Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

208 Az országgyűlés képviselőházának 98. ülése 1932 jünitcs 6-án, hétfőn. Még az óbudai híd kérdésében is, ahol teljes mértékben megegyeztünk, mert a képviselő úr talán emlékezni fog arra, hogy a múlt ciklusban — noha akkor még nem volt képviselő, de figyelemmel kísérte a dolgokat — én magam voltam az, aki déli választókerületi képviselő létemre azt mondottam, hogy az elsőbbséget hajlandó 'vagyok átengedni az óbudai hídnak, mivel azonban úgy alakult a helyzet, hogy csak annyi pénzünk volt, amennyivel a Boráiros-téri hidat lehet megépíteni, — és itt a főváros igen előzékenyen elébe sietett a miniszter úrnak, úgyhogy nagymennyiségű összegeket bocsát rendelkezésre — ezért építjük meg a Borárostéri hidat. Arra kérem t. képviselőtársaimat, hogy ne irigykedjenek ezért reánk, ferencvárosiakra, mert a Ferencváros külső része egészen falusi, nomád életet él, és szükség van ott is arra a hídra, amelyet ott föl fognak építeni a Boráros-tér és a Lágymányos közlött. De az előnyökből jó rész itt is Budának jut és, kevesebb a ferencvárosiaknak, hiszen óriási fejlődés indult meg Budának ezen a részén, ahol igazán parancsoló követelmény és szükségesség volt az, hogy ez a híd ott megépíttessék. A földmívelésügyi tárcánál Kállay Miklós igen t. képviselőtársunk megállapította azt, hogv a földmávelő népesség boldogulásának inak az élet- és létfeltételei. Az én álláspontom szerint helyesen mutatott rá arra, hogy borzasztó nagy hiba van a tőkegazdálkodás, Nevezetesen a magán tőkegazdálkodás kérdésében, mert a magántőke egyszerűen kivonult a mezőgazdaságból, felmondották az. összes hiteleket és igyekeznek azokat annyira, amenynyire tudják, behajtani. Ezért volt kötelessége a kormánynak a:z, hogyha burkoltan is, de moratóriumot aidött itt a mezőgazdaság számára, hogy nem engedte meg azt, hogy következetesen történjenek azok a végrehajtási lépések és a földet kihúzzák a földmívelőnép lába alól, hogy teljesen talajt vesztve, azok is elproletárosodjanak. Én teljes mértékben vonatkoztatom ezt a kifogást az iparra és a kereskedelemre is. Élénken emlékezünk ugyanis arra, hogy még egy pár évvel ezelőtt a tőke mennyire szerette az ipari és kereskedelmi^ tereket meglátogatni, hogy a tőke nagyon szívesen! adta oda pénzét, igaz, hogy egyben üzlettársi viszonyba is lépett azzal az iparral ás kereskedelemmel, hiszen a nagy, sőt igen erős kamatláb mellett is sokkal többet kért, mint amennyit szabad lett volna neki kérnie. Tehát egyenesen üzlettársává lett annak az iparosnak és kereskedőnek, s amikor ez a konjunktúra megszűnt, akkor egyszerre kivonta a maga tőkéjét abból a kézműiparból és kereskedelemből, de, merem mondani, még a gyáriparból is. Akkor már nem volt hajlandó résztvenni ennek üzletvitelében, csak addig, amíg bőséges hasznot tudott találni abból az iparból és kereskedelemből. Én azt kétségtelenül hibának tartom és hibáztatom azt a tőkepolitikát, amely nem ismeri fel a maga kötelességét, amely nem ismeri fel azt a kötelességét, hogy neki támogatnia kell a munkát. A munka egyenértékű kell, hogy legyen a tőkével, mert ez a helyes gazdálkodás. Állítom, hogy a gazdasági élet rendjében a tőkének és a munkának egyenrangú szerepet kell betöltenie. A tőke csak akkor tölti be ezt a szerepét, îlÊl cl gazdasági élet elősegíti, nem hátráltatja és nem gördít akadályokat elébe. Én nem akarom most azt