Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-96

Az országgyűlés képviselőházának 9 6. fogja adni. Minthogy ő nem fizet adót, mint a malom, vagy a kereskedő, az adó összegével olcsóbban tudja a lisztet adni, és ezzel úgy a kereskedelemnek, mint a lisztárui'sítással foglalkozó szövetkezeteknek igen nagy kárt okoz, anélkül, ihogy a fogyasztóközönségnek ebből lényeges előny származna. De ez csak a kisebbik része a dolognak. Elvégre nem irigylem ezt a pénzt attól a szegény asszonytól, aki 4—5, sokszor 10 kilométert is gyalogol és a hátán viszi be azt a kis lisz,tet a városba, hogy eladja és az érte kapott pénzen valami iparcikket tudjon venni. Ellenben nagyobb 'arányú lesz az a csempészet, amelyet a malmok fognak véghezvinni. Azt a választ kapjuk ilyenkor, hogy kétezer ellenőrt fognak alkalmazni. Ha kétezer ellenőrt fognak alkalmazni, ezeknek a fizetése fogja felemészteni azt a jövedelmet, vagy annak legnagyobb irészét, amely ebből az adóból várható. A malmok ma már nyíltan megmondják, hogy a preliminált összegnél 50 millió deficitre számíthat a kormány, lehetővé teszi ezt a csempészés. A malomelienőr tudja, hogy csak egy évre van alkalmazva, hogy nem véglegesített, ezáltal a visszaélésnek tág, tere nyílik. Nem akarom azokat az urakat meggyanúsítani, akik mint malomellenőrök fognak alkalmazást találni, de emberek vagyunk, telve emberi gyengeségekkel. Olyan hamar le lehet egy ilyen fiatalemlbert venni a lábáról, mint a pinty és akkor vígan fog menni a lisztesempészés. Egyetlen lehetőség volna ennek megakadályozására. Ha a kormány elrendelte volna a lisztzárjegyet, ha kimondta volna, hogy a kereskedelmi forgalom'ba kerülő minden zsákon rajta kell lennie a lisztzárjegynek, iákkor a csempészetnek valamennyire gátat tudott volna vetni és ha már a fogyasztóközönségen nem segít, egyet elért volna: a lisztpiacot nem zavarta volna úgy Össze, mint ahogy ennek a rossz rendszernek a következtében össze fogja zavarni. Hogy a malmok mennyire nem szentimentálisak, amikor haszonról van szó, legyen szabad ebben a vonatkozásban megemlítenem azt. hogy éppen most fekszik a székesfővárosi pénzügyigazgatóság előtt egy május közepén kelt feljelentés, amely szerint egyes budapesti és vidéki nagyobfb gőzmalmok 1931. augusztustól kezdődőleg 1932. januárig mintegy 3000 vagon hatos számú jelzéssel ellátott őrleményt vittek kd Svájcba. Ez az őrlemény, amit kivittek és eladtak Svájcban és Angliában, nem volt 6-os liszt, hanem takarmányliszt. Kaptak érte hatmillió pengő kiviteli prémiumot, itt pedig elvonták a gazdaközönség elől a takarmánylisztet és azt hamis márkával kivitték a külföldre. Hogy ennek a feljelentésnek mi lesz az eredménye, azt nem tudom, azt'majd a pénzügyigazgatóság dönti el, én csak jellemzésül hoztam fel a lisztfqrgalmi adó ellen, hogy amikor a malmok egy része — tisztelet a kivételeknek — nem ismert skrupulust, amikor a haszonról, profitról van szó, — hiszen ez jellemzi legjobban a kapitalizmust — és amikor nem éreznek lelkiismeretfurdalást, hogy a 7-es vagy 8-as lisztre ráteszik a 6-os márkát és így csempészik ki, akkor nem fognak lelkiismeretfurdalást érezni akkor sem, amikor akár a vámőrlésen megmaradt mennyiséget, akár pedig a bizalmasan, suttyomban őrölt mennyiséget szépen be fogják csempészni adómentesen a városba, és konkurrenciát csinálnak a kereskedőnek, a szövetkezeteknek ülése 1932 június 3-án, pénteken. 