Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-97
176 Az országgyűlés képviselőházának 97 ülése 1932 június U-én, szombaton. óriásit nyernek azáltal, hogy gyorsabb a szállítás. Állandó vádja az Államvasutaknak az, hogy az autósok ingyen használják az^ utakat. Ez igazán nem áll, mert hiszen autóadóban átlag évi 4.5 millió folyt be, benzinvám és kincstári részesedés címén az utóbbi három évben több mint 15 millió pengő, ami pedig a rnotalkót illeti, ott a kincstári részesedés a beszerzési árnak körülbelül a fele, 20—21 fillér, a tiszta benzinnél 48 fillér. Ha éhez hozzáveszszűk a luxusadókat és egyéb adókat, akkor igenis látjuk azt, hogy az autófuvarozás óriási jövedelmet juttat az államnak. Még azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a vasút, a nyugdíjazásokat nem számítva, circa 30.000 embert foglalkoztat s 1930-ban Magyarországon 30.000 autójármű volt forgalomban, így tehát konstatálnunk kell, hogy az autók legalább ugyanennyi embert foglalkoztattak, mert minden autóhoz legalább egy ember kell, ezenkívül a garázsoknál és másutt is igen sokan vannak foglalkoztatva. Végeredményben sokkal több embert foglalkoztat tebát az állam megterhelése nélkül az autóüzem, mint a vasút és így lehetetlen, hogy^ az állam a saját üzemének megmentésére egész csomó exisztenciát igyekezzék lehetetlenné tenni. Megalapították a Mavart.-ot, amely igen különös intézmény, mert amikor 1926-ban létrehozták azért, hogy* a magánfuvarozásokat ha nem is tönkretegyék, de korlátozzák nyerészkedési lehetőségüket, akkor behelyeztek a Mavart.ba csupa régi, nyugdíjas tisztviselőket. Ez megint az álláshalmozásnak bizonyos burkolt formája. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Két nyugdíjas van összesen! 1 ) A Mavart.nak, ha jól tudom, feletőkéjét az állam jegyezte, a többi, úgylátszik, magánkézben van. ellenben évek óta ráfizet az állam, ráfizet pedig természetesen az adófizetők filléreiből. Ez tehát mindenesetre veszteséges vállalata az államnak, amely olyan hatósági konkurrenciát csinál a magánvállalkozásnak, amely nem segít a Máv.-on, csak a magán exisztenciákat teszi tönkre a nélkül, hogy akár az Államvasutak forgalmát mozdítaná elő, akár pedig olcsóbbítaná a fuvarozást. Minthogy igen kevés idő^ áll rendelkezésemre, annak ellenére, hogy még szeretnék ezekről a kérdésekről beszélni, áttérek arra. hogy amikor a vasutasok fizetését csökkentették, — amit oly nagy sajnálattal láttam — azt hiszem, hogy ebben a nagy költségvetésben, amelyet a Magyar Állam Vasutak képvisel, bizonyos megtakarítások útján mentesíteni lehetett volna az alkalmazottakat attól, hogy fizetésüket újból csökkentsék, és ezek a megtakarítási lehetőségek elsősorban a szénkérdésnél mutatkoznak. T. Ház! Magyarországon talán a leghatalmasabb kartell a szénkartell. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Nincs!) Ügy hiszem, hogy ez tagadhatatlan tény. A szénárak ahhoz a termelési költséghez vannak mérve, amelyet a legdrágábban termelő kisbányák termelési költségei mutatnak. Ezzel azt érik el, hogy a kisbányák is tudnak bizonyos nyereséggel termelni, viszont azok a bányák, amelyeknek rezsiköltségük alacsony, óriási, és nézetem szerint jogosulatlan haszonhoz jutnak. Igen távol áll tőlem, hogy irigyeljem bármely vállalattól, ha nagy nyereségre tehet szert és örülnék annak, ha Magyarországon száz vagy akár ezer vállalat volna, amely olyan fényesen állja meg helyét a mai nehéz gazdasági