mondani, hogy moratóriumot adjon a kormány azoknak az iparosoknak és kereskedőknek az ilyen magánadósságok kifizetésére, mert, mint jogászember sohasem foglalnék állást a moratórium mellett, azonban a tőkéseket gondolom felhívni arra, hogy lássák be, hogy nem helyes poü tika az, ha az ő tőkéjüket nem viszik be a gazdasági életbe és nem hagyják benn a gaz^ das ági életben, hanem kivonják onnan és ezzel tönkreteszik még azt a kevés ipart és kereskedelmet is, amely ebben az országban van. Mi örömmel látjuk, hogy ez az ipar, különösen a kézműipar ebben az országban még él és dolgozik. Örömmel láttuk a mostani mintavásáron, hogy mit tudott produkálni, mit tudott kiállítani ez az ipar, és miiyen örömmel vásároltak azok, akik kimentek oda arra a vásárra- Csak egy egészen kis területre mutatok rá, az agyagipari termékekre. Olyan közönsége volt ott annak a vásárnak, hogy igazán örömmel állapíthattuk meg, hogy a magyar megérti a kisipar nehéz helyzetét és igyekszik azokon segíteni. Hogy milyen örömmel vásároltak ott és milyen forgalmat csináltak, ezt nekünk itt regisztrálnunk kell és meg kell állapítanunk, hogy ha okosan működik az a tőke a munkával együtt, akkor még a mai nehéz^ körülmények között is megvan az iparnak és kereskedelemnek a tere. Az kétségtelen, hogy nekünk kifelé nehéz piacokat teremtenünk, nehéz különösen a mai deviza- és valutapolitika miatt, amelyet nemcsak ez az ország, hanem az egész világ minden országa követ, befelé azonban még lehet teret találni, ha olcsó és jó árut adunk annak a fogyasztónak. Természetesen ebbe bele kell játszania a kartellpolitika megrendszabályozásának is, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) mert az a kartellpoitika, amelyet ma jórészben követnek, revízióra szorul. Hála Istennek, a miniszter úr ténykedése^ folytán már egyes kartelleket megrendszabályoztak, és elég volt az, hogy az árelemző bizottság elé kerültek ezek, hogy leszállítsák az áraikat. Szükségesnek tartom azonban azt, hogy tovább menjünk ezen a téren, mert akkor, remélem, hogy nem fogják a nyersanyagot és a termelő eszközöket olyan drágán adni, mint ahogyan ma még adják. Elég, ha rámutatunk az ipari termelésnél különösen az építőiparra, ahol a cementet, a meszet és egyéb cikkeket horribilis árakon adják el, úgyhogy az, amit itt belföldön termelnek, sokkal drágább, mint az, amit külföldről tudnának behozni. Azt hiszem, megtaláljuk annak a módját, hogyan lehet az iparon segíteni. En állítom, hogy még ma is foglalkoztatni lehet az építőipart, ha ezeknek az anyagoknak és termelési eszközöknek árát leszállítják, mert a kislakások még ma is kelendők. Én nem gondolok három-, négyszobás lakások építésére, hanem egy- és kétszobás lakásokra, azokat pedig még ma is ki lehet adni, és akkor 42 iparágat tudunk foglalkoztatni, csak az építőiparban. Hogy ez milyen fellendítést jelentene, azt hiszem azt nem kell nekem itt ecsetelnem, nem kell részletesebben vázolnom, mert azt mindenki tudja, hogy ha az építőipar megindul, akkor mégis csak van egy kis fellendülés a gazdasági életben. En tehát arra kérem a miniszter urat, hogy igyekezzék a kartellgazdálkodás terén továbbmenni és hogy ha az árelemzés nem lesz elég, akkor tessék erősebb kézzel belenyúlni a dologba, mert a törvény erre módot ad neki. A másik kérdés, amelyet nekünk feltétlenül meg kell oldanunk, a kisipar és kiskereskedelem dolgában, a hitelkérdés. A miniszter