99 anélkül, hogy ez a fogyasztóknak hasznára válnék. Arra kérem a t. kormányt, ha már minden áron elhatározta magát arra, hogy a gabonajegyrendszert felfüggeszti, és helyébe a lisztadóváltságot teszi, akkor akár úgy, mint a cigarettapapiroson, rajta van egy kis cédula, amely lehetetlenné teszi, hogy csempészett cigarettapapírt áruljanak, tehát akár lisztzárjegy alkalmazásával, akár más ilyen intézkedéssel tegye lehetetlenné a csempészést, amely — mondom — a fogyasztónak nem használ, a kereskedőknek, a fogyasztási szövetkezeteknek pedig éppen a lisztpiac teljes megzavarásával rendkívül nagy kárt okoz. Röviden még rá kell térnem a magyar zsír válságára. Mindannyian méltóztattak olvasni Ereky Károly volt miniszter úr cikkét, aki kimutatja, hogy a magyar állattenyésztés háború előtt világhírű volt, most pedig mennyire lecsökkent. Elmondja ebben a cikkben, hogy exportunk egy év alatt 70%-kai esett vissza és főképpen fáj neki, hogy a főváros csak vásárdíjban milliókat vesztett el. A cikk további folyamán megemlíti^ hogy egyedül Budapesten 60—70 vágón márkázott zsír van, amelyet nem bírunk eladni, mert a külföldi árak alacsonyak. Szóval leírja ebben a cikkben a magyar zsír válságát. Legyen szabad ehhez a válsághoz nekem is hozzátennem valamit annak illusztrálására, hogy a magyar zsír válsága hogyan is kezdődött. Körülbelül fél éve annak, — de lehet több is — hogy szünetel Ausztria felé zsír- és szalonnakivitelünk azért, mert a Mezőgazdasági Exportintézet nem utalta ki azt a prémiumot, amelynek bekalkulálására a zsírkereskedőket kifejezetten^ utasította, és amikor ezek a visszatérítések már nagyon felgyülemlettek és körülbelül 250.000 pengőt tettek ki, — úgy, hogy egyik-másik exportőr egész vagyona benne feküdt ezekben — még mindig biztatták őket arra, hogy csak vigyenek ki, majd vissza fogják adni nekik az exportprémiumot. A zsírkereskedők azonban óvatosabbak lévén, érdeklődtek Ausztriában és ott azt a választ kapták, hogy a zsírprémiumot Ausztria azért nem fizeti be, mert Magyarország nem tartja meg a megállapodást. Kevesebb fát vesz át, mint amennyiben eredetileg megállapodtak. Ennek következményeképpen természetesen a zsírexportőrök nem folytatják az exportot, miután exportprémiumot nem kapnak, exportprémium nélkül pedig a zsírt versenyképes áron eladni nem tudják. így azután idebenn olyan zsírkészletek gyűltek össze, hogy nemcsak a zsírárak, hanem a sertésárak is estek. Az utóbbiak cca 25%-kai, a zsírárak pedig 1 pengő 70 fillérről 1 pengő 12 fillérre zuhantak. A fogyasztóközönség mindenesetre jól járt, mert olcsóbb zsírt, olcsóbb szalonnát és olcsóbb húst kap, viszont érthető, hogy a gazdaközönség körében ez mérhetetlen elkeseredést okozott, mert az az ár, amelyet maguknak kikalkuláltak, éppen csak hogy a költségeket fedezte, minden további zuhanás pedig a gazdaközönség meglehetősen súlyos károsodásával jár. Az elmúlt év szeptember 17-én a csehekkel egy provizórikus egyezményt kötöttünk, amelynek értelmében 29.000 darab hízott sertést vihettünk^ volna ki az év végéig 20.000 tonna fa ellenében. Már akkor megmondották a szakértők, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet ennyi sertést kivinni és sokkal célszerűbb volna élő sertések helyett levágott sertések, illetőleg félig feldolgozott sertések, fő-