viszonyok között, mint például a Magyar Altalános Kőszén. (Dinich Ödön: De ne a polgárság terhére!) Lehetetlen azonban monopóliumot adni egy vállalatnak, hogy ő legyen az egyetlen, amely a köz rovására a mai viszonyokhoz mért exorbitáns haszonra tudjon szert tenni. Ha nézem a Rheinische Braunkohlen Aktien Gesellschaftot, amely egyike a legnagyobb német bányáknak, amely 15 millió tonna szenet termel egy esztendőben s amely ugyanannyi igazgatósági tantiémet ad egy évben, mint a Magyar Általános Kőszén, amely csak másfél millió .tonna szenet termel egy év alatt, akkor konstatálnom kell, hogy ezek nem egészséges viszonyok, mert lehetetlen, hogy minden tonna szén, amelyet eladnak és amely a közgazdasági életbe kerül, túlságosan magas tantiémmel legyen megterhelve. Ha nézzük azt, hogy például a lengyel vasutak a szenüket, amely 30%-kai több kalóriájú, mint a mi szenünk, circa 11 aranyfrankért kapják a kattowitzi bányákból, akkor nem lehet megérteni, mikép lehetséges az, hogy a Magyar Államvasutak a tatai szenet 21 ipengő és néhány fillérért veszi. Erre azt fogják mondani, hogy a bányafa nálunk sokkal drágább, és nincs bányafánk. Méltóztassék megengedni, de a bányafa csak circa 10%-át teszi ki Összesen a rezsinek, tehát ebben a koefficiensben nem lehet megtalálni azt a rettenetes drágaságot. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Sokkal több a por!) T. Ház! Az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr ma a eementárakról is beszélt, amelyeket az árvizsgálóbizottság is megvizsgált, s abból, amit a t. miniszter úr mondott, azt láttam, hogy a magyar cement, amely a Mák. monopóliumához tartozik, körülbelül olyan drága, mint Berlinben. Nem méltóztatott azonban rámutatni arra, hogy Németországban a munkaerő sokkal drágább (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és sokkal jobb kalóriájú szénnel, tehát jobb szénnel égetik azt a cementet. Azonkívül a szén ára Poroszországban, ahol egyáltalában a legjobb szén van, az utóbbi időben lényegesen csökkent, míg a magyar szénárak egyáltalában nem csökkentek, mert az a kis csökkentés, mely a cséplőgép-szénnél van, (Gyömörey Sándor: Jelentéktelen mennyiség!) olyan kis mennyiség, olyan szórványos menynyiség, hogy arról beszélni igazán nem lehet. Nagyon kérem az igen t. kormányt, méltóztassék a legerélyesebb kézzel belenyúlni ebbe a szénkérdésbe, mert én úgy látom, hogy az egész szénkérdés circa 10 millió pengőnyi nemzeti ajándékot jelent a szénkartellnek, vagy nevezzük úgy, — a Mák.-nak, csak a Máv. tételénél. Viszont ha a Máv. tudna olcsóbb szenet kapni, akkor a szénárak egyáltalában csökkennének, ami az ipari termelésnek is nagy olcsóbbodását jelentené és lényegesen hozzájárulna úgy ahhoz, hogy az iparcikkeik olcsóbbak legyenek, mint ahhoz, hogy általában a magyar közgazdaság fellendüljön. Mert ismétlem, távol legyen tőlem minden antikapitalisztikus tendencia, minden irigység, vagy minden más^ ilyen gondolat. Hiszen egész természetemnél fogva magamat is a kapitalistarendszer egy fenntartójának és helyeslőjének tartom, de azt viszont lehetetlennek tartom, hogy bizonyos, a múltban történt politikai szolgálatok honorálásaképpen a mai rendszer mellett is egy részvénytársaság ilyen hatalmat gyakorolhasson. Meg vagyok győződve, hogy az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr ebbe a kérdésbe igenis bele fog nyúlni. (Zsindely Ferenc: Szenes lesz a keze!) Mert, hogy nyoma látható an-
