Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

432 Az országgyűlés képviselőházának mondják, az én gyermekem «fizető». Ne legyen ez a rendszer. Legalább az elemi népoktatás terén jussunk el odáig, hogy ez az ingyenesség, a tandíjmentesség kötelező legyen mindenkire. Hasonlókép a kis elemi iskolás gyermekeknek könyvekkel való ellátását is állami feladatnak kell tekinteni. T. Ház! Sokat hallottam a felekezeti iskolákról és azoknak megkülönböztetéséről. Ennek kapcsán egyik képviselőtársunk tegnap megengedte magának azt, hogy közbeszólás alakjában a pesti izraelita hitközségnél legutóbb történt eseményeket persziflázs tárgyává tegye. Vázsonyi János t. barátom megfelelt erre a kérdésre a leghelyesebben és a legtalálóbban. Mégis mivel így egy felekezet magánügyét belevitték a köztudatba és az újságokban is megjelentek olyan megjegyzések és olyan beállítások, amelyek valósággal ironikus módon kezelik ezt a kérdést, legyen szabad annyit kijelentenem, hogy a hitközség és a felekezet a maga ügyét az autonómia keretében el fogja intézni (Meskó Zoltán: Ez a helyes!) és tudni fogja a módját annak, hogy orvoslást találjon azokra az incidensekre, amelyekkel a komolyabb elemek, a felekezeti alkotmányt tisztelő egyéniségek már most sem azonosítják magukat. Nem jól esik, hogy az ott történtek miatt petíciót kell beadni, amely az 1860-as évek statútuma alapján a mélyen t. kultuszminiszter úr elé utalja majd ezt az ügyet. Ott látni fogja teljes objektivitásában és bizonyítékaival felszerelve ezt a kérdést. Nekem csak az a nagy kérésem van a mélyen t. kultuszminiszter úrhoz, hogyha megkapja ezt a petíciót a bizonyítókokkal felszerelve és látni fogja, hogy az a 60 éves tradíció, amelyet ápolt a felekezeti autonómiában az izraelita hitfelekezet a maga méltóságának, autonómiájának megóvására, jogos és törvényes alapon követel reparálást, akkor a miniszteri hatalom, valamint a felebbviteli hatalom nyilatkozzék meg, ha igazságot talál, gyorsan. Soronkívüli elintézést kérek. En sohasem hoztam volna ezt elő (Meskó Zoltán: Mit szól Sándor Pál? — Sándor Pál: Hallgatok, mert ízléstelen dolog, amit a t. képviselő úr itt tesz! — Meskó Zoltán: Budapesten nevetnek a zsidók rajta! — Sándor Pál: ízléstelen!) Amit én teszek, azt bízza csak rám! (Sándor: Pál: ízléstelen! Papírkosárba az ilyen petícióval!) Valóban értem, hogy a képviselő úr oda kívánja, de ez nem változtat azon, hogy mi ott a tárgyilagos és mi a reparálandó. Majd akkor térek vissza rá. (Sándor Pál: A legízléstelenebb dolog, amit életemben itt a Házban láttam! — Zaj.) Elnök: Kérem képviselő urak, olyan kevesen vannak, tessék csendben maradni. (Sándor Pál: A legízléstelenebb dolog, a legutolsó! Ezt még nem tette meg képviselő! — Meskó Zoltán: Sándor Pál kiállt a zsidóság érdekében, mikor egymaga volt! — Sándor Pál: Ezt nem. érdemeltem meg!) Gál Jenő: T. Képviselőház, ezt tegnap itt a Képviselőházban már megjegyzés tárgyává tették, tehát nem mi hoztuk elő. En azt vártam volna, hogy az, aki vezérszerepet vállal, köteles visszautasítani a beavatkozást s annak kellett volna itt a reparálás tekintetében felszólalnia. Ezért meg kell köszönnöm nyilvánosan Vázsonyi Jánosnak azt a felvilágosító magyarázatát, amelyet erre a kérdésre adott s amelyet mások elmulasztottak. Jóízlés tekintetében pedig chacun à son goût, — min9

