Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

Az országgyűlés képviselőházának 98 úr volt szíves beszédében rámutatni arra, hogy 30 millió tőke rendelkezésre állott, mi azonban tudjuk, hogy körülbelül ennek felét adták csak ki, a másik felét még nem adták ki és pedig azért nem, mert borzasztó feltételek vannak, olyan nehéz feltételeket szabnak annak az iparosnak és kereskedőnek, amelyeket az nem tud betartani. Tehát ezeken a feltételeken kell enyhíteni. Ne kössük meg annak az iparnak a kezét úgy, hogy két jótállót vagy pedig ingatlant kérünk, mert ha az illetőnek két jó jótállója és ingatlana van, akkor nemcsak ezt a hitelt kapja meg, hanem máshol is kap hitelt, más bank is szívesen rendelkezésére bocsátja a hitelt. Különösen rövid az a terminus, amely alatt vissza kell fizetnie ezt a hitelezett, kölcsönvett összeget, tehát ezt az időt is meg kell hosszabbítani. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Meg van már hosszabbítva!) En azt hiszem, hogy ha ezen evvel segíteni tudunk, — örömmel veszem tudomásul a miniszter úr kijelentését, hogy meg van hosszabbítva — akkor mégis bele tudunk vinni az iparba és kereskedelmbe valami kis életet, ami pedig nekünk ma, ezek között a nyomorúságos viszonyok között különösen kötelességünk. (Ügy van! Vm) van!) A magam részéről ezt voltam bátor az iparral és kereskedelemmel kapcsolatosan előadni. Ehhez még csak azt vagyok bátor hozzátenni, amit elmondottam a népjóléti tárcánál is az Oti.-val kapcsolatosan, hogy méltóztassék a rokkantsági és öregségi biztosítási járulékokat egyelőre nem befizettetni. Egy ötéves felfüggesztéssel, azt hiszem, könnyen át lehetne segíteni az ipart és kereskedelmet ezen a bajon, amely az Oti.-val kapcsolatosan terheli, ha itt már más téren egyelőre nem várható segítség. Es ha öt évvel kitolódik a rokkantsági és Öregségi járulék fizetése, az még nem jelent olyan nagy katasztrófát erre az országra. Nekünk be kell látnunk, hogy akkor, amikor a társadalombiztosítótörvényt meghoztuk, kedvezőbb gazdasági konjunktúra volt, mint amilyen most van. Akkor még azt hittük, hogy az ipar és a kereskedelem el fogja bírni azokat a terheket, amelyeket a vállaira raktak. Ma meg kell állapítani, hogy nem bírja el ezeket. (Kabók Lajos: Mit szólna ahhoz, ha a nyugdíjakat felfüggesztenék egypár esztendőre? Mi lenne akkori!) Ha a betegségi járulék fizetésénél nem kérjük ezt a felfüggesztést, mert kötelességünknek tartjuk gondoskodni azokról a beteg munkásokról, akkor, azt hiszem, hogy itt nyugodt lélekkel megtehetjük ez, mert azt mondom t. képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy a nyugdíjakat is függesszük fel, hogy a nyugdíj egészen más lapra tartozik, (Kabók Lajos: Dehogy tartozik más lapra!) az már megvan, ezt pedig csak meg akarjuk csinálni, ezt most akarjuk életbeléptetni, ez még nincs meg. (Zaj.) Tehát így nyugodt lélekkel lehet vállalni azt a felelősséget, amelyet mi itt proponálunk, hogy tudniillik méltóztassék a rokkantsági és öregségi járulékok fizetését öt esztendőre felfüggeszteni. Most még a vasúttal kapcsolatban bátor vagyok a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy én magam is kérem: méltóztassék azt az automatikus előléptetést lehetőleg rövidesen előkészíteni és^ életbeléptetni. Mi tudjuk, hogy milyen nehéz és felelősségteljes munkát végeznek a mi vasutasaink, ismerjük azt a hazafias szellemet, amellyel ők munkájukat végzik, amikor csaknem zokszó nélkül vállalták azt a borzasztó nagy fizetésredukciót, amely őket érte. ülése 1982 június 6-án, hétfőn. 