Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

Az országgyűlés képviselőházának 98. és a kereskedelmien. A miniszter úr fel is so­rolja az indokolásban, hogy milyen célokat óhajt megvalósítani ebből a felemelt összeg­ből, többek között oliviastaim, hogy a kisiparo­sokat gépekkel és szerszámokkal akarja segé­lyezni. T. Ház! Ezért az akcióért csak hálával és köszönettel tartozom a miniszter úrnak. Em­lékszünk még rá, a múltban, Szterényi minisz­tersége alatt honosították meg, hogy gépeket adtak ki az iparosoknak. Ma is, akik az orszá­got járjuk, látjuk, hogy hány iparost éppen ez erősített meg és segített meg, hogy az állam ilyen famegmunkáló és egyéb gépeket adott segítségére. Nemcsak annak az egy iparosnak volt az jó, hanemaz abban a városban tömö­rült többi iparostársainak is segítségére lehe­tett azzal, hogy azt a durva ipari munkát, ame­lyet a gép könnyen és olcsón tud elvégezni, géppel tudta végezni és így konkurrenciaké­pes tudott lenni a nagyiparral szemben. Ugyancsak kilátásba helyezte a miniszter úr, hogy ebből az összegből a kisiparosok részére ingyenes tanfolyamok rendezésére, rajzok, ter­vek ingyenes rendelkezésre juttatására bizo­nyos részt fordít. Ezek mind szép elgondolá­sok. Ma, amikor az ipar az általános művelt­séggel kell, hogy lépést tartson, általában a fejlődéssel, a nyugati államok iparával kell, hogy a versenyt állja, akkor igenis kell, hogy a mi kisiparosainkat is állandóan képeztessük tanfolyamok révén az ipar modernizálására, az ipar fejlesztésére, úgyhogy alkalmuk és módjuk legyen az országban ilyen tanfolyamok rendezése kapcsán elsajátítani mindazt, amit a haladó idő tőlük joggal megkíván. Nagyon helyes elgondolás az, hogy ebből az összegből, amelyet a kereskedelemügyi mi­niszter úr most iparfejlesztésre kíván fordí­tani, iparkodik kiküszöbölni, csökkenteni azt az importot, amelyet kész iparcikkek alakjá­ban hoztunk be az országba. Ennek az elgondolásnak nagy szociális je­lentősége is van, mert mindazt a munkát, amit idehaza meg lehet csinálni, halálos vétek és a nemzet ellen elkövetett vétek külföldről en­gedni behozni. Éppen ezért az import csökken­tésére fordított Összeg nagyon jó befektetés, mert ezzel a munkanélküliséget is csökkent­jük. Ugyanígy áll a helyzet az export fejleszté­sére kiadott összegnél is. Kisipari szempontból az export fejlesztése szintén nagyon fontos. Szombati beszédemben foglalkoztam a magyar külkereskedelmi intézetnek, az exportintézet­nek működésével és ezt ma azért említem meg, mert úgy érzem, hogy módosítani kell egy ki­jelentésemet. Tényleg tévesen voltam szomba­ton informálva. Most megkaptam az intézet mérlegét, jelentését és azt látom, hogy 1929-ben és 1930;ban összesen 7,788.000 pengő értékű árut exportált. Tehát nem egymilliót, mint ahogy én jeleztem, hanem hét és félmilliót. Igaz, hogy ez az összeg is kevés ahhoz, amit mi reméltünk és a szerződésben ki volt kötve, hogy az első évben legalább tízmilliót, a következő években legalább 12 milliót kell exportálni, itt azonban közbejöhetett a súlyos gazdasági válság, amit a miniszter úrnak fs méltányolnia kell... (Er­délyi Aladár: Befizették a kötelezett összege­ket!) Nem fizették be, egymillió pengő alap­tőke helyett 300.000 pengőt fizettek be. (Erdélyi Aladár: És az állam?) Az állam minden évben 300.000 pengő hozzájárulást befizetett. (Erdélyi Aladár: Itt van, az állam fizet, a többi nem fizet!) ülése 1932 június 6-án, hétfőn. 