Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

Az országgyűlés képviselőházának 9^, száma majdnem kétszer annyi, mint az állami tanítók száma. Itt bizonyos diszparitás van a fizetés szempontjából. (Karafiáth Jenő valláséi közoktatásügyi miniszter: Több mint kétszeres a felekezti tanítók száma, mert az állami tanítók száma 4700, a felekezetieké .11.270!) Ez is mutatja tehát azt, hogy az elemi iskolai tanítás terén az egyházak majdnem többet tesznek, mint az állam, pedig az iskolázás tulajdonképpen állami feladat volna. Ebben a tekintetben teljesen osztozom az előttem szólott képviselő úr álláspontjában, amikor azt szeretném, hogy az elemi iskolai oktatás teljesen díjtalan legyen, sőt, hogy megfelelő tankönyvekkel is lássák el a tanulókat. Itt nem mulaszthatom el, hogy külön meg ne emlékezzem a miniszter úrnak arról a szép cselekedetéről, amikor hivatalba lépésekor mindjárt azt tartotta fontos dolgának, — amint hogy nagyon is fontos — hogy az elemi iskolai tankönyvek árát leszállítsa. Én nagyon szeretném, ha ezt a lépését megtoldaná egy másikkal és leszállítaná még újabb 25%-kai. Szükséges ez az újabb 25%-os leszállítás, mert méltóztassék elhinni, azóta, amióta ez a leszállítás történt, már annyira megromlott az élet odakint a vidéken, hogy a 25 százalékos olcsóbbodás már nemi felel meg annak, ami a miniszter úr intenciója volt, mert a 75%-os ár éppen olyan nyomasztóan hat arra a szülőre, aki néhány gyereket kénytelen iskolába járatni, mintha a 100%-os árat kellene fizetnie. Méltóztassék megengedni, hogy pár szót szóljak még a tanítókérdésről. Nem merem követelni a mai viszonyok között, hogy azt a fizetésdifferenciát, amelyet elszenvednek búzamegváltás címén ezek a szegény falusi tanítók, az állam adja meg, mert ismerem azt a helyzetet, amelyben vagyunk. Annak ellenére, hogy optimista vagyok, ez az optimizmus tulajdonképpen csak'-azt jelenti: bízom abban, hogy a költségvetésileg számított 116 millió kultuszköltségnek talán az '50%-a rendelkezésre fog állani a miniszter úrnak ebben az esztendőben. Ezt én.nem pesszimista, hanem optimista felfogásnak tartom. Hiszen ma olyan lehetetlen. rossz irányban halad! gazdasági tekintetben^ a világ- sorsa, hogy a környező államok intézkedésein latjuk és saját intézkedéseink hiányán is érezzük, hogy az ember nem tud elébedolgozni annak a katasztrófának, amely elé megyünk. Bizonyos mértékben — legalább saját személyemben — furcsának is látom, hogy a kultúráról vitatkozunk akkor, amikor talán az élet legelemibh feltételei fognak hiányozni, amikor a puszta létért kell majd harcolni és nenv azért, hogy a kultúra épületét megmentsük. Mindenesetre a reménységet nem szabad feladnunk abból a szempontból sem, hogy ami megvan, azt meg bírjuk menteni; igaz, hogy szükségesek lesznek hozzá olyan drasztikus, erős. intézkedések, amelyek minden egyéb melléktekintetet félretesznek és csak a nagy célt tartják maguk előtt, hogy a nemzetnek fenn kell maradnia és ezen a nyomorúságon át kell úsznia. T. Ház! A néptanítók sorsa nem irigy lésreméltó. Ök borzasztóan szenvednek azáltal, hogy fizetésük aránytalanul lejebbszállt még a többi tisztviselőkével szemben is, de azt üzenem nekik erről a helyről is, hogy itt a Háznak egyetlen tagjából sem hiányzik az a megértés és megbecsülés, amely a néptanítóval és az ő munkájával szemben megnyilatkozik. Mi magasra értékeljük ezt és ha ma nemi tud az ország többet adni nekik, a reménységet nem KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VIII. ülése 1932 június 1-én, szerdán. 