Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

204 Az országgyűlés képviselőházának ügyét is. A statisztikai jelentéssel kapcsolatban bátor ívoltam az iparfelügyelőknek 1929., 1930., 1931. évről szóló jelentéséből a részleteket kiemelni, aihol arról számolnak be, hogy az ipari balesetek száma óriási és mindjárt őszintén meg is mondja a jelentés az okát: mert a vállalatok nem teljesítik a törvényben előírt kötelezettségüket s így az^ a veszedelem, amely a munkás testi épségét és egészségét veszélyezteti, megismétlődik. 1929-ben ez egy nagy számot jelent, 1930-ban ugyanazt a számot, 1931^en ismét ugyanazt a számot. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Az 1931-es jelentés még nem jelent meg, csak most készült el, be fogoml terjeszteni a napokban-) Évenként ugyanannak a számnak a megismétlődése mutatja, hogy az iparfelügyelők jelentése írott malaszt marad, mert a törvényt nem hajtják végre; ha erélyesen végrehajtanák és büntetőjogi téren megfelelő szankció volna, akkor az ipari balesetek számai olyan mérvben csökkenne, hogy az a Társadalombiztosító terhét is kisebbítené, és az ellátottak számát is redukálná. A magántisztviselőkről szólva, amint azt Pintér képviselőtársam is figyelmébe ajánlotta a miniszter úrnak, meg kell állapítanom, hogy a magántisztviselők ma tényleg a legszomorúbb viszonyok között vannak. Hiszen csak egypár nap választ el bennünket attól, hogy az egyik legnagyobb iparvállalatunk, a Ganz, nyilvánosságra hozta, hogy 450 tisztviselőjét bocsátotta el. öriási szám ez, megdöbbenve állunk előtte, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) amikor 450 emberből csak 40 vagy 50 a nyugdíjas, a többi pedig 10 szolgálati éven alul levő fiatal magas végzettségű tisztviselő, aki boldog érzéssel kapcsolódott bele egy ilyen iparvállalatba s most ezeket szélnek eresztik. (Vázsonyi János: Így forradalmasítják a tisztviselőket!) Ha ilyen nagymértékben szaporodik a .magántisztviselő-munkanélküliek száma. amikor nem szaporodik, han/em kevesbbedik a munkalehetőségek száma, micsoda fikció az ifjúság elhelyezkedéséről beszélni! A magántisztviselők jogviszonyának rendezése ügyében, már a miniszter úr elődjét is sokat ostromoltuk és akkor ezt meg is ígérték. Csakhogy amikor rossz volt a gazdasági helyzet, azt mondották: most nem lehet hozzáfogni, amikor pedig jó volt, akkor nem volt rá szükség. Egyszer azonban mégis csak tető alá kell hozni ezt a dolgot, mert lehetetlenség az, (Ügy van! Ügy van! half elől.) hogy egy .idyem társadalmi réteg teljesen proletárrá váljék és ki legyen szolgáltatva a bizonytalanságnak. Csak röviden érintem, mert csak pár perc áll rendelkezésemre, az útügyek kérdését. Az elmúlt esztendőkben olyan útpolitika és olyan útépítés folyt ebben az országban, amely évszázadok mulasztását akarta pótolni. Most egyszerre kifogyott a kassza és az egész vonalon megállt az építkezés. Egypár generális nagy utat ugyan felépítettek és azon gördülhetnek is az idegen autók, de azok az egyéb természetű utak, amelyek a gazdasági életet szolgálhatnák, most teljesen magukra vannak hagyva. Értem

