het máshova, lehetséges-e egy szerencsétlen rokkant embernek a helyzetét így kihasználni? De ugyanez a helyzet van a nagy üzletek nél is. Erre a kérdésre már szombaton kitér tem és elmondtam, «hogy a legderekebb cégek, üzlettulajdonosok ott hagyták az üzletüket, pe­dig évi 50—60.000 pengős szerződésük volt, mert a háztulajdonos inkább hagyta tönkre­menni ä céget, de nem engedett az üzletbérhői. De ugyanez áll a magánlakásokra is. (Peyer Károly: Mintha emlékezném arra, hogy Vass miniszter emelte fel ezeket a lakbéreket!) Én akkor is ellene voltam. Azt hiszem, bizonyít hatja t. képviselőtársam, hogy a törvényható­sági bizottságban is ellene voltam. (Tauffer Gábor: A drágaság folyamatát ez indította meg!) Budapesten 125.000 egyszobás lakás van, de ebből a 125.000 lakásból csak 2000 a komfortos lakás. Már szombati beszédemben rámutattam arra, hogy egy kis tatarozással, egészségügyi berendezéssel, higiénia bevezetésével mennyi vei inkább tudnók, a lakásügyet szolgálni és egyszersmind munkaalkalmat is biztosítani. (Erdélyi Aladár: Ez elsősorban a fővárosra tar­tozik!) A fővárosnak nincs olyan hatalma, hogy ezt egymaga végrehajthassa. Én céloztam az építési adókedvezményekre, amelyekkel munka­alkalmat lelhetne teremteni és az állam a maga bevételeit más réven meg tudná kapni. Szerettem volna még ( több dologra kitérni, de már kifogytam az időből, így a címet elfo­gadom. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Lázár Miklós! Lázár Miklós: T. Ház! Méltóztatnak meg­engedni, hogy nagyon röviden egy olyan problémát érintsek, amelyet képviselőtársaim az általános vitában már minden oldalról meg­világítottak. Igen kitűnő gyakorlati felszóla­lások és nagyon tanulságos beszédek hangzot­tak el az idegenforgalom kérdésében, amelyet én néhány szemponttal kiegészíteni kívánok. Magyarországon az idegenforgalom béké­ben és a háború utáni évtizednek első felében úgynevezett luxus-idegenforgalom volt, Mi igen céltudatos és gyakran eredményes propa­gandával arra a publikumra utaztunk, amely mint luxus-utas szerepelt _ Közép-Eurónában, amely a nagy transzatlanti hajóknak I. osz­tályán és az express-vonatoknak luxusfülkéjé­ben utazott. (Peyer Károly: A kék express!) Ügy van. A legutóbbi 3—4 évben azonban a folyton emelkedő gazdasági válság mindeu európai országra, tehát Francia- és Olaszor­szágra nézve is teljesen illuzióriussá tette a luxusutasokért folytatott propagandát. Ennek az idegenforgalmi iparnak befellegzett. A luxusutasok fogalmát felőrölte a gazda­sági válság, mert annak a külföldinek, aki még mindig valóban nagy vagyonnal rendelke­zik, bármilyen idegenforgalommal foglalkozó országra nézve sincs semminemű gyakorlati és gazdasági jelentősége. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A propaganda nyomtatványok árát sem éri meg az a néhány luxusidegen, aki az idegenforgalommal foglalkozó országba ér­kezik. Nemcsak a politikában, nemcsak gazda­sági téren, hanem az idegenforgalom terén is minden egyes ország idegenforgalmi berendezé­sének a demokratizálódásra kell irányulnia. Az idegenforgalom ma már nem luxusipar, az idegenforgalom kizárólag a nagytömegek cél­szerű, okos és olcsó ellátására törekszik. Meg kell állapítanom azt, hogy soha ennek az országnak nagyobb sansza nem volt az ide­genforgalom fokozására, mint éppen ezekben a gazdaságilag is igen szomorú időkben. Legna­gyobb konkurrensünk az idegenforgalom terén Ausztria volt. Az idegenforgalom Magyaror­szág felé törekvő csoportjai rendesen Ausztriá­ban torpantak meg, Ausztriában maradtak, (Tauffer Gábor: Lebeszélték őket!) Lehetséges, hogy ott bizonyos befolyásokat gyakoroltak rá­juk a hotelek^ és az ottani idegenforgalmi in­tézmények. Tény az, hogy a Magyarországba törekvő idegenforgalomnak — nem túlzok, ha azt mondom — 75%-a Bécsben torpant meg. Ma az idegen nem luxusútra megy. Aki ma utazik, az szórakozni akar, a gondjaitól akar megsza­badulni, pillanatnyilag, napokra, hetekre, vagy talán hónapokra és ki akar kapcsolódni a maga életének taposómalmából, ki akar kapcsolódni abból az életből, amely ma mindenki számára, minden állam majdnem minden polgára szá­mára, személyi, rang- és társadalmi különbség nélkül nehéz gondot, rengeteg izgalmat jelent. Ha nézzük a régi kedélyes Bécset, amely iránt mi nagy rokonszenvvel viseltetünk, ek­kor azt látjuk, hogy Bécsben kriptahangulat

Next

/
Thumbnails
Contents