209 A miniszter úr tudatában van annak, hogy 61 pengőből nem lehet megélni, ma pedig egy Máv,-munkás átlagos jövedelme 61 pengő, egy segédtiszté talán 120—130 pengő. Egészen biztos vagyok abban, hogy a miniszter úr fájó szívvel nyúlt ehhez a fizetésredukcióhoz és tudja, hogy ebből a fizetésből nem lehet megélni, de akkor kötelességünk, hogy minél hamarább segítsünk ezen, mert nem hiszem, hogy nagyon sokáig bírja ki ezt a helyzetet az a vasutastársadalom, amely olyan becsülettel tette meg kötelességét és amely még ma is vállalja azokat a terheket, amelyeket minden becsületes magyar tisztviselőnek és munkásnak vállalnia kell. Itt vagyok bátor rámutatni arra, hogy a lakáskérdésben szeretnék valami enyhítést a Máv.-val kapcsolatban. A Máv. körülbelül 3000 házat építtetett, 9500 lakással. Egy jórészében természetbeni lakást ad, egy részében azonban lakbért követel tisztviselőitől, és előáll az a furcsa helyzet, hogy pl. egy magasabbrangú vasúti tisztviselő 1400 pengő lakbért kap és egy háromszobás lakásért a Fillér-utcában 1800 pengőt kell neki fizetnie. Most, amikor redukált lakbérek vannak, amikor redukált fizetések vannak, ezek a tisztviselők nem bírják megfizetni ezt a lakbért. Én tehát azt kérném a miniszter úrtól, hogy méltóztassék ott, ahol lakbérek vannak megállapítva, a lakás bérét úgy megállapítani, hogy az a tisztviselő azt lakbéréből ki tudja fizetni, és ne kelljen arra ráfizetnie. Ugyanez a helyzet a Gyáli-úti lakásoknál is. A Gyáli-úton több lakás van. Van lakás segédtisztek és tisztek részére és ugyanannak a lakásnak bére másképpen van megállapítva a segédtiszteknél és másképpen a tiszteknél, holott a lakás mégis csak ugyanaz. Én tehát arra kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt lehetőleg egyensúlyba hozni, hogy ne kelljen ezeknek többet fizetniök, mint amennyi lakbért kapnak és ne legyeinek különbségek, mert ez elkeseríti az alkalmazottakat. Még itt a vasútnál vagyok bátor rámutatni két szóval arra, hogy fel van véve, a testnevelési törvény által kötelezett sportcélokra 47.200 pengő és az önművelődési egyesületekre 15.000 pengő. Fel van véve ugyancsak ennél a címnél propaganda céljára 400.000 pengő. Azt kérem a miniszter úrtól, hogy ha van rá módja, akkor ezt a 47.200 pengőt emelje fel 60.000 pengővel 107.200 pengőre, azt a 15.000 peng-őt pediír emelje fel 35.000 pengőre és a 400.000 pengőből vegye el az ehlhiez szükséges 80.000 pengőt, mert tudjuk, hogy ha a hazafias szellem megvan a Máv.-nál. akkor ez elsősorban ezeknek a sportegyesületeknek és önművelődési egyesületeknek köszönhető. Akkor tehát nekünk ezeket pártolnunk kell. Tudatában vagyok annak, hogy pronagan'dacélból is szükség van bizonyos összegre. Mai azonban, amikor ez a nehéz devizaés valutagazdálkodási rendsjzer van az egész világon, nem tudom, hasznos lesz-e azt egész 400.000 pengőt propagandára befektetni és nem leibét-e abból 80.000 pengőt elvenni, hogy itt tegyünk szolgálatot azoknak, akik azt elsősorban megérldtemlik. Én tehát azt kérem a miniszter úrtól, hogy lehetőleg így méltóztassék ezt a kérdést megoldani. Nem jöttem javaslattal, hiszem azonbaín, hogy a miniszter úr megérti ezt a kérést és honorálni is fogja. A repülőtér kérdésével szeretnék még foglalkozni. Erre a célra nagyon kis összeg van felvéve. A miniszter úr tudja, hogy mi, főváros az állammal karoltivie szeretnénk úi repülőteret létesíteni a Ferencvárosban az új élei29*