U. ülése 1932 június 1-ên, szerdán. denki tudja a magáét. (Sándor Pál: TJgy van! Csak maradjon a maga goüt-jánál! — Meskó Zoltán: Kiki a maga goüt-jánál!) Bízza csak rám, t. képviselő úr, hogy én mit tartok jónak. (Sándor Pál: En nem bízok semmit sem önre! — Derültség és zaj.) Nem az engedélyét kértem erre. (Sándor Pál: Akkor mit akar?) Akkor tartsa magát távol az én megjegyzéseimtől és feleljen ezekre vitatkozásban. (Sándor Pál: Dehogy!) T. Képviselőház! Nem kell e mellett tovább immorálnom; mégegyszer csak azt kérem a miniszter úrtól, hogyha megkapja (Sándor Pál: Papírkosárba!) a törvényes kellékekkel felruházott beadványt, azt soronkívül intézze el. (Meskó Zoltán: Papírkosárba! — Kun Béla: Hogyan szól ehhez Meskó Zoltán? — Zaj. Elnök csenget) Nagyon jó ha t. képviselőtársam, akinek legújabb politikai meggyőződéseit nagyon jól ismerjük, szolidaritást méltóztatik vállalni ebben a kérdésben. (Zaj. — Sándor Pál: A tisztességben szolidárisak vagyunk!) Ebből nem kérünk leckét! (Zaj balfelol.) Elnök: A képviselő urakat már figyelmeztettem, hogy maradjanak csendben. (Kun Béla: Ez kultúrkérdés!) Csendet kérek. A szónok úrnak alig van még egypár perce, ne méltóztassanak zavarni. Gál Jenő: T. Képviselőház! Vannak kényszerítő körülmények, amelyek belesodorják a kötelességtudó képviselőt, hogy ne hagyjon szó nélkül olyan kérdéseket, amelyekkel nem szívesen foglalkozik az ember. Ha itt valaki, aki homlokegyenest ellenkező világnézetet vall, megengedte magának, hogy ebbe a kérdésbe beleavatkozzék, akkor ezt szó nélkül hagyni mulasztás volná, s nemi vagyok hajlandó sem courtoisie-ból, sem kor iránti tiszteletből ilyen kérdésekben azt az elnézést gyakorolni, amely lyel a mulasztás jár. Mély tisztelettel kérem a miniszter urat, hogy ezekben a kérdésekben, amelyeket a magyar kultúra, a magyar bevett felekezetek egyenjogúsága, az iskolai oktatás érdekében elmondottam, ezeknek az adatoknak és körülményeknek felsorolásával, amelyek különösen a beiratkozásra vonatkoznak, méltóztassék az elmondottak figyelembevételével intézkedni. Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Tóth Pál! Tóth Pál: T. Ház! Ha a kultúrát egy díszes épülethez hasonlítjuk, kétségtelen, hogy alapjainak biztonságától függ az egész épület fennállása. A kultúrában ezt az alapot a népnevelés, az elemi iskolák tanítása adja meg. Az elemi iskolai tanítás fontosságáról a vita során már sok szó esett és ha én ezt a kérdést szóvá teszem, szerény szavaimmal erősíteni akarom azoknak hangját, akik ebben a kérdésben szót emeltek. A magyar népiskolák ügye abból a szempontból véve, hogy van-e megfelelő iskola, a mai nehéz viszonyok között talán megfelelő, kétségtelen azonban, hogy az óriási gazdasági válság, amely alapjaiban rázza meg az országot, a kultúra épületére is kihatással van. Ha a kultuszminiszter úr ezekben a nehéz időkben nem csinál egyebet, mint védi a kultúrának már meglévő épületét, akkor azt hiszem, a leghelyesebben cselekszik akkor, amikor különös fontosságot az alapoknak tulajdonít. A magyar népiskolák ügyéről akarnék pár szót mondani kétféle megvilágításban is. Először arról az emberről kívánok megemlékezni, aki a magyar népiskolákban tanít, a tanítóról. Tudjuk, hogy a felekezeti iskolák tanítóinak