1 azokat a kisebb összekötőutakat, amelyek a főutak és a községek között vannak. Ez így közvetlenül nem is tartozik a miniszter úr hatáskörébe, (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: De igen!) az azonban a miniszter úr dolga, hogy méltóztassék a vármegyéket rávenni, hogy a beszedett útadóból építsék meg ezeket az utakat. (Propper Sándor: Nincs pénzük, csak adósságuk!) Pénznek kell lennie, mert inségakcióra is van pénz, S. ülése 1932 június 6-án, hétfőn. úgy, hogy ha mást nem is, legalább ezeket az összegeket fel kell használniuk erre a célra. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Van útadó alapjuk, de nem sok!) Van útadóalapjuk, amelyből mégis csak folyik be adó. (Vázsonyi János: A válságból való kivezető utat kellene megépíteni. — Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter*, Tessék segíteni!) A víziutak fejlesztését is ajánlom a miniszter úr figyelmébe. Ha jól tudom, a Mftr. ismét tekintélyes segélyt kapott. (Kenéz Béla keresekedelemügyi miniszter: Szombaton beszéltem róla egy negyedórát!) En már szóvátettem a Duna környékének érdekében azt, hogy a Duna vonalán Budapest környékének alsó része nem Európában és nem Magyarországban, hanem Ázsiában van. (Sándor Pál: Kin segítsünk, ha nem a Mftr.-en?) Ahhoz mérten, hogy 50 vagy 60 kilométeres, vagy még nagyobb távolságban kötnek ki azok a nagy személyszállítógőzösök, mégis ideális megoldás volt az, amikor békében propellerszerű közlekedési eszközökkel kötötték össze a Dunának ezeket a kis apró községeit. Ezt az állapotot vissza kellene állítani. Ha e percben nem is hozna hasznot, — mert hiszen ez elhanyagolt út és a közönség egy része vonathoz és villamoshoz szokott — gazdasági szempontból igen nagy előnyei lennének, mert legalább a dunamenti részekből a terményt a budapesti piacokra vasúti rázás és törés nélkül, egészségesebben és elfogadhatóbban lehetne beszállítani. Ezt tehát ajánlom a miniszter úr figyelmébe. Már a múlt esztendőben is tettem megjegyzést a vasúti közlekedés hiányosságaira. Ha a most, május 23-án megváltozott menetrend szerint el akarok utazni Budapest-Kelenföldről Ercsi felé, akkor személyvonattal elmehetek reggel 7 óra 7 perckor, vagy pedig — jól tessék idefigyelni — 14 óra 45 perckor, tehát %3 órakor. Ilyen távolságra nincs sűrűbben személyvonat. Akár Pestre jön valaki a reggeli vonattal, akár innen akar kimenni, lehetetlenség az, hogy ekkora távolságon nem áll meg gyakrabban a vonat. Megy ott számos vonat, de nem áll meg ezeken a kisebb állomásokon. Amikor a miniszter úr nagyszabású vasúti politikájával egy csapásra bekapcsolta a Helyi Érdekű Vasutakat a Máv.-ba, a tört tarifa helyett egészségesebb tarifapolitikát produkált, amikor a Déli Vaspálya Társaságot szintén bekapcsolják, szükséges, hogy Baross Gábor elgondolása szerint olyan tökéletes legyen az a vonatmegállás, hogy lehetőleg minden igényt ki tudjon elégíteni. Végiül szóváteszek még egy kérdést, — hiszen a részletes vita ad alkalmat iaa*ra, hogy ilyen konkrét kérldésekkel is idejöjjünk. A turisták ügyét mások is említették; tudóm, hogy a miniszter úrnak szívügye ez, hogy a turisták utazása a lehető legkedvezőbb legyen. Ne csak vasárnapi filléres vonatok legyenek, hanem amint társaságba vergődnek, olcsón utazhassanak. 30.000 turista van, mondhatom, csupa széplelkű ember, aki a természeti szépségekért lelkesedik és e csonka hazának elrejtett szépségeit akarja megnézni. Hát tegyük lehetővé ennek az intelligens, de ivékonypénzű társadalmi rétegnek, hogv ezt a kicsiny országot minden vonatkozásban megismerhesse. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Felemeltem a kedvezményt 33%-ról 50%-ra, filléres gyorsnál 75% a kedvezmiény! Elvégre egészen ingyen nem utazahatik mindenki! Odáig nem tudok elmenni!) Kétségtelen, hogy mindenki nem utaizituatik ingyen, de hozzászoktatták annakidején