Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

154 Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 1932 június U-én, szombaton. gáló cikkeket megdrágítják és így a vámvédelem előnyeit az ipar a mezőgazdasággal fizetteti 'meg. Ez a felfogás több rendbeli elgondolás! hibában szenved. Az egyik az, hogy a vámvédelem értékét száz százalékig érvényesülőnek tekinti, holott tudjuk jól, hogy a vámvédelem átlag 15—20%-ig érvényesül. (Ulain Ferenc: Sokszor 100%-on felül is!) En átlagban beszélek, de kérem t. képviselőtársaimat, hogy amikor egy számot méltóztatnak hallani, vagy olvasni, akkor méltóztassanak elővenni egy szakkönyvet, vagy méltóztassanak egy szakemberhez fordulni, mert nagyon sokszor hamis és veszedelmes hangulatok támadnak egy nem ismert, vagy félreértett adat alapján. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A vámvédelemre, illetőleg a vámtúlterhelés vádjára visszatérve, ki kell emelnem, hogy vannak olyan iparcikkek, amelyek tekintetében a vámvédelem nemcsak hogy 100%-ig nem érvényesül, hanem egyáltalában nem érvényesül, még pediig olyan iparcikkeknél, amelyek a mezőgazdaság szempontjából rendkívül fontosak és a vámteher szempontjából is nagy jelentőséggel vannak számításba véve. Méltóztassanak csak megnézni a cséplőgépeket és a gőzekéket. Az utóbbi esztendőben ezeknek már legalább 8 százalékos esése következett be, tehát a vámvédelem hatása abszolúte nem érvényesült ezeknek a cikkeknek az árában. (Ulain Ferenc: Mert nincs pénz!) Hiszen az okokat mindnyájan ismerjük, én a vámteher szempontjából most csak erre az egy konkrét kérdésre szorítkozom. A másik hibája ennek az elgondolásnak az, hogy olyan ideális, képzeletbeli fogyasztást vesz alapul, amely sokszor többszöröse a valóságosnak. Például azt mondja az egyik ilyen számítás, hogy a mezőgazdaság általában gépekből és gépalkatrészekből százmillió pengő értéket használ évente. Egészen pontosan meg tudjuk állapítani, ha a hazai gyártáshoz hozzáadjuk a behozatalt és levonjuk a kivitelt, hogy legfeljebb 32 millió pengőre tehetjük e fogyasztást. Es vájjon ki hiszi el ennek a forrásnak azt, hogy ma Magyarországon évente 18 millió pengő értékű gőzekét fogyasztanak! (Farkas István: Senki sem hiszi el!) Ezeknek a számításoknak ingatag voltát az is mutatja, hogy az egyik 1 pengő 60 fillérre, a másik 8 pengőre, a harmadik 10 pengőre teszi a mezőgazdaságra holdankint nehezedő vámteher értékét. Ezzel szemben egy igen intenzíven gazdálkodó földbirtokos arról számol be, hogy az ő intenzív gazdaságában felhasznált iparcikkek összes holdanként] értéke, tehát nem a vámteher, nyolc pengőt tesz ki. Es nem igazolja ezt a feltevést a külföldi árindexekkel való összehasonlítás sem, amire majd később bővebben fogok kiterjeszkedni. Itt csak azt említem meg,

( hogy dumping árakkal a behozatalban természetesen találkozunk, de a dumping árakkal szemben sohasem segít a vámleszállítás, mert az a tapasztalat, hogy amilyen mértékben leszállítjuk a vámot, ugyanolyan mértékben 3melkedik a behozott árunak az ára. Most veszem ehhez azt, hogy ha iparunkat feladnánk, nemzeti jövedelmünk — az előbb felhozott adatokból méltóztatnak látni — sokszázmillió pengővel csökkenne, sokszázmillió pengő értékű árucikk tekintetében jutna az ország és éppen elsősorban a mezőgazdaság függő helyzetbe a /külföldtől, ugyanennyivel romlanék meg kereskedelmi és fizetési mérlegünk, aminek következéseivel nem akarom a t. Házat