433 szabad elvenni tőlük, hogy mihelyt arra mód és lehetőség lesz, a differenciát meg fogják kapni. Szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét méz arra is, hogy ezekben a népiskolákban az egészségügyi viszonyok nincsenek úgy megoldva, különösen kint a falun, a tanyákon, mint a városban. Itt Budapesten már külön iskolaorvosok vannak, fogorvosok, akik időszakonként megvizsgálják, azután iskolanővérek, akik, időszakonként mindenféle egészségügyi szempontból felügyelet alatt tartják a kisgyermekeket. Vidéken ez mind hiányzik; ott egyedül csak az van meg, hogy évenként egyszer-kétszer a hatósági orvos trachomavizsgálatot tart, semmi több. Pedig az egészségügyi felügyeletre nagy szükség van. Méltóztassék elhinni, hogy falun és a községekben az iskola, véleményem szerint, direkt életveszélyes a hatéves gyermekekre. Az a szülő, aki aggódik gyermekének sorsáért, minden áldott reggel bizonyos aggódással küldi azt a gyermeket iskolába, mert sohasem tudja, hogy a mellette ülő gyermektől nem kapja-e át a ragályos betegséget. Miután annak a ragályos betegséginek a tünetei az első' napokban nem jelentkeznek, az a gyermek az első napokban elmegy az iskolába és terjeszti a ragályt. Ha olyan egészségügyi szolgálat van, mint amilyen van a fővárosban, akkor ezek a veszélyek csökkennek. A veszélyt teljesen elkerülni úgy sem lehet, mert mihelyt egyszer társaságban vannak a gyermekek egymásközött, akkor az ilyen veszedelemnek úgyis ki vannak téve. Ezzel számolni kell. Annyit azonban meg kell tenni, ezeket a veszélyeket a minimumra redukáljuk, erre pedig megvan a mód. T. Ház! Ezekre a dolgokra óhajtottam felhívni az igen t. miniszter úr figyelmét, és arra kérem, hogy a népiskolákra fordítson fokozottabb gondosságot. A magasabb iskoláknál, az egyetemeken és a középiskoláknál egyrészt a gyermekek már nagyobbak, másrészt pedig szervezetük is sokkal erősebb. A népiskoláknál, főleg a tanyai iskoláknál egyedül a tanító őrköd a gondjára bízott gyermekek fölött, úgyhogy sokszor igazán olyan nehéz helyzetbe jut, hogy maga sem tudja mit csináljon. Már itt előre tiltakozom az ellen a tervezet ellen,: hogy 70-ben szabják meg a tanulók létszámának a minimumát. Ne tessék itt emelni a létszámot és ne tessék azt hinni, hogy ha egy-két néptanítóval kevesebb lesz, ez pénzügyileg vagy anyagilag már segíteni fog az ország sorsán. Tanítónak annyinak kell lenni, amennyire szüksége van az országnak. Az alapokon nem szabad takarékoskodni. Méltóztassék a magasabb kategóriákban restringálni, de nem az elemi iskolákban. Talán még annak is híve volnék, annak ellenére, hogy ilyen rossz helyzetben van az ország, hogy ahol feltétlenül szükséges, ott méltóztassék új iskolát is építeni. Bár tavaly és az idén előfordult, hogy az iskolák egy része elnéptelenedett, vagy máifeleslegessé vált á falun, ez bizony szomorú dolog, de nem lehet ezért hibáztatni senkit, mert elvégre azt előrelátni nem lehet, hogy az illető területen a gyermekszületések arányszáma csökkenni fog.

v Arra kérem a miniszter urat, hogy az elemi iskolai tanítóknak és az elemi iskolákba járó gyermekeknek ne csak szellemi, hanem testi táplálékáról is gondoskodni szíveskedjék. (Helyeslés jobbfelől.) 60