225 Amikor tehát ilyen exportintézetünk van, akkor ismétlem, amint szombaton is mondot­tam, nagyon helyénvalónak találnám, hogy a kisipari exportot is karolja fel, támogassa,' se­gítse. Az elmúlt években pl. az asztalos szak­mában igazán olyan szép és tekintélyes bútor­exportunk volt, hogy ezt az exportot minden szakmára ki kellene terjesztenünk. Nagyon fontos, hogy a miniszter úr a jelentésében ép­pen a cikkek szabványosítását határozta el. Exportszempontból is és közszállítási szem­pontból is fontos, hogy lehetőleg tipus-terme­lésre rendezkedjünk be a nagyiparban és akis­iparban egyaránt, mert akkor a közszál utasok­nál is és az exportnál is kedvezőbb árakkal tudunk dolgozni. Legyen szabad röviden megemlítenem ne­kem is, — amit előttem szólott Malasits kép­viselőtársam már megemlített — hogy a M. Xir. Technológiai Intézet nyilvános könyvtára részére a múltban mindig 20.000 pengő állami segély volt a költségvetésbe beállítva s ezt most, azt hiszem, 6400 pengőre redukálták. Minthogy ez egyetlen ilyen szakirodalmi könyvtárunk, amelyet igazán nagyban igénybe­vesznek,— akik ott megfordulnak, láthatják, milyen éhesen dolgozzák fel és mennyire ma­gnkba szívják az érdekeltek azt, amit ebben a szakkönyvtárban találhatnak — ez a kiadás, szerintem jó befektetés és így nem hogy a 20.000 pengőt csökkenteni, hanem a beállított iparfejlesztési Összegek révén még inkább fej­leszteni és támogatni kellene az intézetet. Legyen szabad röviden felhívnom a minisz­ter úr figyelmét a közlekedési iparosok sérel­mére. Az utóbbi időben a fővárosi taxiiparosok a miniszter úrhoz fordultak a viteldíjnak, azt hiszem, 15%-kai való felemelését kérve. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter; Nem járul­tam hozzá! — Lázár Miklós: Nagyon helyesen, nem járult hozzá!) Tessék megvárni, mit mon­dok. Az emeléshez a törvényhatósági tanács hozzájárult, de bizonyos kikötéseket tett. Én már a tanácsülésen is felszólaltam és azt mon­dottam: az iparosok nem a viteldíj felemelését akarják, hanem éppen ellenkezőleg, a leromlott gazdasági viszonyok következtében a mai vitel­díjak leszállítását szeretnék, mert hiszen most is az a bajuk, hogy azért nem tudnak megélni, mert a közönség nem tudja igénybevenni a közlekedési eszközöket. Nagyon helyes volt a miniszter úr állásfoglalása, hogy leiratában nem járult hozzá a viteldíjak felemeléséhez, azonban azt sem lehet kívánni, hogy ezek az iparosok viseljék az áremelkedések terhét. Ami­kor a viteldíjakat megállapították, akkor a szesznek, a motalkónak ára sokkal alatta volt a mai áraknak, a gummi és egyéb üzemi cik­kek cil cl sokkal alacsonyabb volt. Az iparosok a miniszter úrhoz felterjesz­tett beadványukban kimutatják, mennyire emel­kedett az önköltség. 20%-os emelkedés van, amely kizárólag a hatósági illetékek emelése folytán állt elő. Mélyen tisztelt Ház és tisztelt miniszter úr, én azt szeretném, hogy tegye lehetővé, hogy még alacsonyabb viteldíj mellett fuva­rozhassanak a közlekedési vállalatok. Ennek első feltétele azonban az, hogy a motajkó fel­emelt hagy kincstári haszonrészesedését mér­sékelje a kormány és valahogy tegye lehetővé az olcsóbb közlekedést. Egyik oldalon fel­emelni az üzemanyagok árait, a másik olda­lon maximálni, szerintem is helyesen, a vitel­díjakat: ez mégsem összeférhető. Valamikép­pen a józan ész is azt magyarázza, hogy ha 31*

Next

/
Thumbnails
Contents