itt untatni. Arról sem beszélek, hogy hogyan tartaná el Magyarország majdnem 94 főnyi sűrűségű népességét tisztán agrárius foglalkozási struktúrával, hiszen még csak [megközelítő sűrűségű népességet sem találunk egyetlen agrárállamban sem. Dániát szokták felhozni, mint a legintenzívebb agrárországot; de hiszen méltóztatik tudni, hogy Dánia népsűrűsége alig haladja meg a 80-at, sőt, ha a Färöi szigeteket is beleszámítom, akkor csak 57 körül van. De ha fontos ezekből az elgondolásokból az ipar szerepe, különös erővel tólúl homloktérbe az ipar jelentősége ma, a mezőgazdasági termények katasztrofális árcsökkenése és a devizahiány idején a nemzeti jövedelem szempontjából, másrészt pedig az exportvaluták megszerzése szempontjából. Éppen ezért, ha én; aki ipari és kereskedelmi ügyek vezetésével vagyok megbízva, a legteljesebb mértékben el is ismerem a mezőgazdaság döntő és mindenekfelett való jelentőségét, ki kell jelentenem, hogy a mai időkben az ipar gondozása és legalább az útjában álló akadályok elhárítása ugyancsak elsőrendű nemzeti érdek, (Ügy van! Ügy van!) mert nehézségek bőven vannak. Itt vannak mindjárt a devizakorlátozások és a devizahiány nehézségei, amelyek útját állják annak, hogy az ipar a nyersanyagot zavartalanul beszerezhesse. A Nemzeti Bank, méltóztatik tudni, az igényléseknek csak körülbelül % részét tudta kielégíteni, ebbe is bele van számítva az önkompenzáció is; a Nemzeti Bank mást, mint önkompenzációt nem is engedélyez, ilyen önkompenzációs cég volt 42, ezekről ne méltóztassék azt hinni — és itt szeretnék egy a köztudatba átment babonát eloszlatni, — hogy ezek valami kedvezményezett hosszúnyakú zsiráfok, amint itt mondani szokták. Egyszerűen idetartoznak mindazok a cégek, amelyeknek évi exportja a 200.000 pengőt meghaladja. Legutóbb ez a 42 cég 9-el megfogyott, mert a .Nemzeti Bank a Stillhalte megállapodásokra tekintettel, ennyivel csökkentette az önkompenzációs vállalatok számát. Mi következik ebből? Az, hogy az ipar a nyersanyagszükségletének jóval több, mint a felét kénytelen külföldi összeköttetései révén hitellel vagy egyéb eszközökkel megszerezni. Olyan körülmények ezek, amelyeket az áralakulás kérdésénél, amelyre később rá fogok térni, ugyancsak figyelembe kell venni. Igyekeztünk ezen a hiányon segíteni többféleképpen, egyebek között belső pengőértéket ajánlottunk fel nyersanyag ellenében azzal a kötelezettséggel, hogy a devizában való transzferálást egynéhány esztendőre elhalasztjuk. Ilyen módon sikerült is többek közt az egyptomi pamutüzletet lebonyolítani, amely annak idején 4 hónapi szükségletét biztosította a már-már üzembeszüntetés előtt álló textiliparnak. Remélem, hogy igen hasznos jövőbeli összeköttetésnek is vetettük meg ezzel az alapját. De hogy visszatérjek a nehézségekre, itt vannak a valutaárfolyamok ingadozásai, az angol font esése, ami bennünket különösen azért is érdekel, mert hiszen keleti üzletkötéseink egy jórésze angol fontra szól. * Itt vannak r a devizakorlátozások, illetőleg a beviteli korlátozások, itt vannak a kontingentálások a és a sokszor prohibitiv magasságokig, az érték 50—100%-áig terjedő vámemelések is. Ehhez hozzá kell még számítani azt, hogy a forradalmak, a megszállások, a trianoni diktátum és az infláció idején iparunk egy része elveszítette forgótőkéjét és eladósodott. Természetes, hogy mindezekkel az akadályokkal szemben a kormány nem maradhatott tétlenül és azt, amit a mai viszonyok között